- Az ügyvédi pályáról érkeztél a humor világába. Sikerült már lezárnod magadban ezt az oldalt?

- Nem zártam még le, továbbra is tevékenyen részt veszek a szerződések írásában az összes helyen, ahol dolgozom, és még az Ügyvédi Kamarának is a tagja vagyok, csak jelenleg szünetel az ügyvédi tevékenységem.

- Tárgyalásokon hogyan viselkedtél?

- Ha azt kérdezed, hogy ott vicces voltam-e, azt azért nem. Az ember jó, ha tudja, hogy mi a dolga, tehát ügyvédként nem a mókapetárdákat és a tréfapatronokat sütögeti, hanem megpróbálja az ügyfele érdekeit képviselni.

- Szerintem értelmes dolgokat csinálok szívesen. Nem olyasmivel kell foglalkoznom, aminek nem látom értelmét, hanem ami mindig lendületet és kedvet ad.

- Mintha létezne egy olyan előre kitűzött cél, ami felé haladsz. Most például a függetlenekkel kerültél kapcsolatba, a Független Thália Projekt egyik kitalálója vagy. Honnan az ötlet?

- Régi vágyam volt ez, mert mindig is nagyon szerettem a független színházakat, nagy fantáziát láttam benne, és annak ellenére, hogy teljesen más műfaj, mint a kabaré - mondhatni két ellentétes pólus a színházi palettán -, sok a közös pont. Fontosnak találtam már a pályázatban is, hogy ezek az irányzatok egy fedél alatt találkozzanak és elkezdjenek kommunikálni egymással, mivel úgy látom, a kabarénak jót tenne, ha egy másfajta gondolkodásmód befolyásolni tudná.

- Különös aktualitást adnak a projektnek a függetleneket érzékenyen érintő elvonásokról és a forrásbefagyasztásról szóló híradások. Az, hogy most egy kőszínház áll mögéjük, milyen üzenettel bírhat?

- Mi inkább úgy gondolkodunk róla, hogy ez is egy színház, ahogy mi is azok vagyunk, az pedig teljesen mindegy, milyen anyagból készültünk: függetlenségből vagy éppen Ytong falazóelemből. Jó színházat próbálunk csinálni a Tháliában, és mivel mi eredendően befogadó színház vagyunk, ezért fontosnak gondoltuk, hogy ezeknek a színházaknak biztosítsunk játszóhelyet.

- A függetlenek produkcióira az innovatív megoldások alkalmazása fokozottan jellemző, talán jobban be mernek vállalni bizonyos megoldásokat. Az, hogy most ez bekerül a Tháliába, visszahozhat valamit a színház régmúltjából, amikor a hazai avantgárdnak adott otthont?

- Azzal, hogy befogadjuk a függetleneket, valamennyire le is tesszük a voksunkat amellett, hogy mi is egy kicsivel innovatívabb színházat szeretnénk csinálni, aminek amúgy megvan a hagyománya nálunk, hiszen számos előadást hozott itt létre 2001-től a Krétakör, itt működött korábban az Alternatív Thália Projekt, vagy elég csak a Thália Társaságra gondolni. Ez az együttműködés az egész évadra kiterjed, és reméljük, hogy majd azon túl is tudunk ilyen irányban támadni. Az eredeti elképzelésünknek megfelelően november 10-14. között egy fesztiválszerű kezdőeseménnyel nyitunk, utána pedig rendszeres lesz a függetlenek jelenléte a repertoárban.

- Korábbi előadásokat is elővettek a fellépő csapatok, de arról is szó volt, hogy új produkciók is készülnek a projekt keretében. Erre van valamilyen szinten ráhatásotok?

- Mi tiszteletben tartjuk, hogy ők függetlenek, és nem szólunk bele. Döntsék el ők, mit szeretnének. A Fügével való együttműködést úgy alakítottuk ki, hogy ők javasoljanak számunkra előadásokat, és mi ezeket kilencvenkilenc százalékban el is fogadtuk. Sokkal jobban ismerik ezt a szcénát, és mi abban bízunk, hogy a bejáratott társulatok mellett idővel új és egyedi produkciók is be tudnak hozzánk csatornázódni.

