Színház

Magyar előadás lett a legjobb egy fehéroroszországi fesztiválon

2019.09.17. 10:50
Ajánlom
A Váci Dunakanyar Színház és a Bartók Kamaraszínház közös Ványa bácsi produkciója nyerte a fődíjat a breszti 24. Belaja Vezsa Nemzetközi Színházi Fesztiválon.

A Váci Dunakanyar Színház közleménye szerint a rangos fehéroroszországi eseményen szeptember 7. és 15. között öt helyszínen 15 ország 28 produkciója mutatkozott be a legkülönfélébb műfajokban. A programban klasszikus dráma, modern kísérleti dráma, bábszínházi produkciók, utcaszínházi és táncszínházi előadások is helyet kaptak.

Magyarországot a két társulat közös Ványa bácsi előadása képviselte, amely a szakmai zsűri döntése alapján elnyerte a legjobb előadásnak járó díjat.

A közönség reakciója alapján sejtettük, hogy kapunk valamilyen elismerést, de azért a fődíjra nem számítottunk

- idézi a közlemény Kis Domonkos Márkot, a Váci Dunakanyar Színház igazgatóját. A Csehov művéből készült előadást tavaly novemberben mutatták be, a produkcióra a magyar és külföldi színházi szakma is felfigyelt.

Játszották a Nemzeti Színházban, és bekerült a 2019-es Pécsi Országos Színházi Fesztivál, valamint a Vidéki Színházak Fesztiváljának versenyprogramjába is.

Emellett négy nemzetközi fesztiválra, - a breszti mellett a lembergi Aranyoroszlán Fesztiválra, a szatmárnémeti TranzitFesztre, a herszoni Melpomena Tavrija Nemzetközi Színházi Fesztiválra - is meghívást kapott.

Vanyabacsiprodukciostab-104904.jpg

A Ványa bácsi stábja (Fotó/Forrás: Váci Dunakanyar Színház)

A darab megrendezésére a különleges és újszerű iskolát képviselő neves ukrán rendezőt, Jaroszlav Fedorisint kérték fel, a látványtervező a felesége, Alla Fedorisin volt.

Fejléckép: A Ványa bácsi című előadás jelenete (forrás: Váci Dunakanyar Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.
Színház

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház magazin

Polgár Judit sakkos előadást nézett a Budapest Bábszínházban

Polgár Judit, a világhírű magyar sakkozó stílszerűen sportágához illő darabra ült be, ugyanis megtekintette A sárkányfutó átka című előadást a Budapest Bábszínházban – ritka színházi pillanat.
Színház ajánló

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.
Színház ajánló

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.
Színház hír

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Színház interjú

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.