Színház

Londonban megéri színházat csinálni

2012.02.01. 10:00
Ajánlom
Rekordbevétellel, 528 millió fontos jegyeladással zárta a tavalyi évet a West End.

A Londoni Színházi Társaság (SOLT) kimutatása szerint nyolcadik éve emelkedik a színházi negyed bevétele. 2011-ben 3,1 százalékkal haladta megy a jegybevétel az előző évi szintet, ugyanakkor a nézőszám 1,73 százalékkal 13,9 millióra csökkent. Ebben része volt annak is, hogy néhány színház az új produkciók díszletezése és színre állítása alatt néhány hétig zárva tartott. Ezekből a "sötét hetekből" tavaly különösen sok, 145 gyűlt össze. Az egyes előadások átlagos látogatottsága viszont emelkedett.

A rekordbevétel egyebek mellett az olyan teltházas sikereknek köszönhető, mint a Royal Shakespeare Company Roald Dahlregényein alapuló, Tim Minchin zenéjével készült Matilda vagy a 26 éve töretlen érdeklődéssel futó A nyomorultak című musicalek. Az Old Vicben játszott, Kevin Spacey főszerepelte III. Richárd, a Mark Rylance főszerepelte, a Broadway-t is elismerésekkel megjárt Jerusalem, valamint két, a National Theatre-ben készült produkció, a Danny Boyle rendezte, Jonny Lee Miller közreműködésével készült Frankenstein, illetve a One Man, Two Guvnors (Két úr szolgája) című darabok tíz százalékkal növelték a színdarabok tavalyi bevételeit.

Hogy idén, az olimpia évében sikerül-e megdönteni a rekordokat, a szakértők kérdésesnek tartják. A SOLT tagjai néhány hónapja még abban bíztak, a sportfanatikusok milliós táborából sokan összekötik a szurkolást némi kulturális felüdüléssel is, ezért több produkció meghosszabbította a játszási időt, illetve előrehozta a foglalási időszakot. Jelenleg azonban nem tűnik napsugarasnak a nyár a producerek számára. Több kollégájához hasonlóan az 1952 óta folyamatosan repertoáron levő Az egérfogó producere, Stephen Waley-Cohen sem látja pontosan, mi fog történni július-augusztusban a Theatrelanden, hogy a sport- és a kulturális turisták halmazainak lesz-e metszete, és bár a szokásos, heti nyolc előadást tervezik, a legrosszabbra készülnek. Az Európai Utazásszervezők Egyesületének igazgatója szerint az olimpiát rendező városok túlértékelik vonzerejüket. Tom Jenkins úgy látja, a hagyományos turisták, azok, akik egyébként úti célként jelölnék meg Londont - Athén, Sydney és Peking példáját citálva - 2012-ben inkább más desztinációt választanak.

A SOLT azzal próbál kampányolni, hogy aki nem járt London színházaiban, nem látta London igazi koronaékszereit. A szervezet ügyvezetője úgy véli, a nagy, régóta futó musicalek - A nyomorultaktól Az operaház fantomjáig - nem veszítenek népszerűségükből, a családi show-k - például Az oroszlánkirály - nézőszáma viszont csökkenhet, mert a szülők inkább elkerülik a zsúfolt városközpontot. Míg a Sweeney Todd lekerül az olimpia idejére, Andrew Lloyd-Webber új darabjára, az Óz, a csodák csodája című musicalre árulják a jegyeket. A színházrajongók mindenesetre nem keseregnek: több, akár hatvan-hetven fontos jegyárral is dolgozó előadásra már akár húsz fontért is foglalhatók jegyek az olimpia idejére.

A londoni National Theatre két előadásáról, a Mike Leigh írta rendezte Grief (Gyász) és John Hodge drámája, a Collaborators (Együttműködők) című ősbemutatkról szóló kritikáink a címekre kattintva olvashatók.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Franz Kafka életéről készített filmet Agnieszka Holland

Az Oscar-jelölt lengyel rendező Franz című filmjének előzetesét a napokban zajló Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be először. Cikkünkben megtekinthető a videó!
Színház

15 sor színház: Sirály

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás az Apertúra Sirály című előadásáról szól. Sirály kritika. 15 sor színház.
Plusz

Az élmények harmóniája – jön a 34. Zempléni Fesztivál

A sokszínűség és a kulturális turizmus eseménysorozata idén immár 34. alkalommal várja közönségét augusztus 8–17. között. A fesztivál célja, hogy sokszínű programjaival felhívja a figyelmet a régió történelmi és kulturális értékeire.
Tánc

Eltáncolt szenvedélytörténet – A skarlát betű a Városmajorban

A Győri Balett hosszú évek óta szinte sorozatban foglalkozik női sorsokkal a színpadon. A Városmajor közönsége augusztus 8-án a világirodalom egyik legismertebb házasságtörő asszonyának sorsával ismerkedhet meg – a tánc nyelvén.
Zenés színház

„A humort is őszintén kell játszani” – beszélgetés Peller Annával és Peller Károllyal

Július 14-én a Benczúr Kert ad otthont A bagoly és a cicababa című kétszereplős komédiának, amely májusban nagy sikerrel debütált a 6SZÍNben a Propeller Team produkciójaként.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház kritika

15 sor színház: Sirály

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás az Apertúra Sirály című előadásáról szól. Sirály kritika. 15 sor színház.
Színház interjú

Fülöp Péter: „Annyira gyorsan változik a világ, komoly kihívás lépést tartani”

Tíz év után, direktori mandátumának lejárta előtt távozott a kaposvári Csiky Gergely Színház éléről Fülöp Péter, akit nemrég a Nemzeti Színház operatív igazgatásával bízott meg Vidnyánszky Attila. A kaposvári időszakról és a rá váró feladatokról kérdeztük. Interjú.
Színház ajánló

Nyáron sem húzza le a rolót Egger Géza laboratóriumszínháza

A kísérleti színház fenegyerekével, Egger Gézával és laboratóriumszínházával több nyári eseményen is találkozhatunk, legközelebb július 10-től három napon át a Bánkitó Fesztiválon, majd július 18-án a Campuson, illetve augusztusban az Ördögkatlanon.
Színház hír

Dömötör András rendezése rangos közönségdíjat nyert Berlinben

A TheaterGemeinde Berlin Dömötör András rendezését, Herman Koch A vacsora című előadást választotta „Az év előadásának” 2024-ben. A díjat a több mint 11 500 tagot számláló berlini kulturális közösség ítéli oda, amely 1963 óta aktív szereplője a város színházi életének.
Színház hír

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.