Színház

Litkai Gergely: "Súlyponti kabarét szeretnénk"

2012.02.02. 15:25
Ajánlom
Még nincs egy hónapja, hogy Litkai Gergely tölti be a Mikroszkóp Színpad művészeti vezetői pozícióját, és máris tucatnyi kész előadás-tervvel rukkolt elő. Karnyújtásnyi időn belül beindul tehát a humor nagyüzem a budapesti játszóhelyen. A műsorstruktúra kialakításánál a kiskamaszokra éppúgy gondolt az új vezető, mint a klasszikus és aktuális kabaré, valamint az alternatív színpadi humor kedvelőire.INTERJÚ

- Székfoglalójában azt mondta, hogy a jövőben a Mikroszkóp Színpad egy olyan játszóhellyé válik, ahol: "a nagy múltú magyar kabaré hagyományait szeretné ápolni és megújítani", másrészt ismert színpadi szerzőket, független társulatokat kíván megnyerni az együttműködésnek. Néhány hét alatt, mit sikerült mindebből tető alá hoznia?  

- Igazából még csak most vágtunk bele a programszervezésbe, és az előadások összeállításába, de azt már most elmondhatom, hogy súlyponti kabaré szeretnénk lenni. A Mikroszkóp Színpadon kívül ugyanis csak nagyon kis helyszíneken vagy nem rendszeresen játszanak kabarét, így mi egy "általános ellátó funkciót" szeretnénk betölteni. Egyfelől lesz klasszikus kabaré mindazoknak, aki ezt az irányzatot kedvelik, tehát a régi jelenetekkel vagy a kicsit hagyományosabb, de kortárs kabaré megközelítéssel. Ugye mondanom sem kell, hogy lesz aktuális kabaré, amely az országunkban, a világban és a világegyetemben zajló eseményekre reagál, szinte naprakészen. Ez utóbbinak, már március elején meg is tartjuk a bemutatóját, az lesz a címe, hogy Maguk akarták - nem kívánságműsor...  A Mikroszkóp Színpadon terveink szerint megjelenik majd egy alternatív irány is. Olyan társulatokat szeretnénk meghívni, amelyek a humort most is nagyon aktívan, csak más művészi színvonalon művelik. Remélhetően az első ilyen produkció, a TÁP Színházzal valósul meg, vagyis a Minden Rossz Varietének egy különkiadása fog létrejönni márciustól. Úgyhogy abban bízunk, hogy ebben az irányban is tudunk támadni...

- Kik jegyzik a márciusi kabaréesteket?

- A márciusi bemutatónak egy viszonylag jól ismert stábja lesz, a Rádiókabaré állandó szereplői, de hogy ne áruljak zsákbamacskát: Vida Péter, Janklovics Péter, Varga Ferenc József, Aradi Tibor és Jeges Krisztián lép majd fel. Az est hölgyszereplője Burszán Vera lesz. A konferansziék csapata a jól ismert humoristákból áll majd össze, mint Hadházi László, Kovács András Péter, Dombóvári István, Csenki Attila, akik egymásnak adják majd a stafétát az egyes kabarék között, hogy ezzel is színesebb és egyedibb legyen minden előadás. A bemutatón pedig valószínűleg majd én magam fogom konferálni ezt az eseményt, mivel ebben is rendelkezem némi rutinnal a Rádiókabaré révén.

- Amikor a klasszikus kabarét említette, felötlött bennem, hogy a humor kortárs művelőinél szempont-e még a szép magyar beszéd?

- Határozott igen a válaszom! Vannak "nyelvőrködő" terveink, például Lackfi Jánossal már összedugtuk a fejünket, hogy miként tudnánk olyan, a költészet és a humor határvidékén portyázó előadásokat létrehozni, amelyek szórakoztatóak, ugyanakkor a kultúrát is elviszik a nézőkhöz. Remélhetően ez is összejön hamarosan, és akkor konkrét előadásokban nyomon lehet ezt majd követni, hiszen a hazai kortárs költészet nyelvi színességét nagyon is megéri "berántani" a kabaréba.

 - Az elképzelhető-e, hogy tartanak olyan matiné-előadásokat, ahova kiskamaszok, középiskolások is előszeretettel beülnének?

- Dolgozunk ezen is, két ilyen előadást is tervezünk. Nem árulom el a részleteket, mert esetleg más lecsap rájuk, hisz oly zseniális ötletek... (szélesen mosolyog) de annyit azért elmondhatok, hogy nagyon rövid időn belül láthatóak lesznek ezek a bemutatók is.

 - ... és az elárulható-e, hogy a szezon végére tervezett humorfesztivál megvalósulhat-e?

