Színház

Legyőzheti-e a szerelem az ármányt? – látványos videót kapott a Vígszínház készülő bemutatója

2024.03.07. 16:40
Megosztom
Friedrich Schiller örökérvényű drámáját, az Ármány és szerelmet újszerű, univerzális üzeneteket hordozó formában mutatják be a Vígszínházban március 9-én David Doiasvili rendezésében. A grúz rendező egyedülálló formanyelvére a felfokozott szenvedélyesség és az erőteljes vizualitás jellemző, amelyek révén olyan színpadi világban merülhet el a néző, amelyben az álmok látomásszerűsége keveredik a cselekmény sodró erejű lendületével.

Schiller szenvedélyektől szétrobbanó darabjában örök ellentétpárok csapnak össze: a kötelesség és a szabadság, a hatalomvágy és az erkölcsi tisztaság, a megfelelési kényszer és önmagunk vállalása, az önzés és a szerelem. A lüktető, költői nyelvezetű szöveg sodrásában magasból mélybe, együttérzésből megvetésbe, reményből kétségbeesésbe, majd vissza – így sodor magával minket a fordulatokkal teli történet.

armany_es_szerelem_forgatas_werk__domolky_daniel_WEB_051-160453.jpg

Az Ármány és szerelem werkfilmjének forgatási jelenete (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel / Vígszínház)

A Vígszínház készülő előadásban látható színészi játék expresszivitása, a színpadi látványvilág és a kifinomult zenei szövet egészen különleges, összművészeti élményt ígér a nézők számára. Az Ármány és szerelemben Medveczky Balázs, Márkus Luca, Hegedűs D. Géza, Nagy-Kálózy Eszter, Horváth Szabolcs, Rudolf Péter, Hegyi Barbara és Hirtling István látható.

„Olyan világban élünk, ahol felbolydult minden,

korábban egyértelmű fogalmaink összezavarodtak. Háborúk és kataklizmák vesznek körül minket, mi pedig úgy éljük az életünket, mintha nem tudnánk, nem akarnánk minderről tudomást venni. Szerelmek és intrikák, ármánykodás és szenvedély – de tudjuk-e még, hol a határ a képzeletünk és a valóság között? Gyakran szerelemnek hisszük az ármányt, és ármánynak a szerelmet – de ki tudunk-e törni az ördögi körből?” – emeli ki az előadás rendezője, David Doiasvili.

armany_es_szerelem_forgatas_werk__domolky_daniel_WEB_039-160453.jpg

Az Ármány és szerelem werkfilmjének forgatási jelenete (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel / Vígszínház)

Ferdinand (Medveczky Balázs) és Luise (Márkus Luca) szerelmesek. De szüleik származása, a rangkülönbségek, a hatalmasok ügyeskedése, valójában minden külső körülmény ellenük dolgozik. Néha kegyetlenül és tevékenyen, máskor csak lassan, bizalmukat és reményeiket apránként emésztve fel. Ferdinand miniszter apja (Hegedűs D. Géza) titkárával (Horváth Szabolcs) együtt mindent elkövet, hogy ez a szerelem véget érjen, mert akkor Ferdinandot hozzá lehetne adni Lady Milfordhoz (Nagy-Kálózy Eszter).  Luise szülei, a muzsikus Miller (Rudolf Péter) és felesége (Hegyi Barbara) megpróbálnak cselekedni, de inkább sodródnak a hatalmasabbak kénye-kedve szerint.

A szerelem és az ármány végzetes összefonódása, amely végül két szerelmes szív tragédiájához vezet, a múltban gyökerezik, de a máról és a mához is szól.

A legnagyobb kérdés, hogy egy társadalom, egy politikai rendszer szövevényes viszonyai közepette a szerelem legyőzheti-e az ármányt, vagy menthetetlenül pusztulásra van ítélve? 

Az Ármány és szerelem kreatív térhasználatával, szuggesztív vizualitásával, érzelmes zenéjével és szenvedélyekkel teli játékmódjával erőteljes színházi élményt ígér.

Az előadás március 9-től látható a Vígszínházban.

Fejléckép: Az Ármány és szerelem werkfilmjének forgatási jelenete (fotó/forrás: Dömölky Dániel / Vígszínház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Daniils Pogoriless kapta a Fidelio különdíját a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen

A különdíjakat a Magyar Állami Operaházban szeptember 6-án este tartott gálán adták át. A verseny győztese az orosz Valentina Pravdina, második helyezettje a koreai Kim Seokjun lett, a harmadik pedig az örmény Arpi Sinanyan. Marton Éva különdíját a grúz Tata Razmadze kapta.
Vizuál

KÉP-regény: Balatonátkúszás 1.rész – A kincskeresők

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos.
Klasszikus

Beethoven és Richard Strauss áll a Concerto Budapest évadának középpontjában

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal, sokszínű és sűrű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2026/2027-es szezonja. A fókuszban a kétszáz esztendeje elhunyt Ludwig van Beethoven áll.
Könyv

Krasznahorkai László megkapja az egyik legnagyobb német állami kitüntetést

Az irodalmi Nobel-díjas szerző szeptember 8-án Berlinben veszi át a díjat a német államfőtől. Krasznahorkai László hamarosan itthon is újabb elismerésben részesül. 
Színház

Művészek ihlette süteményekkel indította évadát a Játékszín

A Játékszín hat népszerű művésze – Csonka András, Lévay Viktória, Nagy Sándor, Peller Anna, Járai Máté és Hernádi Judit – egy-egy süteményt ihletett, amelyeket személyiségük, emlékeik és kedvelt ízeik alapján Haczka Róbert cukrászmester álmodott meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Négy beszélgetéssel hangol a Színházi Kritikusok Céhe: Nádasdy Ádámról is megemlékeznek

Szeptember 14. és 17. között a már nyilvánosságra hozott idei díjazottakkal, Ascher Tamással, a Baltazár Színház, illetve a Független Színház Magyarország művészeivel is beszélgetéseket rendeznek a Freedomban.
Színház ajánló

Alföldi Róbert és Stohl András először egy színpadon – Furcsa pár a Centrál Színházban

Neil Simon Tony-díjas klasszikusa, a Furcsa pár friss fordításban, Puskás Tamás rendezésében látható a Centrál Színházban. A nyári bemutatót követően a kőszínházi premiert szeptember 18-án tartják.
Színház hír

Esztergályos Cecília és Frajt Edit főszereplésével készül a Macskajáték az Újszínházban

Az Újszínház a 2026/2027-es színházi évad premierjeinek sorában Örkény István Macskajáték című tragikomédiáját mutatja be elsőként, Vass György rendezésében. Az ikonikus színdarab premierjét október 16-án tartják.
Színház ajánló

Örkény-darabot mutat be a Szegedi Nemzeti Színház

Az operatagozattal párhuzamosan a Szegedi Nemzeti Színház drámatagozata is megtartotta a 2026/27-es évad első olvasópróbáját: a Kulcskeresőket október 9-től Telihay Péter rendezésében, Mátyássy Szabolcs zenéjével láthatja majd a közönség.
Színház ajánló

Művészek ihlette süteményekkel indította évadát a Játékszín

A Játékszín hat népszerű művésze – Csonka András, Lévay Viktória, Nagy Sándor, Peller Anna, Járai Máté és Hernádi Judit – egy-egy süteményt ihletett, amelyeket személyiségük, emlékeik és kedvelt ízeik alapján Haczka Róbert cukrászmester álmodott meg.