Színház

Lőrinczy György a Szentendrei Teátrum új vezetője

2021.03.03. 16:30
Ajánlom
Az idén ötvenegy éve alapított Szentendrei Teátrum élén Lőrinczy György a korábbi igazgatót, Vasvári Csabát váltja, aki nem indult újra a pozícióért.

„Májustól biciklivel, vagy kishajóval járok dolgozni...” – ezzel a felütéssel osztotta meg Lőrinczy György a Szentendrei Kulturális Központ előadóművészeti ügyvezetői posztjára történő kinevezésének hírét közösségi felületén. Így folytatja: „(…) az a megtiszteltetés ért, hogy a továbbiakban én lehetek a Szentendrei Kulturális Kft. előadóművészeti ügyvezetője, vagyis én vezethetem az immár 50 éves csodás Szentendrei Teátrumot. Köszönöm elődömnek és barátomnak, Vasvári Csabának a biztatást, aki nem indult újra a posztért. Az EMMI illetékeseinek és a Színházművészeti Bizottság szakmai delegáltjainak pályázatom támogatását. Végül, de első sorban Fülöp Zsolt polgármester úrnak és Szentendre képviselőtestületének az egyhangúlag megszavazott bizalmat!

Fontos pillanatban, fontos megerősítés ez nekem. Hajrá imádott Dunakanyar, hajrá Szentendre!”

A Nemzeti Kulturális Alap nemrégiben leköszönt alelnöke, Lőrinczy György harmincöt éve foglalkozik művészeti menedzsmenttel, dolgozott korábban a Budapesti Operettszínház főigazgatójaként és a Pentaton Művész- és Koncertügynökség ügyvezetőjeként is, de a Szentendrei Teátrumhoz is köti a szakmai múltja, mivel 1991 és 1994 között projektmenedzserként segítette a Szentendrei Nyár szervezését. Erről az időszakról így ír pályázatában: „Ez volt az első önálló, komoly produceri megbízatásom. (…) Itt dolgozhattam Gregor Józseffel, Kerényi Miklós Gábor kiváló A sevillai borbély-rendezésében (…) néptánc mesteremmel Foltin Jolánnal (…) itt ismerhettem meg Molnár Piroskát (…) menedzsere lehettem Ruszt József rendezésének. Jazzklub a Barcsay-kertben a legjobbakkal, és zenész beszélgetés az éppen nemzetközi pályája csúcsán tartó Tokody Ilonával. Passiójáték a Templomdombon. Ezek a talán a legkiemelkedőbb emlékeim, abból a korszakból, amely alatt a szakma ígéretes ifjújából felnőtt szakember lettem.”

KHEN_2019_1-124904.jpg

Lőrinczy György (Fotó/Forrás: Nemzeti Kulturális Alap)

Magát kettős kötődésű lokálpatriótaként definiálja, családja több mint hetven éve kötődik Budapest mellett a Dunakanyarhoz.

Fiatalságának meghatározó települése nagyszülei otthona, Leányfalu, jelenleg szigetmonostori családi házukban él. Ügyvezetői pályázatához csatolt motivációs levelét így zárja: „Úgy gondolom az életem, mint sokunknak fordulóponthoz érkezett, most más karakterű feladatokra van szükségem. Különös jelnek vélem, hogy Szentendre városa pont most keres megújuló kulturális életéhez új arcokat.

Minőség, intimitás, igényesség, barátságos, családias hangulat, tradíció és innováció, az én ötven éves tapasztalom szerint ezek jellemzik alapvetően a várost, és ezek azok az értékek, melyeknek mentén a következő években én is dolgozni szeretnék.”

Az új ügyvezető úgy véli, Szentendre a maga történelmi múltjával, építészeti örökségével, sokszínű kulturális életével, földrajzi fekvésével, turisztikai forgalmával kivételes adottságú település, amely méreteit messze meghaladó jelentőséggel bír.

Az ötvenegy éve alapított Szentendrei Teátrum hagyományait sok tekintetben megőrzésre érdemesek tartja, ám úgy gondolja, elkerülhetetlen a megújulás, illetve a folyamatos alkalmazkodás a változó kor igényeihez.

A pályázatban megfogalmazott főbb célkitűzések:

  • A nagyszabású „giga-rendezvények” helyett a kisvárosi adottságokhoz jobban illeszkedő, bensőségesebb, magas minőségű események és műsorok előtérbe helyezése, hozzávetőleg ötven-ötven százalékban megjelenítve a klasszikusabb produkciókat és a kortárs művészeti kezdeményezéseket;
  • Még több kultikus szentendrei helyszín bekapcsolása (Duna-part, sikátorok, udvarok, kávézók, templomok), az egyes programhelyszínekhez egy-egy művészeti ág kötődne;
  • Azon performatív produkciók előnyben részesítése, amelyek nem a klasszikus nézőtér-színpad viszonylattal jönnek létre, az egykori Performansz Fesztivál felélesztése;
  • Szorosabb együttműködés a városban működő jelentős kulturális intézményekkel;
  • Olyan összművészeti programok létrehozása, amelyekben egyidejűleg, egymásra reflektálva jelennének meg Szentendre képző- és iparművészeti kiállításai és műhelyei a színházi-, irodalmi- és zenei produkciókkal;
  • A városban és a Dunakanyarban élő alkotó- és előadóművésznek intenzívebb bevonása;
  • A zenei programokban elsősorban az opera, a kamarazene, a jazz, a világ- és népzene kapna hangsúlyos szerepet;
  • Rendszeres megmutatkozási lehetőség a művészeti karok hallgatói számára, beleértve a határon túli felsőoktatási intézményeket is;
  • A műsortervben szereplő programok koprodukciós formában történő megvalósítása, amely egyrészt költséghatékonyabb, másrészt a szentendrei bemutatók után a társintézményekben tovább élhetnének a produkciók, nem kellene néhány nyári alkalom után „eltemetni” őket.

Lőrinczy György 2021. május 1-től látja el a Szentendrei Kulturális Központ előadóművészeti ügyvezetői munkakörét, megbízatása öt évre szól.

A kinevezésről szóló döntés itt olvasható.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Színház

Jelentős színházi társulatok szűnhetnek meg

A kulturális kormányzat nyilvánosságra hozta az előadó-művészeti szervezetek támogatására vonatkozó döntését. Több, a működési támogatások csökkentése miatt eleve nehéz helyzetbe került, akár évtizedes sikeres múlttal és figyelemre méltó jelennel rendelkező, közfeladatot ellátó társulat egyáltalán nem kap támogatást.
Színház

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Bodó Viktor a függésről rendez előadást a 6SZÍN-ben

A karakteres színházi munkáiról ismert alkotó legújabb előadása a függőségekkel küzdők önsegítő csoportjainak mintájára készül és igaz történeteken alapul. A csoport című produkciót július 29-én mutatják be.
Színház hír

Kókai Tünde nyerte a Staféta Pályázat Fidelio-díját

Kókai Tündét A Négyszögletű Kerek Erdő Küldetés című rendezéséért díjazta a közönség, a legtöbb szavazatot Fodor Fanni és Török Tímea kapta az Otthon című előadásért. A harmadik helyen Kárpáti Pál végzett a Hogy a barátaim egyszer végighallgassanak című produkcióval.
Színház ajánló

Fekete komédiával indul a nyári szezon a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon

Június 7-én újra megnyílnak a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpad kapui. A nyári évadot egy fekete komédiával indítja a szervező Csokonai Színház, amelyet a Zenthe Ferenc Színház visz el Debrecenbe az Országos Színházi Találkozó keretében.
Színház magazin

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 
Színház hír

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!