- Tízéves az Örkény Színház. Ha visszatekint az elmúlt évekre, mi valósult meg a kezdeti elképzelésekből és hol tartanak most?

- Az önpozicionálás mindig síkos ügy. Kétséges, hogy egyáltalán lehetséges-e. Tizenkét éve kezdtük a munkát, és az elején arra gondoltam, hogy szülessen itt egy új színházi entitás, és ne azzal foglalkozzon, amivel a Madách Kamara foglalkozott. Ez azt jelenti, hogy társulati színház legyen, jó irodalmat játsszon és színházszakmailag legyen kíváncsi. Ez aztán nagyon hamar megvalósult, már az első évad végére látszottak a színház kontúrjai, mert olyan erős volt a késztetés azokban, akikkel csináltuk. Később az is látszott, hogy ki fog tartani a szufla addig, amíg a repertoár lecserélődik, aztán még egy körre, és így tovább. Ebben tehát nincs új. Most az a fő kérdés, hogy ez a színház - amely hat-hét éve önmaga - hogyan tud fejlődésben maradni. És ez éppolyan izgalmas, mint annak idején az, hogy azt a váltást meg lehet-e csinálni.

- Megjelenik az új évadban az elmúlt tíz év feldolgozása valamilyen formában?

- Az is kétséges helyzet, mikor egy színház önnön múltján mereng - de még ha valami érdemleges módon tudnánk is csinálni, mondjuk humorral például, én tíz évet kevésnek érzek ehhez. Az emberben egyébként megvan a haljam, hogy utólag lássa jónak a dolgokat,  de míg benne van, rendszerint elfelejti átélni, hogy az jó. Ezért én arra buzdítottam a társulatot, éljék meg, hogy jó ezt a színházat csinálni, vegyék észre, hogy jelenleg hagyják, hogy a színházunk szabadon beszéljen, nem befolyásol minket semmiféle külső elvárás, csak a saját mondandónkkal kapcsolatos belső igény. Ez egyre ritkább, és megbecsülendő, ahogy az is, hogy olyan hűséges nézőink vannak, akik akkor is velünk maradnak, ha néha kudarcba futunk. Ezért arra is kértem az összes munkatársat, hogy merjenek kockáztatni.

Ez volt a kulcsa annak, hogy mi egyáltalán létre tudtunk jönni, és annak is, hogy meg tudtunk maradni: hogy mindig volt elegendő rizikó a darabválasztásban, a rendezőválasztásban, az előadás formanyelvében ahhoz, hogy érdekes maradjon, amit mi csinálunk. Tavaly nagyon magas nézettségünk volt, majdnem 95%, ami ezzel a repertoárral figyelemreméltó. Mindenkit arra kértem, ne azt tekintse célnak, hogy jövőre feltétlenül magasabb százalékot produkáljunk. Akár kevesebb is lehet, ha értelmes az a munka, ami a színpadon zajlik. Ezt nagy megkönnyebbüléssel vette tudomásul mindenki. Hozzátettem, hogy egész 94-ig le lehet menni - de ez már csak vicc, a lényeg az, hogy ne a számok vezessenek.

- Tíz év alatt felnőhettek a társulatban olyan színészek, akik jelentős szerepeket játszhattak el itt, és mára fontos díjakat tudhatnak magukénak. Az évad egyik bemutatója, a Hamlet kapcsán elhangzott, hogy Polgár Csaba mára "megérett" arra, hogy ezt a szerepet eljátssza.

- Ő erős színész, szuverén alkat, amit már a Peer Gynt-ben bizonyított is.  Ascher Tamás, Gáspár Ildikó és én azért választottuk ki őt erre a szerepre, mert reméltük, hogy ezt a nagy feladatot el tudja vinni a vállán. Mindig kérdés egy színészi pálya elején, akármilyen jó adottságai vannak is az illetőnek gondolkodásban, idegrendszerben, fizikumban, hogy alkalmas-e főszereplőnek. Alkat kérdése, hogy valaki végig tud-e húzni egy előadást, vagy kisebb hosszúságú feladatokban tud igazán tündökölni. Magyarán epizodista vagy főszereplő. És Polgárról kiderült ebben az előadásban, hogy tud főszerepet játszani. Peer Gynt gondolkodást igénylő szerep, kutató, kereső, kétkedő alak. Technikailag is nehéz a verses szöveg és a folyamatos jelenlét miatt. Tehát ha valaki úgy érzi, hogy elő szeretné venni a Hamletet, mert érdekli a színdarab, akkor őbenne egy lehetséges Hamletet talál. És miután a társulatban nagyon jól kiosztható a többi szerep is, nem haboztunk merészet húzni.

- Az új bemutatók közül kettő az ön nevéhez fűződik.

- Az egyik az Anyám tyúkja, amelyben a magyar irodalom legismertebb, illetve valamilyen szempontból legjelesebb verseit fogjuk elmondani a színpadon. Várady Szabolcs segített összerakni a válogatást: letett elénk kétszáz verset, ám az előadásban jó, ha harmincöt szerepelhet. Olyasmi ez, mint az aranymosás. Ez annyiban rendezés, hogy verseket elemzek négyszemközt a színészekkel, aztán majd találunk neki egy színpadi formát.

- Tekinthető ez egyfajta missziónak is?

- Inkább kíváncsiság, mit lehet ma ezekkel a versekkel kezdeni. Az például hogy "Edward király, angol király/ Léptet fakó lován..." - mint nyelv, mint ritmus, mint mondandó szíven üt-e. Erre teszünk kísérletet.

A másik rendezésem mesedarab, a Csoda és Kósza, amit Czigány Zoltán írt. Élő hangjáték, ami azt jelenti, hogy van a színpadon nyolc mikrofon, és nyolc színész. Óriási kalandok történnek benne az űrutazástól a bádogpizza sütésig, az autós száguldástól a baromfiudvaron való átvágtatásig, tehát rengeteg effekt kell, amiket mind-mind a színészek állítanak elő, a saját hangjukkal. Játékos vállalkozás, és azt reméljük, hogy megszólítja a 10-14 éves kiskamaszokat is, akik nehezen találnak maguknak színházi előadást. Első bemutatónak a Meggyeskert, ezt Zsótér Sándor rendezi. A beceneve Cseresznyéskert, ám az eredeti címe Meggyeskert. A Mohácsi fivérek A képzelt betege következik, ami öt évvel ezelőtt Pécsett már színre került. Utána jön a Hamlet, aztán pedig a Stuart Mária, ahol Gáspár Ildi, a színház dramaturgja debütál rendezőként a nagyszínpadon. És persze a A kék angyal, Gothár Péter munkája, amelynek a sajtóbemutatója szintén októberben van.

Színházak Éjszakája az Örkény Színházban

Ez azt jelenti, hogy hét bemutatót kell megtartanunk nyolc hónap alatt, és akárhogy matekozik az ember, ebből a kéthónapos próbaperiódusok nem jönnek ki. De mi mégis két hónapot fogunk próbálni (nyilván nem a versműsorra, hanem a többire). Szóval feszített évad lesz, de mindig ez van: mindig kevés az idő és mindig feszítjük egy kicsit. Jó lenne, hogyha többet tudnánk próbálni, nyugodtabban, ezért azt is elképzelhetőnek tartom, hogy jövőre kicsivel tovább tartjuk az évadot, mondjuk június közepéig.