Színház

Magyar színházi sikerek külföldön

2009.11.20. 19:14
Ajánlom
Ősszel több magyar társulat is bemutatkozott világszerte. Volt, aki megmérettetésen vett részt, és díjat is kapott.

A Nemzeti Színház A jég című előadása a szarajevói Mess Fesztiválon szerepelt. Mundruczó Kornél előadása három díjat is ért: ezüst babérkoszorút kapott mint a legjobb közép-európai előadás, a szarajevói Dnevni avaz című napilap az egész mezőny legjobb előadásának találta, a zsűri pedig különdíjban részesítette a társulatot. (Mundruczó egyébként Hamburgban is letette a névjegyét, a Júdás evangéliuma, avagy árulás a szenvedélyem című rendezése elismerő kritikákat kapott. A darab továbbra is szerepel a hamburgi Thalia Theater műsorán.)

Bodó Viktor tavaly elnyerte a Nestroy-díjat, és idén újra jelölést kapott a grazi színházban rendezett Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról című előadásáért. A legjobb rendezés díját végül Martin Kusej vehette át.

Nagy sikerrel vendégszerepelt az Örkény István Színház a 9. Szöuli Előadó-művészeti Fesztiválon Jurij Kordonszkij Apátlanul (Platonov) rendezésével november elején. A társulat első Európán túli turnéján három alkalommal játszotta el Csehov klasszikusát a hatszáz fős Daehangno Színházban, telt házak előtt. Az előadás tavasszal hivatalos a bogotai Nemzetközi Színházi Fesztiválra, az idén bemutatott Jógyerekek képeskönyvével együtt.

November közepén a Maladype Társulat a berlini Collegium Hungaricumban vendégszerepelt Tojáséj című előadásukkal.

A november végén megrendezendő szabadkai Desiré Central Station West nevű fesztiválon több magyar társulat is szerepel: a szombathelyi Weöres Sándor Színház, a Frenák Pál Társulat, a Tünet Együttes, Ladányi Andrea és Borlai Gergő, a Szputnyik Hajózási Társaság, valamint Pintér Béla és Társulata.

(Bérháztörténetek spot - Szputnyik - készítette: Tóth Simon Ferenc)

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

Ritka fotók "Ventillátor kisasszonyról", aki Esterházy hercegné lett

Ottrubay Melinda volt az Operaház ünnepelt csillaga, a magazinok kedvence, egyedüli magyarként elnyerte a prima balerina assoluta címet, majd visszavonult a színpadtól és feleségül ment herceg Esterházy Pálhoz. 43 évnyi házasság után a herceg őt tette meg az óriási Esterházy-vagyon örökösének, hagyatéka ma is él.
Színház

A héten már személyesen próbálnak a Nemzeti Színház művészei – Évadot hirdetett Vidnyánszky Attila

A jövő évad kilenc bemutatója között szerepel az Ivanov Szász János rendezésében, Az ajtó a norvég Eirik Stubo színrevitelében, valamint a Rómeó és Júlia, amelyet Vidnyánszky Attila rendez.
Fidelio Tours

8 kirándulóhely a Balaton körül, ahová elmehetsz idén nyáron

A hazai turizmus idén késve ébredezik. Miközben a legnépszerűbb célpontokat ellepik a látogatók, érdemes a kevésbé ismert helyszíneket is felkeresni. Összegyűjtöttünk néhány balatoni kirándulóhelyet, hogy legyen miből válogatni.
Könyv

Líra Könyvhét a karanténban

A koronavírus mindannyiunk életét megváltoztatta, de az olvasás és a könyv szeretete megmarad. Ezért tartják fontosnak a Líránál, hogy a könyvek ünnepe ne maradjon el teljesen, így május 26–29. között egy rendhagyó online Líra Könyvhét keretében hozzák el mindenki otthonába a legújabb olvasnivalókat.
Klasszikus

Kocsis Zoltán születésnapján indul a Nemzeti Filharmonikus Zenekar bérleteinek értékesítése

Hét bérletet kínál a következő évadra a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, az online értékesítés május 30-án indul.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Művészek saját otthonában játszódnak a Madách Színház online bemutatói

Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter, valamint Kovács Lotti és Szemenyei János szereplésével tart élő bemutatósorozatot a Madách Színház az interneten.
Színház hír

A héten már személyesen próbálnak a Nemzeti Színház művészei – Évadot hirdetett Vidnyánszky Attila

A jövő évad kilenc bemutatója között szerepel az Ivanov Szász János rendezésében, Az ajtó a norvég Eirik Stubo színrevitelében, valamint a Rómeó és Júlia, amelyet Vidnyánszky Attila rendez.
Színház hír

Nyolc új taggal bővült a Halhatatlanok Társulata

Négy év kihagyás után választottak új tagokat a Halhatatlanok Társulatába. A szakmai kuratórium ajánlása után végül a közönség szavazata döntött.
Színház hír

Színes gálaműsorral mutatja meg magát a szakmai összefogás a Városmajorban

Két hét leforgása alatt több mint 200 pályázat érkezett a Városmajori Szabadtéri Színpad által meghirdetett Összefogás Gála augusztus 16-i nyitóeseményére.
Színház magazin

Egy imádni való színésznő: Pécsi Ildikó 80 éves

Megannyi kiváló alakítással lopta be magát szívünkbe Pécsi Ildikó, aki egyeseknek Az aranyember Noémijeként volt emlékezetes, mások Csámpás Roziként idézik fel könnyedén az Indul a bakterházból. A Kossuth-díjas színésznő május 21-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját.