Színház

Ma a bábszínházakat ünnepeljük

2019.03.21. 14:55
Ajánlom
Új bemutatóval, jubileumi előadással és nyílt próbával ünnepli a bábszínházi világnapot a Budapest Bábszínház március 21-én. A Mire gondol Alma? című új előadás a 3 év alattiakat szólítja meg.

Mire gondol Alma? címmel mutatja be a Budapest Bábszínház legújabb előadását csütörtökön. Ezúttal legkisebbeket, a 3 év alattiakat hívják utazásra saját elméjükbe, ahol mindegyik zugban ötletek és problémák várják őket.

De mire jó egy ötlet? És mihez kezdjünk egy problémával?

Ezekre keresi a választ a rendező Varsányi Péter a két szereplővel, Pájer Alma Virággal és Pethő Gergővel. Az előadásra, mint első színházi élményre tekintenek az alkotók, amelynek a végén a gyerekek is bekapcsolódhatnak.

EDV_8943_-134754.jpg

Mire gondol Alma? (Fotó/Forrás: Éder Vera / Budapest Bábszínház)

Jubileumot is ünnepel a Budapest Bábszínház ezen a napon:

100. alkalommal láthatja a közönség a Nyúl Pétert

amelyet szereplőink a gyerekekkel együtt tortával ünnepelnek. Természetesen most a bábokkal is találkozhatnak egészen közelről a kicsik.

nyul-peter-135601.jpg

jelenet a Nyúl Péter című előadásból (Fotó/Forrás: Budapest Bábszínház)

18 órától a legújabb bemutató próba-folyamatába, a 80 nap alatt a Föld körülbe nyerhetnek betekintést a nézők. Kuthy Ágnes rendező elmondta:

Verne egzotikus országokban játszódó története lehetőséget ad a sokszínű tájak, kultúrák, különböző nemzetiségű emberek, a világ jellegzetes épületeinek bemutatására, amelyet a díszlet, a bábok és a zene is lekövet.

A főszereplők, Teszárek Csaba (Mr. Fogg), Tatai Zsolt (Passepartout) Hannus Zoltán (Fix felügyelő) és Kovács Judit (Auda hercegnő) kivételével minden színész 3-4 karaktert játszik, ezért különösen érdekesnek ígérkezik a sokszereplős darab.

A bábszínházi világnapot a nemzetközi bábművész-szövetség, az UNIMA kezdeményezésére ünnepli a szakma 2003 óta világszerte. A magyar nyelvű bábosok határon innen és túl 2014-ben csatlakoztak hagyományteremtő céllal, azóta is minden évben különleges programokkal, a közönséget lehetőleg bevonva mutatják meg a műfaj sokszínűségét ezen a napon.

Ez alkalomból idén Kovács Géza, a szombathelyi Mesebolt Bábszínház igazgatója írt üzenetet, amely ide kattintva olvasható >>>

Fejléckép: jelenet a Mire gondol Alma? című előadásból (Fotó: Éder Vera, Budapest Bábszínház)

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Én vagyok az igazmondó a zenekarban

Konrád Györgynek kilencvennégy évesen már nem kell kertelnie. Örökifjú, máig kezébe fogja a brácsát, a hegedűt, és olyan egyszerűséggel beszél a zenéről, hogy öröm hallgatni. A zene mellett egy másik szenvedélye is megmaradt egy életen át, a sport. Mellesleg a hosszú élet titkát is elárulta.
Klasszikus

Fischer Ádám is fellép a Royal Albert Hallban

A holdra szállás 50., Viktória királynő születésének 200., a Proms megalapítója, Henry Wood születésének 150. évfordulójára emlékezik a BBC Proms rendezvénysorozata, amelyen idén először környezetvédelemmel kapcsolatos zeneműveket is műsorra tűztek.
Zenés színház

Liliom hazatalál

Április 26-án mutatja be a Budapesti Operettszínház a Molnár Ferenc színműből készült világhírű musicalt, a Carouselt. Béres Attila rendezővel a Liliom iránti rajongásáról és a készülő előadásról beszélgettünk.
Jazz/World

Budapesten játszik John McLaughlin, a gitárlegenda

John McLaughlin, olyan zenészóriásokkal játszott együtt, mint Miles Davis, Jimi Hendrix, vagy Jaco Pastorius, az ő nevéhez fűződik az első jazz-rock album, és a szimfonikus zene, a jazz és az indiai zene legelső fúziója. Ezúttal a The 4th Dimension nevű zenekarával lép fel április 20-án.
Tánc

Így fog kinézni a kibővített Trafó előtere és kávézója!

A szeptemberben induló évadban új terekkel, kávézóval, pénztárral, ruhatárral várja látogatóit az intézmény. A tavaszi időszakban pedig a Liliom utca felől tudják megközelíteni a házat az érdeklődők.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház kisvárda

Összeállt a kisvárdai színházi fesztivál programja

A 12 versenyelőadás mellett 11 versenyen kívüli színházi darab, koncertek, előadói estek, bábelőadások és a már hagyományos hallgatói minifesztivál szerepel a június 21. és 29. között megrendezendő Magyar Színházak 31. Kisvárdai Fesztiváljának idei programjában.
Színház ajánló

A kirekesztésről szóló előadással járja az ország iskoláit két fiatal színész

Eke Angéla és Bán Bálint Elfog/adsz címmel készített diákoknak szóló vizuális nevelési programot, amelyen keresztül az elfogadás fontosságát hangsúlyozzák.
Színház kult50

„Mindent elölről kell mindig kezdeni” – Fodor Tamás a Kult50-ben

Fodor Tamás, a Stúdió K alapítója A vihar és A székek című előadásban nyújtott alakításáért került be a Fidelio Kult50 című kiadványába. Videónkban a független színház mibenlétéről is beszélt nekünk.
Színház ajánló

Mercedes Benz premier az Esterházy-családdal

Április 13-án magyarországi ősbemutató keretében mutatta be a Vörösmarty Színház Esterházy Péter utolsó drámáját, a Mercedes Benzet Szikora János rendezésében. A történelmi revüt az Esterházy-család tagjai mellett Presser Gábor zeneszerző is megtekintette.
Színház ajánló

Büszkeség és felelősség, mert méltónak kell lenni az ősökhöz

A Magyar Művészeti Akadémia Szó – szín – játék sorozata idén megújult Oberfrank Pál Jászai Mari-díjas színművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának művészeti vezetésével. A sorozat eddigi eredményeiről és a leendő előadásokról Lesti Árpád kérdezte a Veszprémi Petőfi Színház igazgatóját.