Színház

Lehet valami a levegőben – diktátortörténetek a Nemzetiben és a Vígben

Kritika A gömbfejűek és a csúcsfejűek, valamit A diktátor című előadásokról
2018.10.29. 16:35
Ajánlom
Néhány hónapon belül két előadást is bemutattak Budapesten Hitlerről és vele a fasizmus születéséről, rohamos térnyeréséről és végül uralomra jutásáról. Vajon véletlen?

Nem szeretnék szükségszerűség és véletlen filozófiai problémájába belebonyolódni. De akár véletlen, akár szükségszerű, mindenképpen elgondolkodtató, hogy néhány hónapon belül mutatták be Budapesten Brecht darabját, A gömbfejűek és csúcsfejűeket a Nemzetiben, a Vígben meg a Chaplin híres filmje nyomán született A diktátort. Közös bennük ugyanis, hogy mindkettő Hitlerről és vele a fasizmus születéséről, rohamos térnyeréséről és végül uralomra jutásáról szól.

Allegória mindkettő, vagy akár tanmesének is mondható.

Brecht műve didaktikus tandrámák sorozata után született, 1932 és 1936 között, tehát a náci hatalomátvételt megelőző hónapokban és az azt követő években, Shakespeare Szeget szeggel című darabjának ihletésére, annak cselekményét is követve, illetve parafrazálva. Marxista módon főképp gazdasági tényezőkben keresi a történelmi folyamatok okait, ezeket azonban gondosan szétszálazza egyéni pszichológiai, azaz jellembeli és társadalomlélektani összetevőkre. Az első részben az előadást rendező Zsótér Sándor, aki bábszínész hallgatókkal már 2012-ben is színpadra állította a darabot – a Színházi adattár szerint Magyarországon egyedüliként –, sem tud megszabadulni a didaxis szárazságától, az allegória pengeéles, de vékony egyértelműségétől.

g3-135010.jpg

Herczeg Péter - A gömbfejűek és a csúcsfejűek (Fotó/Forrás: Puskel Zsolt / PORT.hu)

Megtudjuk, amit jól tudunk – persze lehet, hogy a nem dialektikus materializmuson nevelődött újabb nemzedékek nem tudják –, hogy „előbb a has jön, aztán a morál” (bár ez így egy másik Brecht-darabban szerepel). Ám ami a korábbi, 1928-ban bemutatott Koldusoperában érdekesen, izgalmasan jelenik meg, az itt szikáran és szárazon szól, és ezen az előadás sem tud lényegesen változtatni. Pedig Kristán Attila igazán igyekszik a megtévesztett és amúgy sem túl éleselméjű bérlő nyomorúságát, vergődését a lelkünkbe vésni. A gazdasági viszonyokból, a nyomorúság kényszereiből következő emberi tragédiák csak a második részben bomlanak ki úgy, hogy a szívünkig érjenek.

Az első rész inkább csak történelmi leckének hat, és benne nem könnyen találjuk meg a fogódzókat ahhoz, hogy a húszas-harmincas évek fordulóján volt emlékezetes gazdasági világválság körülményeit a magunk mai viszonyihoz hasonlítsuk. Lényegében azt látjuk, hogy egy állam vezetője a növekvő gazdasági nehézségek, a fenyegető forradalmi mozgolódások közepette lepasszolja a hatalmat egy olyan csoportnak, amelynek propagandája középpontjában a fajelmélet áll, tehát az emberiséget két csoportja osztja, csihekre és csuhokra, és minden bajért az egyiket teszi felelőssé.

A gyűlölködés így eltereli a figyelmet a tényleges gazdasági bajokról.

g4-135010.jpg

Udvaros Dorottya - A gömbfejűek és a csúcsfejűek (Fotó/Forrás: Puskel Zsolt / PORT.hu)

A darab és az előadás lényegében az első világháború utáni német viszonyokat modellezi. Csak a második részben kerülnek emberközelbe ennek napi következményei, a megaláztatás, a kínlódás, a szenvedés elemei, amelyek a groteszk fintorokat sem nélkülözik.

Itt Brecht következetesen lebontja a társadalmi ellentmondásokat az emberi kapcsolatokra, sőt az egyénen belüli meghasonlásokra. A külső viszonyoktól kikényszerített belső megkettőződés, meghasadás megnyilvánul tudatos képmutatásban, vergődésben vagy éppen őrületben. A rendező meg a szerepkettőzésekkel is ráerősít az emberi magatartás, jellem viszonylagosságára. Udvaros Dorottya alkirály és kolostori főnökasszony a csuhoknál, egyébként pedig a csúcsfejű csiheket játszók mind a gömbfejű csuhokat is alakítók közül kerülnek ki, ezzel is hangsúlyozva, hogy a megkülönböztetésnek valóságalapja egyáltalán nincsen. A csúcsfejűek nem is viselnek megkülönböztető maszkokat.

g2-135010.jpg

Voith Ági - A gömbfejűek és a csúcsfejűek (Fotó/Forrás: Puskel Zsolt / PORT.hu)

Ambrus Mária színes játékvárosra emlékeztető díszlete alkalmazkodik a darab didaktikus jellegéhez, követi a különben álságos társadalmi megoszlást: baloldalt a kolostor, a templom, jobb oldalt a bordélyként is működő kávéház jelenti a képmutató morál és a való élet közötti szélső pontokat.

