Színház

Magyar Színházi Társaság: „Vidnyánszky Attila nem csak a saját szavaiért felelős”

2026.08.14. 18:10
Megosztom
„Döbbenten figyeljük, hogy az elmúlt tizenhat év kulturális rendszerének számos kedvezményezettje részéről mindmáig egyáltalán nem tapasztalható önkritika” – közleményben reagált a Magyar Színházi Társaság, a szervezet a szakmai és jogi szempontból megkérdőjelezhetetlen vizsgálat fontosságát hangsúlyozza, és Vidnyánszky Attila legutóbbi megszólalását is élesen bírálják.

Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, elindult a Nemzeti Színház átvilágítása, minderről Tarr Zoltán miniszter adott hírt. Számos kulturális intézményben folyik jelenleg vizsgálat, a Nemzeti azért került a középpontba, mert vezetője, Vidnyánszky Attila az ATV-nek adott interjújában arról beszélt, azért hívták be a minisztériumba, hogy menesszék. Az Egyenes Beszéd című műsorban számos, mások által kifogasolható állítást fogalmazott meg, amely kapcsán több szakmabeli megszólalt. Pénteken a Magyar Színházi Társaság is közleményt adott ki.

A Magyar Színházi Társaság közleményét teljes terjedelmében, kiemelésekkel közöljük:

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter ma bejelentette, fenntartóként megkezdik a Nemzeti Színház átvilágítását. A Magyar Színházi Társaság egyetért ezzel és támogatja a vizsgálatot. A színházi szakma várja a változást, és érthető, hogy türelmetlen. Tizenhat év hosszú idő volt. A feltárás eredményének ugyanakkor szakmailag és jogilag is megkérdőjelezhetetlennek kell lennie. Csak az ilyen vizsgálatok teremthetnek újra bizalmat és nyugalmat a szakmában.

A Magyar Színházi Társaság május óta többször adott hangot annak: minél előbb el kell kezdeni az elmúlt tizenhat év színházi, kulturális döntéseinek a feltárását. Továbbra is szükségesnek tartjuk annak teljes körű vizsgálatát: miként írta felül a politikai akarat a szakmai szempontokat a vezetői kinevezéseknél; hogyan kerülhettek hosszú időre meghatározó pozíciókba ugyanazon hatalmi körhöz kötődő szereplők; hogyan működtek a kuratóriumok és más, közpénzekről döntő testületek; milyen alapon jutottak egyes intézmények és szervezetek kiemelt forrásokhoz, miközben mások tartósan kiszolgáltatott helyzetbe kerültek.

Döbbenten figyeljük, hogy az elmúlt tizenhat év kulturális rendszerének számos kedvezményezettje részéről mindmáig egyáltalán nem tapasztalható önkritika,

annak felismerése: a kegypolitika nem működhetett volna azok nélkül, akik elfogadták a kivételezett helyzeteket, pozíciókat, megbízásokat és forrásokat.

Az önvizsgálatot az sem helyettesíti, ha valaki a politikai változás után hirtelen korábbi szövetségeseit, megbízóit vagy azt a közeget kezdi bírálni, amelynek éveken keresztül maga is részese és kedvezményezettje volt. Nekik is szembe kell nézniük saját felelősségükkel. Többek között azoknak, akik művészként, alkotóként, a kulturális élet szereplőiként politikai rendezvények szervezésében vállaltak szerepet vagy politikai megbízásokat teljesítettek; akik állami vagy önkormányzati pozíciójuk mellett, közfeladatot ellátó vagy döntési helyzetben lévő szereplőként saját gazdasági érdekeltségükkel pályáztak közpénzekre;

akik számára természetessé vált, hogy politikai kapcsolatok, közfeladatok, kulturális pozíciók és magánérdekek egymást erősíthetik.

A változás hitelessége, egy igazságos rendszer felépítése azon múlik, hogy következetesen feltárjuk-e a múlt torz működését, megszüntetjük-e a kivételezés lehetőségét, és megteremtjük-e azokat a garanciákat, amelyek között ugyanez többé nem ismétlődhet meg. Nem új lojalitásokra, hanem szakmai és erkölcsi autonómiára van szükség.

A Magyar Színházi Társaság tisztában van azzal, hogy tizenhat év döntéseinek, kinevezéseinek, támogatásainak, intézményi átvilágításainak a vizsgálata nem történhet meg néhány hét alatt. Nem is a gyorsaság a legfontosabb. A feltárásnak pontosnak, szakmailag és jogilag megalapozottnak, átláthatónak és megkérdőjelezhetetlennek kell lennie.

Az új évad hamarosan elkezdődik. Addigra világosan látszania kell, hogy ez a folyamat valóban megkezdődött.

Végül nem kerülhetjük meg Vidnyánszky Attilának, a Nemzeti Színház vezérigazgatójának legutóbbi megszólalását sem. A Magyar Színházi Társaság elfogadhatatlannak tartja a félrevezető, illetve valótlan állításait, a gyalázkodó, bántó és lekezelő hangnemet.

Vidnyánszky Attila nem csak a saját szavaiért felelős.

Többek között a Nemzeti Színház vezérigazgatójaként és a Magyar Teátrumi Társaság elnökeként intézményért és közösségekért is felelősséget visel. Nyilvános megszólalásai elválaszthatatlanok vezetői szerepeitől: az általa képviselt intézmények és közösségek óhatatlanul azonosíthatóvá válnak azzal a hanggal és magatartással, amelyet vezetőjük a nyilvánosságban megenged magának.

A Magyar Színházi Társaság Elnöksége

Budapest, 2026. augusztus 14.

Fejléckép: Vidnyánszky Attila a MITEM sajtótájékoztatóján (fotó / forrás: Eöri Szabó Zsolt / Nemzeti Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója
Színház

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Könyv

Szabó Magda-díj: Rakovszky Zsuzsa és Ráckevei Anna az idei kitüntetettek

Az elismerést október 5-én, az írónő születésnapján vehetik át, a díj történetében először Debrecenben. A kitüntetést olyan művészek vehetik át, akik munkásságukkal hozzájárulnak Szabó Magda életművének életben tartásához.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Nyolc bemutatót terveznek Budaörsön, Pelsőczy Réka művészeti vezetőként csatlakozik a színházhoz

„Támogató környezetet szeretnénk építeni” – mondta Berzsenyi Bellaagh Ádám, a Budaörsi Latinovits Színház igazgatója a szeptember 2-án tartott évadnyitó társulati ülésen.
Színház ajánló

Fesztbaum Béla a Hír13-nak: „A Vígszínház igazán otthon van Újlipótvárosban”

Visszatérő résztvevője a Pozsonyi Pikniknek Fesztbaum Béla, aki tavaly vehette át a XIII. Kerületért Díjat. A szeptember 5-én zajló újlipótvárosi rendezvényre az idén 130 éves Vígszínház régi és mai zenés előadásaiból állított össze műsort.
Színház kritika

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Színház hír

Térítésmentes jegyekkel segítették a nehéz helyzetű nézőket a Városmajorban

A 2026-os nyári évadban tizenegy alkalommal nyitották meg a Városmajori Szabadtéri Színpad nézőterét a támogató kezdeményezés keretében, amely alkalmakon összesen 350 férőhelyet ajánlottak fel térítésmentesen.
Színház hír

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója