Bocsárdi László a június 28-i társulati ülés után jelentette be, hogy a következő évadtól aligazgatóként folytatja a munkát, helyét Pál-Ferenczi Gyöngyi színművész veszi át.
A színház közlése szerint átmeneti állapotról van szó, Sepsiszentgyörgy önkormányzata a tisztség betöltésére pályázatot ír majd ki.
Az igazgató még 2020-ban jelentette be, hogy a megbízatása lejártával nem pályázik újra az igazgatói posztra, a mostani döntés hátterében pedig az áll, hogy Bocsárdi szeretné, ha a távozása és az új igazgató kinevezése közötti időszakban „az átmenet szervesen történjen meg és úgy, hogy a társulatnak jó legyen”.
„Nem érzem magam kifáradtnak, kiégve sem, csak az elmúlt 28 esztendő egy kicsit sok”
– tette hozzá a lemondott igazgató, aki 2006 óta vezette az intézményt.
Fejléckép: Bocsárdi László (forrás: Tamási Áron Színház)