A színészek természetesen alkalmazkodnak mind Brechthez, mind az előadást rendező Zsótér Sándorhoz. Udvaros Dorottyában zárdafőnöknőként van némi negéd az álság alatt, alkirályként az elegáns hatalmat fitogtatja, amiben Benedek Mari jelmeze is nagy segítségére van. A csak egyetlen szerepet játszó Voith Ági mint lányok futtatásával is foglalkozó kocsmatulajdonos viszont sprőd természetességgel jeleníti meg a józan, kicsit cinikus, kicsit megértő, bizonyos határok közt még segítőkésznek is mutatkozó realista bölcsességet.

g1-135010.jpg

Trokán Nóra, Farkas Dénes - A gömbfejűek és a csúcsfejűek (Fotó/Forrás: Puskel Zsolt / PORT.hu)

Söptei Andrea egyik énje a bérlő felesége, a másik a Shakespeare-darabból vett Isbella, akinek erényére tör az álszent uralkodóhelyettes. A szerep korától és külsejétől távol esik, ám a lényegét, a kiszolgáltatottság, a megalázottság szenvedését hitelesen adja. Trokán Nóra pedig az élet bajait természetesnek vevő, azokat elkerülhetetlen sorsként egykedvűen tűrő, morálisan közönyös, szép testben durva lelket praktikusan viselő lányt ad remekül. Farkas Dénes meg azt a különös, furcsa helyzetet mutatja meg igen plasztikusan, amikor valakit az a meglepetés ér, hogy gazdagsága okán kivételezettnek gondolja magát, ám származása miatt mégis életveszélybe kerül.

A Vígszínház új bemutatójának, A diktátor színlapján a cím fölött Charlie Chaplin neve áll, de amit látunk, az jórészt a színház saját szellemi termékének tetszik. A cím alatt azt olvashatjuk, hogy „a vígszínházi színpadi változatot készítette: Vecsei H. Miklós, Vörös Róbert és Eszenyi Enikő”.

Chaplin híres filmje mintha csak dobbantó lenne, ahonnan elrugaszkodott az alkotó fantázia.

Ezúttal nagyszerűen működik az az elszabadult ribillió, folyamatos felfordulás, gyakori rohangálás, ordítozás, amit máskor Eszenyi Enikő és ifj. Vidnyánszky Attila rendezéseiben egyaránt nem szeretek. Ezúttal a szöveg alapjául szolgáló film és a jól ismert történelem határozott irányt szab az ötleteknek, a szárnyaló fantáziának. Brecht darabjához képest másik nagy előnye az alapanyagnak, hogy Chaplin a parabolába, az allegóriába nem akar elemzést, okok és összefüggések rendszerét sűríteni. Karikatúrát rajzol egy ellenszenves, utálatos történelmi folyamatról, illetve egy emberellenes rendszerről. Derűs, játékos, mondhatni vidám torzképet készít. Érthető az a későbbi nyilatkozata, amely szerint, ha tudott volna a haláltáborokról, nem készíti el a filmet. Más kérdés, hogy az emberi kultúra mit veszített volna ezzel.

A Vígszínház előadása viszont mindezek ismeretében készült, ám jó néhány évtizeddel később. Ma már talán könnyebb nevetni a huszadik század rémségein, amelyektől a mai fiatalabbak csaknem olyan távol vannak, mint a kortárs Chaplin volt Amerikában az európai eseményektől.

Ma már lehet okos humorral szemlélni azt, ami a kortársak, az elszenvedők számára szinte elviselhetetlenül nyomasztó lehetett.

Így az előadás erőssége inkább lehet a szellemi, a gondolkodói fölény, mintsem az elutasítás, a felháborodás, a bűnösök megvetése vagy az áldozatok iránti részvét. Brechtet az elemzés vezeti el a humorhoz, a történelem abszurditásának felismeréséhez és ábrázolásához, Chaplint a humor, a burleszk ősi technikája juttattja el ugyanide. A maga csetlő-botló kisemberét helyezi bele a diktatúrába, sőt egyúttal a diktátor bőrébe is, és ezzel egyszerre mulatságos és hátborzongató légkört teremt. Az emberiség nevetve búcsúzik a múltjától – tudjuk Marxtól vagy akár nélküle is, de ez a nevetés legalábbis kesernyés. Felszabadult megkönnyebbülést aligha hoz magával.

