Hajduk Károly, Szilágyi Csenge - Liliom (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel / Vígszínház)
Ifj. Vidnyánszky Attila színészetét azóta csodálom, mióta először észrevettem. Nyilván láttam korábban is, benne volt több olyan előadásban, amelyre emlékszem, de ő nem tűnt föl benne. A Pesti Színház-i Vízkereszt Bolond szerepében viszont elvarázsolt elementáris komédiázó kedve, lendülete, ötletessége. Majd ugyancsak remeknek találtam a Vígszínházban Hamletként éppúgy, mint Chaplin Diktátorának kettős címszerepében.
Rendezéseit viszont jó ideig nem tudtam megszeretni.
Zavart bennük a túlhabzó energia, az ellenőrizetlennek érzett szenvedély. Ezt észleltem a színművészeti egyetemen rendezett Athéni Timonjában éppúgy, mint a gyulai III. Richárdban is. Úgy láttam, keze alatt A félkegyelmű is szétesett a Pesti Színházban, és a Radnótiban ugyanez történt az Iván, a rettenet címmel bemutatott Bulgakov-változatban. Budaörsi Lilomfi-rendezésében pedig a lázas ifjonti programadás kilógó lólába irritált. Szigligeti bájos XIX. századi idilljébe belegyömöszölte egy helyét követelő új generáció minden dühét, a néző nyakába zúdította minden elfojtottnak érzett lendületét. Csak épp a program - vagy bármiféle - gondolat nem látszott a dühöngés mögött. Mintha nemcsak a hely, de a cél is hiányzott volna a belülről feszítő erők kibontakoztatásához.
Tavaly nyáron Szentendrén láttam tőle először mindennek az ellenkezőjét, a Sztalker Csoport név alatt játszott Míg fekszem kiterítve című Faulkner-regény adaptációját nézve a Művészet Malomban. Valójában ez a korábban az Ördögkatlan Fesztiválon is előadott mű ugyancsak a nemzedéki helykeresésről, öndefiniálásról szólt, kiváltképp azzal, hogy az anya elvesztésének fájdalmas élményét megfogalmazó szöveget szinte szavalókórusként megszólaltató fiatalemberek az előadás folyamán összetákolnak egy szegényes, de talán mégis otthonnak vélhető házikót. Ám ifj. Vidnyánszky Attila igazi művészi otthonának, mondhatni állandó lakásának mégis csak a Vígszínház mutatkozik. Ide köti – legalábbis ebben az évadban mindenképpen – nemcsak nagyszerű Chaplin-Hitler alakítása A diktátorban, de a Liliom megrendezése is.
Hajduk Károly, Seress Zoltán, Szilágyi Csenge, Gados Béla - Liliom (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel / Vígszínház)
Molnár Ferenc műveinek színpadi életéről és utóéletéről ma már talán fölösleges hosszasabban értekezni, hacsak azért nem, mert a fiatalabb színházba járó nemzedékek talán elképzelni sem tudják, hogy jó ideig mondhatni ki volt tiltva a magyar színházakból.
Előbb mint zsidót, később mint tartalmatlan, üres polgári szórakoztatóiparost írták ki az úgy nevezett kánonból.
Az utóbbi vádban egyébként van is annyi igazság, hogy darabjai a színpadi hatáskeltés mesterművei, és valóban nem mindegyikben teng túl az érzelmi vagy szellemi mélység. Többségük tényleg elsősorban jól megcsinált darab, és csak utána következik a tartalom. Ám a sikerültebbek, a jelentékenyebbek mégis felkínálják a színpadra állítóknak, rendezőknek, színészeknek, hogy annyi izgalmas mondandót vagy éppen igazságot vigyenek beléjük, amennyi tehetségükből és emberségükből telik.
Seress Zoltán, Hajduk Károly - Liliom (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel / Vígszínház)
A Liliom története egy Damjanich utcai cselédlány és egy ligeti hintáslegény tragikus szerelméről valóban lehet szentimentális limonádé, cukros víz, főképp érzékeny lelkű hölgyek számára, de lehet egy, a társadalomban helyét nem találó, különös, eredeti egyéniség, akár egy kallódó tehetség igazi tragédiája is.
Babarczy László, aki több színházban is megrendezte a darabot, azzal próbálta a realizmus felé közelíteni, és ezzel érdesebbé is tenni a túlságosan simán fogyasztható mesét, hogy jelentcserével a túlvilági történéseket mintegy a haldokló Liliom lázálmaként mutatta be. Most a Vígszínházban szinte az ellenkezője történik. Ironizált szürrealizmust látunk. Bagossy Levente hatalmas, a színpadot is szinte szétfeszítő üvegezett ipari hodályt ábrázoló díszlete tetejére felkapaszkodó angyal viszi át a néző fantáziáját a másvilágra, ahol aztán a rendőrkapitány egy gördülő létrán állva foglalkozik „végtelen türelemmel” az itt is hepciáskodó címszereplővel, akin ugye nemigen lehet segíteni.
Az előadás különös minősége nem rendezői ötletben, koncepcióban, szerencsés vagy szerencsétlen agyalmányokban rejlik, hanem a finom kidolgozásban, a jelenetek és a jellemek aprólékos megmunkálásában.
Ez azonban nem jelent naturalisztikus valósághűséget, sokkal inkább erős karakterizálást, következetes és igényes elrajzolást. Liliom fürdőkádban reggelizve fogadja Muskátné visszacsábítási próbálkozását, az asszony jellemét és társadalmi hovatartozását hatalmas paróka jelzi. De minden fontosabb karakter mégis elsősorban a színészi megformálás révén gazdagodik, ám anélkül, hogy valami vagy valaki mássá alakulna a megírthoz képest. A jellegzetes vonások éppen csak a karikatúra határáig élesednek, de közben nem veszítik el valószerűségüket. Orosz Ákos sprőd, megromlott lelkű, alattomos Ficsúr, a komáromi társulattól vendégként érkezett Bandor Éva slampos külvárosi kisiparos a fényképész Hollunderné szerepében, Eszenyi Enikő a körhinta negédesen ön- és céltudatos tulajdonosa. Hugó és Marika kispolgári biztonság felé sikerrel törekvő kettősét Zoltán Áron és Waskovics Andrea a középszerű élet derűjét árasztva jeleníti meg. Karácsonyi Zoltán durván fölényes és erőszakos Linzmann szerepében, Seress Zoltán okosan, bölcs belátással intézi a túlvilági rendőrkapitányság ügyeit.
Liliom (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel / Vígszínház)
Szilágyi Csenge úgy vonja ki Julika szerepéből az érzelgősséget, hogy azért megmarad benne a szeretni való egyszerűség, naivitás, természetesség. Gyönyörűen érezteti a cselédlány dacos szemérmességét, amivel elhárítja az érzelmeibe való beavatkozást, amikor visszaismétli a Liliom haszontalanságával, rosszaságával érvelő vigaszokat. A címszerepben Hajduk Károly kicsit más.
Nemcsak éli, de játssza is Liliomot.
Csöppet mindig kívül is van rajta, mint aki többet tud erről az emberről, mint ő maga. Liliom jellemébe belecsempészi az őt kívülről is látó színész intellektuális fölényét. Ez a Liliom nem pusztán egy külvárosi különc, hanem művész. Nem erre a világra való.
Nézegessen további képeket az előadásból galériánkban:
Fejléckép: Eszenyi Enikő és Hajduk Károly a Liliomban (fotó: Dömölky Dániel / Vígszínház)
hírlevél
