Csókolj vissza, te lelenc, te városi fű! – mondja Pali Mancinak. Valljuk be, nincs nagy véleménnyel a lányról, hisz a lelenc, azaz árva, akkoriban eléggé lenéző jelző volt. A városi fű Manci származására utal, hisz a lány a peremkerületből jött, egyszerű, szegény családból.
A ligetben – egy félreeső kis alléban találkozik először a két szerelmes. Allé, azaz hosszú, széles, egyenes út, amelyet kétoldalt fasor szegélyez.
Ámor mozgó titkára… azaz kerítő, aki segíti a szerelmesek egymásra találását.
Orficsekben privátja van a lumpolóknak, akik cigarettlit szívnak. A pesti Orfeumban privát szeparéban, azaz függönnyel elválasztott páholyban isznak és cigarettáznak a mulatozók. De a privát jelentheti a művészvilágon kívüli, civil, outsider barátot-barátnőt is.
Forinthúsz meg a hídpénz… ez a századfordulón nagy pénznek számított: a Lánchídon való átkelésért ugyanis egészen 1919-ig fizetni kellett, amit csak a kiváltságosok engedhettek meg maguknak. A Forinthúsz pedig egy mesterember vagy akár egy varronesz heti bérét takarja. Mondhatnánk azt is: Manci drágán méri magát, amikor szemtelenül visszavág a neki udvarló Csacsinszkynak.
Gombolja be a száját, édesem… mondja kissé udvariatlanul Manci Hédinek, ami ma annyit tenne: Fogd be, édesem! Ugye, hogy milyen pokróc ez a lány a jótevőjével?
Nagyon chic ez a kis nő, azaz „jóbőr” vagy csinos vagy sikkes… mondja féltékenyen Bizonyosné Mancira, a Casino „mérgezett tündér”-ére.
Medint szpicce van… azaz megint becsípett.
Van friss zaftja… minek lehet finom, tunkolós szaftja? Hát persze, hogy a marhapörköltnek jó magyarosan elkészítve. De a csámcsogni való társasági pletykát is így nevezik.
És hogy végül ki nem megy ondoláltatni – hajat göndöríttetni --, ki vörhenyes – skarlátos—és ki lóg a bransban – társaságban –, az máricus 9-én, a József Attila Színház színpadán, Telihay Péter Lila ákác rendezésében kiderül.
hírlevél
