Színház

Magyar évadra készül az egri társulat

2011.04.16. 09:00
Ajánlom
Blaskó Balázs, az Egri Gárdonyi Géza Színház igazgatója ismertette a színház 2011/2012-es évadát.

Sütő András: Káin és Ábel, Huszka Jenő: Mária főhadnagy, Bartók Béla-Balázs Béla: A fából faragott királyfi, Háy Gyula: Mohács, a Csíksomlyói passió, Makk Károly rendezésében Molnár Ferenc: Játék a kastélyban, Egressy Zoltán: Sóska, sültkrumpli, valamint a Vesztett éden, Magyar Elemér: Keresd a nagypapát! Fazekas Mihály - Schwajda György: Lúdas Mátyás és Küttel Dávid-Hajtó Aurél-Halmi Zoltán: Eltüsszentett birodalom című táncjáték.

Ezeket a darabokat tűzi műsorára a teátrum - jelentette be Blaskó Balázs, igazgató. Szabó Róbert, a fenntartó Heves Megyei Közgyűlés elnöke elmondta: a kultúrát, így a színházat is kitörési pontnak tekintik, szeretnék, ha jövőre nőne a bérletvásárlás, még többen járnának az előadásokra. Rázsi Botond, Eger alpolgármestere a város és a megye együttműködését emelte ki, hiszen közösen tartják fent a színházat. Magyar évadot hirdet jövőre a színház, melyben klasszikus és kortárs darabokat egyaránt bemutatnak, úgy prózai, mint tánc- és zenei műfajokban.

Iskola a színházban - Színház az iskolában elnevezéssel indítanak programot, amely szerepjátékokkal, drámapedagógiai eszközökkel viszi közel a színházhoz a diákokat. Ezen interaktív órák kifejezetten ismeret-bővítésre alkalmazhatók, ezt kiegészítheti a konkrét beavató elemző sorozat, színészek közreműködésével és lezárható az önbeavató színházi együtt játszással.

Továbbá újjáalakul a színház tánctagozata Topolánszky Tamás Harangozó Gyula-díjas táncpedagógus-koreográfus vezetésével.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Tánc

Október 21-én búcsúztatják Novák Tatát

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar koreográfusról nyilvános búcsún emlékezhetnek meg tisztelői, az Erkel Színházban rendezett megemlékezésen.
Könyv

Per Petterson: Tizennyolc évesen azt gondoltam, ha nem válok íróvá, boldogtalan ember leszek

Per Petterson a PesText vendégeként érkezett Budapestre szeptember végén, a programsorozat előtt beszélgettünk vele írói indulásáról, gyermekkoráról, valóság és emlékezet furcsa viszonyáról, valamint az önmagukat megíró regényekről.
Plusz

Grecsó Krisztián tart rendhagyó tárlatvezetést a Közlekedési Múzeum kiállításán

A Magyar Műszaki és Közlekedési és Múzeum Mivel megyünk? – Energiamix a közlekedésben címmel nyitotta meg idén szokásos éves időszaki kiállítását. Október 16-án az ismert író a tárlat ihlette szövegeivel kalauzolja végig a látogatókat.
Klasszikus

Találkozások – zeneszerző-kapcsolódásokra fókuszál az Orosz Zenei Fesztivál

Hatodik alkalommal rendezik meg három városban az Orosz Zenei Fesztivált Szabó Marcell zongoraművész művészeti vezetésével. A program idén a Találkozások témakörére épül, a fesztivált végigkísérők abba tekinthetnek be, hogyan hatottak egymásra a művészek.
Vizuál

A kortárs magyar festészet három generációjának művei töltik meg a Pesti Vigadó tereit

Október 13. és november 24. között lesz látható az Élő Magyar Festészet című nagykiállítás a Pesti Vigadóban. A megnyitón három szakmai díjat is átadnak majd.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Szente Vajk rendezésében érkezik a Játékszínbe A Da Vinci-kód

A Játékszín ötvenedik magánszínházi premierjére december 7-én kerül sor, méghozzá Dan Brown világsikerű regénye, A Da Vinci-kód színpadi adaptációjával.
Színház ajánló

Kapuzárási pánik – ismét Rényi Ádám írásaiból készül előadás a 6SZÍN-ben

A Kapuzárási pánik című előadás négy színész átlényegülései segítségével mesél el tizennégy történetet rólunk, a huszonegyedik század húszas éveiben élő és némileg túlélő magyarokról.
Színház ajánló

A mai fiatalokról is szól a budaörsi Karoline és Kasimir

A mában is aktuális kérdéseket feszeget az Ödön von Horváth klasszikusából készült Karoline és Kasimir, amelyet a Budaörsi Latinovits Színházban először rendező Hegymegi Máté állított színpadra.
Színház hír

Bodor Johanna lett a Magyar Színházi Társaság elnöke

A Magyar Színházi Társaság október 14-én tartotta tisztújító közgyűlését. A komoly múltú, rangos szakmai szervezet tagjai – két jelölt közül, csaknem egyhangúlag, titkos szavazással – Bodor Johannát választották meg elnökké.
Színház ajánló

Duplapremierre készül a Katona József Színház

Október 11-én este debütál a Kamrában az Itt élet című előadás Máté Gábor rendezésében, míg október 12-én Tarnóczi Jakab Radical Relax című produkcióját mutatják be a nagyszínpadon.