- Lezajlott a Tháliában egy nagy váltás, és ami téged érint: Mikroszkópból Mikroszínpad lettetek. Mennyiben folytatjátok a hagyományokat, és min változtattatok?

- Mikroszínpad lett a név, tehát a "szkóp" tűnt csak el. A koncepció az, hogy ami nagyon aktuális, azt a Kabaréklub keretein belül valósítjuk meg a Magyar Rádióval együttműködésben, hiszen ezek a témák elég hamar elévülnek. Emellett a színházi bemutatóinkban szeretnénk a független vonaléhoz hasonló produkciókat létrehozni. A humor forrása című előadásunkkal egy teljesen új és kísérleti utat próbálunk meg kijelölni. Vinnai András és Mózsik Imre darabját Laboda Kornél rendezi, és azt kell, hogy mondjam, nem egy tipikus Mikroszkóp színpadi előadás született, de úgy érezzük, ha nem kíséreljük meg a műfajt megújítani és egy új gondolkodást meghonosítani, akkor nem végezzük el a feladatunkat.

- A Dumaszínházban rendszeresen tartotok tehetségkutatókat is. Miért fontos ez számotokra, és hogyan tudjátok megőrizni a minőséget, amikor már a csapból is tehetségkutatás folyik - csak épp annak a futószalagos változata.

- Tíz éve szervezünk tehetségkutatókat. Összeszámoltuk, körülbelül háromezer ember fordult már meg nálunk. A humorban viszont teljesen más a tehetségkutatás, mint mondjuk egy tévés show-ban, mivel itt nem elég, ha valaki elénekel egy dalt, amit valaki más előtte megírt és már ugyancsak nagyon sokan elénekeltek. Akikre fölfigyelünk, azoknál jóval hosszabb idő, amíg olyan produkciót tudnak létrehozni, ami alkalmas normál előadásokon való bemutatásra és televízióban való rögzítésre. Ez alatt az idő alatt akár egy-két év is eltelhet, úgyhogy ez jóval lassabb és macerásabb, mint egy sima tévés tehetségkutató.

- Te hogyan kerültél a pályára?

- Én is így indultam, egy tehetségkutatón, de már előtte is dolgoztam a humorbizniszben. Nagyon jó lehetőség ez a megmutatkozásra azoknak, akiknek nincsenek kapcsolatai, mert mondjuk nem egy médiadinasztiába születtek bele.

- Mekkora felelőssége van egy humoristának? Gondoltál már arra, hogy azáltal, hogy valamiről beszélsz, egyben kanonizálod is, beemeled a közbeszédbe?

- Éppen amiatt, mert a humoristák humorosan beszélnek a dolgokról, nem biztos, hogy komolyan veszi őket a közönség, hanem egyszerűen csak nevetnek rajtuk. Nézhetik a kommersz bulvárműsorokat, ugyanakkor nevethetnek is azon, amikor ezeknek a szereplőit mi kifigurázzuk, és mégse feltétlenül kell azonosulniuk az értékítéletünkkel.

- Szerintem a válasz is elég egyszerű: egy szóban az, hogy humoros, de nagyon fontos kritérium még az egyediség is, tehát hogy azonosítható legyen. Ez egy olyan műfaj, ahol a közönséget magával kell, hogy ragadja az előadó, és ezt kétféleképpen lehet elérni. Egyrészt azzal, ha valaki nagyon szerethető, másrészt, ha megosztó karakter. Megosztónak lenni Magyarországon, ahol amúgy sincs túl sok néző, eléggé kockázatos, hiszen a kevésnek a fele az még kevesebb. Ezért a humorista nagyban megkönnyíti a saját karrierjét, ha inkább szerethető. Végül pedig jó, ha képes megújulni, tehát folyamatosan tud új anyagokat termelni, jó poénokat kitalálni, és valamennyire tud rezonálni az aktualitásokra. Nagyjából ugyanazok a kritériumok vannak, mint általában egy jó írónál: olyan problémát dolgozzon fel, ami sok embert foglalkoztat, vagy pedig úgy dolgozzon föl egy témát, ahogy még senki korábban nem nyúlt hozzá. Azért nehéz itthon humoristának lenni, mert nincs annyi fellépési lehetőség, mint mondjuk az Egyesült Államokban, ahol több száz stand-up klub van.