- Nagyon nehéz így évad közepén megszervezni egy fesztivált, mert ennek ugye az a bevált menete, hogy egy évvel előtte el kell kezdeni a tervezést. Mindenesetre a koncepciója már megvan, hogy kiket szeretnénk meghívni erre a fesztiválra, így most már "csak" a finanszírozást kell mögé állítani, illetve a gyakorlati, szervezési munkát lebonyolítani. A célunk ezzel az, hogy a humorra építő műfajoknak, így vígjátékoknak vagy könnyedebb drámai alkotásoknak legyen egy találkozója itt Budapesten, tehát főleg a vidéki színházak produkcióit szeretnénk bemutatni. Ehhez még társulna a kabarénak és a stand-upnak a seregszemléje, amit egy független zsűri ítélne meg, így ezáltal egy elismert szakmai díjat is szeretnénk létrehozni.

 - A rendezvényre határon túli előadókat is meghívnának?

- Igazándiból nekem sosem volt ilyen határon innen-túl szemléletem. Akik jókat csinálnak és magyarul beszélnek, jöhetnek, mert ez egy PánMagyar Fesztivál lesz...

 - Azzal, hogy a Thália Színház és a Médiaszolgáltatás-támogató  és Vagyonkezelő  Alap (MTVA) január 22-én hosszú távú stratégiai együttműködési megállapodást írt alá, zöld utat kapott a Mikroszkóp Színpad is, hogy a produkcióiról rádiós-televíziós felvétel készüljön.  Melyik előadás lesz az első, amit rögzítenek?

 - Az első Rádiókabaré-felvételre már most februárban sor kerül. Maksa Zoltán 50. születésnapját már itt, a Kabaréklubban fogjuk ünnepelni. Az előadásokkal kapcsolatban pedig azt tudom mondani, hogy a Mikroszkóp viszonylag speciális helyzetben van, ugyanis nagyon sok bemutató most készül el, és mivel nem célszerű egy előadást az elején felvenni, így nálunk ez később fog bekövetkezni. Ugyanakkor itt is az a cél, mint a Tháliában, hogy a népszerű előadásokról tévé vagy rádiófelvétel készüljön. 

 - Van elegendő forrás a tervek - az évi 250 előadás- megvalósítására?

- Pont elég. Tisztában vagyunk az anyagi kereteinkkel, látjuk, hogy ez egy 180 fős színházterem, ahol ésszerűen kell beosztani a jegyárbevételt, amit majd generálunk. Néhány hullámhegy és hullámvölgy után, a Mikroszkóp egy egészen jó gazdasági helyzetben lévő intézmény, úgyhogy azt várjuk, hogy dörömböljenek a színház bejáratánál azok a nézők, akik önkéntes rekeszizom-gyakorlatokra vágynak.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Nem csak egy könyv a Budapest Nagyregény – Kiss Noémi a Lírástudók vendége

Huszonkét társával együtt ő is tagja a Budapest Nagyregény szerzőgárdájának, és elmesélte, miért érdekes számára Cinkota és a XVI. kerület, amelynek történetét ő írta meg. Kiss Noémi azt is elmondta, miért tartja nagy vívmánynak, hogy a vaskos kötet szerzőinek fele nő.
Színház

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.
Színház

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Vizuál

Ridley Scott filmjében Napóleon csak egy díszlet a saját életében

Hiába lett rendkívül látványos Ridley Scott Napóleonja, az európai történelem egyik legnagyobb hatású alakjáról végső soron csak egy sekélyes, koncepciótlan filmet sikerült rendeznie, amely ráadásul hemzseg a tárgyi tévedésektől.
Vizuál

A fekete arany és a fehér ördög – kritika a Megfojtott virágokról

Martin Scorsese egy három és fél órás krimi-drámával tért vissza, amelyben az amerikai történelem egy kevéssé ismert, sötét foltját mutatja be. Megfojtott virágok című filmjében a művészet klasszikus témáiról beszél, hogy megmutassa, mi is volna eredetileg a mozi célja.   

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Társadalmunk gyengeségeinek analízise – Máté Gábor rendezésében készül az Orlai Produkció új bemutatója

A Skorpió című előadás a közélet iránt érdeklődő, a színházban a társadalmi kérdések boncolgatását és a szarkasztikus humort kedvelő nézők számára lehet izgalmas választás.
Színház hír

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Színház gyász

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.
Színház ajánló

Básti Julit fia rendezi a Centrál Színház új bemutatójában

December 8-án a színház első premierjének újrahangszerelt bemutatásával ünnepli 20. évfordulóját a budapesti Centrál Színház. A Fekete Péter című magyar klasszikus címszerepét akkor is és most is Magyar Attila alakítja.
Színház hír

Kaposváron rendezik meg jövőre az Országos Színházi Találkozót

A kaposvári Csiky Gergely Színház ad otthont 2024. június 10. és június 16. között az Országos Színházi Találkozónak.