A diktátor színpadi előadásának a kulcsa persze éppúgy, mint a filmé, a diktátor megjelenítése. Chapliné nem lehetne az az igazi Chaplin nélkül. A Vígszínház előadása sem lehetne az igazi ifj. Vidnyánszky Attila nélkül. Az előadás nélküle talán létre sem jöhetett volna. Az ő színészi intelligenciája kell ahhoz, hogy a kisember azonosulhasson és el is különüljön a diktátortól, hogy ami ügyetlenség, naivitás, olykor ostobaság az egyikben rokonszenves, kedves báj, az a másikban visszataszító bunkóság, rikító alkalmatlanság. A lényegi különbség az ambícióban van. A maga körében, a maga helyén szeretetre méltó a kisember elesettsége, de utálatos, ha hatalomra tör, és pláne, ha vissza is él a hatalommal. Márpedig visszaél vele, hiszen azért van rá szüksége, hogy ezt megtehesse.

Körülötte remekül működik a Vígszínház színészgárdája, Hajduk Károly az egyik náci alvezér fölényes cinizmusát, Gados Béla egy másiknak rettegő szolgálatkészségét láttatja meggyőzően, Lukács Sándor bölcsességet vegyít a naiv öreg zsidó optimizmusába, Király Dániel pedig a Mussolinit karikírozó Napaloni önhitt fölényeskedését szemlélteti kiválóan.

Antal Csaba díszlete lehetővé teszi a sokféle társadalmi és a vele járó uralmi szint érzékelését és a változatos játékokat. Középpontjában egy lefektethető lépcsőzet áll. Praktikus eszköz szónoki emelvénynek, de nézhetjük a történelem forgandósága örök jelképének is: egyszer fent, máskor lent.

Hogy milyen körülmények folytán került most szinte együtt a színházak műsorára ez a két diktátordarab, azt nem tudhatom. De lehet valami a levegőben.

Fejléckép és A diktátor című előadás fotói: Szkárossy Zsuzsa

„A darabok előhívják a hozzájuk tartozó környezetet”

Kapcsolódó

„A darabok előhívják a hozzájuk tartozó környezetet”

A Nemzeti Színház egyik próbatermében, a készülő díszlet jelzései között ültünk le beszélgetni Ambrus Mária díszlettervezővel, aki állandó alkotótársával, Zsótér Sándor rendezővel ismét egy Brecht-darabon dolgozott. A gömbfejűek és a csúcsfejűek apropóján a pályáról faggattuk.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Mi az a tritónusz, és miért nevezték az ördög hangközének?

Schiff András egy interjúban nemrégen a tritónusz hangközével jellemezte Magyarországot. De vajon tudjuk, mi ez? És tényleg be volt tiltva a középkorban?
Klasszikus

A zene olyan, mint a pszichoanalízis

Fejérvári Zoltán november 20-án, illetve a rá következő két estén a Budapesti Fesztiválzenekarral lép pódiumra a Müpában. A külföldön is sikeres zongoraművész beszélgetésünkben elmondta, hogy miért jó egyedül zenélni, miért jó kamarázni, és mi köze mind ennek a pszichoterápiához.
Zenés színház

Először csendült fel az Egyesült Államokban a Bánk bán

Tizenötezer néző volt kíváncsi a magyar kultúrát népszerűsítő, vasárnap zárult kéthetes rendezvénysorozat előadásaira New Yorkban.
Klasszikus

Elkápráztatnak új Rameau-lemezükkel Vashegyi György együttesei

Vashegyi György együttesei, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar lemezre vették Rameau ma már ritkaságnak számító operáját, a Naïst, és a kritika elismerését is kivívták.
Klasszikus

Akit Kodály még személyesen instruált – Perényi Miklós

Azt vallja, egy zeneművet eljátszani csak a kezdet: elmélyedni, újrajátszani, folyton keresni, mint az aranyásó, ez a zenész feladata. Perényi Miklós Kult50-ben megjelent portréja.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Ha színház, ha mesejáték, ha családi program, akkor Noir Színház

Ebben az évadban újabb darabbal bővült a Noir Színház repertoárja, így most már négy klasszikus mesejáték közül választhatnak a Duna Palotába ellátogató nézők.
Színház ajánló

Ózon és csülök együttállása a szenvedély terített asztalán

Parti Nagy Lajos rendkívüli teljesítménynek tartja, ahogy Mészáros Máté estéről estére színpadra lép, és előadja, alakítja, végigéli az író által jegyzett Az étkezés ártalmasságáról című előadást.
Színház hír

Orvosai nem javasolják, hogy színpadra lépjen Törőcsik Mari

Nem javasolnák az orvosai, hogy a Galilei élete című előadásban színpadra lépjen Törőcsik Mari, aki jelenleg ismét kórházban fekszik.
Színház józsef attila színház

Az IRKA kedvenc Egressy verse

Egressy Zoltán és Chajnóczki Balázs voltak a József Attila Színház IRodalmi KÁvéházának vendégei. A beszélgetésen szóba került az a bizonyos Sóska, sültkrumpli, foci, gyereknevelés és természetesen a költészet is.
Színház meetoo

Kortalan Kortárs – A hatalom és az abúzus viszonya

A Kortalan Kortárs sorozat soron következő előadásában a zaklatás, az erőszak, az alá/fölé-rendeltség témáját járják körül november 14-én a Kálmán Imre Teátrumban.