- Más lehet humorosnak lenni egy baráti társaságban és biztosan más ezt hivatásszerűen űzni. Sokan elvéreznek abban az idegen szituációban, hogy ki kell állni újra és újra elmondani egy viccet?

- Nehéz ezt számszerűsíteni, de azt azért lehet látni, hogy háromezer ember volt eddig a tehetségkutatóinkon, és ebből jelenleg van harminc fellépőnk, tehát ez körülbelül százszoros elvérzést jelent, ami elég komoly lemorzsolódási ráta.

- De talán ez lehet a siker záloga is egyben, hiszen nagy népszerűségnek örvend a műfaj. Eközben a Centrál Színházban elindult a Standapók-sorozat, aminek keretében a korábbi generációk ismert nevettetői lépnek fel. Gyakran elhangzik az a megállapítás, hogy egyfajta generációváltás tapasztalható. Igaz ez? Milyen a kapcsolatotok az elődökkel?

- Ez nem feltétlenül a két generáció közötti különbségről szól, de azt azért látni kell, hogy attól, hogy valaki kiáll a színpadra és valamiről viccesen kezd el beszélni, még nem stand-upol. Szerintem a stand-up nem a büfés történetek büfépult nélküli előadása, hanem kidolgozott poénok, átgondolt és humorszakmailag is igényesen kivitelezett produkciók bemutatása. Hogy van-e generációváltás, és hogy ki milyen humorral próbálkozik, ez szerintem abszolút nem generációs kérdés. Nálunk is megvan ez a műfaj Badár Sándornál, aki történeteket mesél, nagyon hosszan, színesen, szinte monodrámai formában, ugyanakkor ott van Kovács András Péter, aki sokkal inkább az amerikai stand-up hagyományait ápolja, vagy Bödőcs Tibor, aki pedig intellektuális megközelítéssel keveri a történetmesélést és a klasszikus stand-upot. A Centrál Színházban, azt hiszem, Jordán Tamás és Koltai Róbert lépett fel eddig, ők pedig a klasszikus magyar anekdotisztikus történetmesélési hagyományt viszik tovább, Jordán Tamásnál például versekkel és egyéb, rá jellemző műfajokkal keverten, ami nyilván nagy élmény azoknak, akik az ilyesmit szeretik. Én magam viszont mindig idegenkedtem attól, hogy egy humoros esten valaki elkezd énekelni vagy verseket mondani, mert szerintem ez nem feltétlenül a humor kritériumait kielégítő megoldás.

- A Dumaszínház is már egy nagy előugrás volt, amit elindítottál, és ezen kívül is sok újító ötlet kapcsolódik a nevedhez. Most min töröd a fejed? Milyen lehetőség van még a stand-upban és a műfaj még népszerűbbé tételében?

- Február elejére tervezünk egy humorfesztivált, amit szintén a Thália Színházban szeretnénk megvalósítani. Erre már el is kezdett válogatni Kárpáti Péter író és Oláh András, az InfoRádió munkatársa. Egyrészt színházi produkciók szerepelnének a fesztiválon, másrészt kabaré- és stand-up produkciók. Fontosnak tartom, hogy a humornak legyen egy olyan seregszemléje, ahol szakmailag is megmérettetik, és hogy ez itt zajlik a fővárosban, hiszen a Vidor Fesztivál ebben már nagy elődünk Nyíregyházán. Szeretnénk összehozni a színházi szakembereket, humoristákat, komolyan beszélni erről a könnyű műfajról.