Színház

"Mából szóló" kortárs drámákat fogad Debrecen

2013.02.25. 10:00
Ajánlom
Az országosan is szűkülő bemutatószám ellenére Debrecen a DESZKA Fesztivállal rendületlenül felvállalja a kortárs drámák színpadra állítását, hiszen a "friss, mából szóló darabok" tetszenek a közönségnek - emelte ki Vidnyánszky Attila, a Csokonai Színház leköszönő igazgatója a fesztivál sajtótájékoztatóján.

A direktor ugyanakkor jelezte: "aggasztóan kevés" új dráma születik nagyszínpadra, így egyre szűkül a merítési lehetőség. Elárulta azt is, hogy a színház jelenlegi "váltó helyzetében" elgondolkodtak azon, hogy egyáltalán megrendezzék-e a seregszemlét. Végül a folytonosság fenntartása és a töretlen nézői érdeklődés miatt döntöttek úgy, hogy nem halasztják el és február 28-tól március 5-ig újra helyt adnak tíz kortárs előadásnak.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház leendő igazgatója megtisztelőnek nevezte, hogy a szakminisztérium a kiemelt fesztiváloknak adható támogatási keretből juttatott a kortárs drámák immár hetedik seregszemléjének. Elmondta, hogy három fő vezérfonala lesz az idei fesztiválnak: Weöres Sándor életművének feldolgozása, a posztmodern stílus körbejárása, valamint a gyermek és ifjúsági színjátszás és színházlátogatás helyzete. Utóbbit részletezve elmondta, hogy a DESZKA úttörő lesz a téma feldolgozásában és majd a POSZT-on is folytatni szeretnék azokat a beszélgetéseket, amelyekkel azt célozzák, hogy a leghátrányosabb helyzetű térségek iskolásai is jussanak el rendszeresen színházba. A fesztivál öt napja alatt a darabokat felvezető beszélgetések előzik meg, de rendeznek hat szakmai beszélgetést is.

Vidnyánszky Attila elmondta: a Nemzeti Színház élén is hasonló intenzitással igyekszik majd helyet biztosítani a kortárs drámáknak. "Erős színház ott van, ahol erős drámairodalom is van" - állapította meg. A DESZKA Fesztiválon idén fellép a debreceni Vojtina Bábszínház és a Csokonai Színház mellett a komáromi Jókai Színház, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház, a miskolci Nemzeti Színház, a budapesti Katona József Színház és Bárka Színház, a beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház és a szatmárnémeti Északi Színház társulata.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Nem csak egy könyv a Budapest Nagyregény – Kiss Noémi a Lírástudók vendége

Huszonkét társával együtt ő is tagja a Budapest Nagyregény szerzőgárdájának, és elmesélte, miért érdekes számára Cinkota és a XVI. kerület, amelynek történetét ő írta meg. Kiss Noémi azt is elmondta, miért tartja nagy vívmánynak, hogy a vaskos kötet szerzőinek fele nő.
Színház

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Színház

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.
Vizuál

Ridley Scott filmjében Napóleon csak egy díszlet a saját életében

Hiába lett rendkívül látványos Ridley Scott Napóleonja, az európai történelem egyik legnagyobb hatású alakjáról végső soron csak egy sekélyes, koncepciótlan filmet sikerült rendeznie, amely ráadásul hemzseg a tárgyi tévedésektől.
Vizuál

A fekete arany és a fehér ördög – kritika a Megfojtott virágokról

Martin Scorsese egy három és fél órás krimi-drámával tért vissza, amelyben az amerikai történelem egy kevéssé ismert, sötét foltját mutatja be. Megfojtott virágok című filmjében a művészet klasszikus témáiról beszél, hogy megmutassa, mi is volna eredetileg a mozi célja.   

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Társadalmunk gyengeségeinek analízise – Máté Gábor rendezésében készül az Orlai Produkció új bemutatója

A Skorpió című előadás a közélet iránt érdeklődő, a színházban a társadalmi kérdések boncolgatását és a szarkasztikus humort kedvelő nézők számára lehet izgalmas választás.
Színház hír

Egy vezető távozása és figyelmeztetés lett a következménye a Katonában egy színházjegy-akciónak

Két munkatársat figyelmeztetésben részesítettek, egy vezető beosztású dolgozó pedig elhagyja a színházat, miután kiderült, hogy DK-tagok kaphattak kedvezményes jegyeket.
Színház gyász

Elhunyt Bajomi Nagy György, az Örkény Színház művésze

A Gábor Miklós- és Jászai Mari-díjas színművész 56 éves volt.
Színház ajánló

Básti Julit fia rendezi a Centrál Színház új bemutatójában

December 8-án a színház első premierjének újrahangszerelt bemutatásával ünnepli 20. évfordulóját a budapesti Centrál Színház. A Fekete Péter című magyar klasszikus címszerepét akkor is és most is Magyar Attila alakítja.
Színház hír

Kaposváron rendezik meg jövőre az Országos Színházi Találkozót

A kaposvári Csiky Gergely Színház ad otthont 2024. június 10. és június 16. között az Országos Színházi Találkozónak.