Színház

"Maár Gyula a magyar filmművészet egyik zsenije volt"

2013.12.22. 12:05
Ajánlom
A pénteken elhunyt rendezőre legtöbb filmjének operatőre, Koltai Lajos emlékezett vissza. Felidézte, hogy beszélt Törőcsik Marival, aki azt mondta neki: "te tudod, hogy ő mit ért. Nagyon kevesen tudjuk, hogy ő igazán mit ért a magyar filmművészet számára. Nagyon sokat ért."

"Alapvető ember számomra" - mondta Koltai Lajos, aki felidézte, hogy operatőrként őt is egy Maár Gyula-filmmel fedezték fel. Szinte rögtön a főiskola elvégzése után, 1971-ben kapta tőle a megbízást a Prés című filmre, amelynek főszereplője Maár Gyula felesége, Törőcsik Mari volt.

Mint kiemelte, Maár Gyula az a fajta gondolkodó zseni volt, aki megtanította őt is gondolkodni, ahogy elkezdett vele dolgozni, kezdett kinyílni a szeme, kezdte megérteni, hogy mi van a sorok között. A Prés után a Végül című közös alkotás következett, majd a Déryné, hol van?, amelynek főszereplője szintén Törőcsik Mari volt, akit játékáért Cannes-ban a legjobb színésznőnek járó díjjal jutalmaztak.

"A világ egyik legszebb filmje" - fogalmazott Koltai Lajos, hozzátéve, hogy ez volt a "csúcsok csúcsa" az életében, és mindig az etalon marad. Felidézte, hogy együtt készítették az egyetlen portréfilmet Pilinszky Jánosról, és Törőcsik Mariról is csináltak portrét.

Maár Gyula egészen csodálatos tehetség volt, aki a legmagasabb szinten ismerte az irodalmat, az embert, és tudta, hogyan kell egy emberhez közelíteni, hogyan kell vele kommunikálni, hogy kell egy színészt irányítani - emelte ki Koltai Lajos, hozzátéve: ha filmet akart csinálni, elképesztő erővel vonta be az embert abba a gondolatba, amelyet közvetíteni akart. Fantasztikusan tudott előadni, az ügy érdekében szinte behálózta az embert - tette hozzá.

Koltai Lajos hangsúlyozta: a rendező halála mélyen érintette, hiszen nagyon közel állt hozzá. Mostanában újra többet találkoztak, nemrégiben ő nyitotta meg Maár Gyula festménykiállítását is. "Tele van szépséggel ez a sok év, amit együtt töltöttünk, szinte egy lépést nem tettünk egymás nélkül, és most hálát adok a sorsnak, hogy így volt, hogy ezek az évek nekem jutottak, és nem másnak" - mondta.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Nagyágyúk versenyben: ezekből a művekből választják ki az Esterházy Irodalmi Díj hét jelöltjét

Az Esterházy Magyarország Alapítvány közzétette a 2026-os Esterházy Irodalmi Díj hosszú listáját: a zsűri több mint hatvan jelölt mű közül választja ki azt a hét könyvet, amely felkerül a szűkített listára. A mezőnyben a kortárs irodalom meghatározó alkotói szerepelnek.
Vizuál

Közönyből gyilkosság – Camus klasszikusát François Ozon vitte vászonra

Április végétől látható a magyar mozikban Az idegen című bűnügyi dráma. A kortárs francia mozi egyik legjelentősebb rendezője az egzisztencialista irodalom egyik alapművét, Albert Camus Közöny című regényét dolgozta fel. Előzetes a cikkben!
Klasszikus

Tudja meg az egész világ! – Kelemen Barnabás rendhagyó koncertmaratonja

Három nap alatt, kilenc koncerten hét nagyzenekarral szólaltat meg tizenkét, hegedűre és zenekarra írt remekművet a Kossuth-díjas hegedűművész a Zeneakadémia Nagytermében.
Zenés színház

Egy csonka kézről és egy halálos játékról szólnak a legújabb magyar operák

Groteszk a világ, mit tehetünk mi benne? – ezzel a kérdéssel summázhattuk a Magyar Állami Operaháznak az Eiffel Műhelyházban, április 11-én tartott premierjén felcsendülő két új opera cselekményét.
Könyv

„Ha van programom az íróasztalnál, az a felszabadulás és a vigasz” – Fehér Renátó a Lírástudók vendége

Három verseskötet után eksztatikus, magával ragadó kisregénnyel jelentkezik az Y-generáció meghatározó költője, Fehér Renátó. A Lírástudók új epizódjában a regényt inspiráló prágai élményeiről és napjaink széttöredezett tudatáról, feszültségeiről, valamint az irodalom kihívásairól kérdezte a szerzőt Grisnik Petra.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház kritika

Mostoha sors – Visky-dráma a Jurányiban

Provokatív címére 2009 óta lehet felkapni a fejünket, pedig a Megöltem az anyámat szövege egyáltalán nem erőszakos, sőt. Nemrég Molnár G. Nóra rendezte meg Visky András darabját, Bánfalvi Eszter és Bán Bálint szereplésével április óta látható az előadás a Jurányi Házban.
Színház kritika

Mindörökké happy end – bemutatták A végét a Rózsavölgyi Szalonban

Befejező részéhez érkezett a Rózsavölgyi Szalonban David Eldridge párkapcsolati trilógiája: A vége egy olyan szoros szövetséget mutat be, amely még a létezés legnehezebb szakaszát is megkönnyíti.
Színház magazin

Polgár Judit sakkos előadást nézett a Budapest Bábszínházban

Polgár Judit, a világhírű magyar sakkozó stílszerűen sportágához illő darabra ült be, ugyanis megtekintette A sárkányfutó átka című előadást a Budapest Bábszínházban – ritka színházi pillanat.
Színház ajánló

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.
Színház ajánló

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.