Kis társulattal rendelkező, mindösszesen bő kéttucatnyi embert foglalkoztató repertoárszínházról van szó, amelynek működési költségeit a Tolna megyei önkormányzat, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata és a központi büdzsé adta. A jelenlegi anyagi helyzet azonban bizonytalan, mert a német önkormányzatra lehet ugyan számítani, ám a megye az év elejétől kiszállt a finanszírozásból, a központi pénzek elosztása pedig - vagyis a színház besorolása - egyelőre nem ismeretes. Pillanatnyilag tehát csak az a biztos, ami már megvolt, mint a most befejeződött évad.

A 2011/12-es szezon bemutatóit a színház - kedves szokásához híven - évad végén három nap alatt eljátszotta meggyőzően érdeklődő közönsége és egy barátságos szakmai zsűri előtt, amely utóbbi a társulat voksával kiegészülve úgy döntött a miniévad végén, hogy a legjobb színész díját idén Solymár Dániel nyerte el. A publikumot zömmel diákok és nyugdíjasok alkották - vagyis a lehetséges közönségréteg két tisztalelkű véglete -, a szakmai zsűriben pedig Dömötör Adrienn kritikus, Erdei Krisztián újságíró, Birgit Duran berlini színészügynökség-vezető és e sorok írója ültek.

Hat bemutatót tartott idén a szekszárdi Deutsche Bühne Ungarn. Ez kevesebb, mint a tavalyi nyolc, viszont talán több, mint a jövő évad nem tudni, hány premierje. Az arányokat nagyjából a hagyományos módon alakította ki a színházat 2004 óta vezető Frank Ildikó színésznő-igazgató: két gyerekelőadást, két klasszikust és két kortárs darabot tűzött műsorra. A program legnagyszabásúbb vállalkozásának a Wallenberg című őszi bemutató mondható. A művet Ernst Pichler osztrák író és színházi szakember alkotta Wallenberg születésének 100. évfordulója alkalmából. (Ez az alkalomra készültség nem okvetlenül ígéretes - gondolhatja a tapasztalt, avagy gyanakvó előfeltevő.) A produkció Salzburg legfiatalabb színházával, a 2009-ben alakult Theater (Off)ensive Salzburggal koprodukcióban jött létre, német rendező (Alex Linse) és a két társulat színészeinek együttműködéseként. Tehát játszanak benne osztrákok, németek, románok és magyarok. (Mivel a szekszárdi Deutsche Bühne Ungarn színészgárdája magyar, német és román színészekből tevődik össze. Utóbbiak a temesvári német színházból jöttek Tolna megyébe.) A produkció inkább hat irodalmi színpadias benyomást keltő, tisztességes megemlékezésnek, mint komoly színházi produkciónak, de elsősorban a minden értelemben Jokert játszó, német Detlef Trippelnek köszönhetően markáns színészi alakítások is születnek.

A másik kortárs bemutató a müncheni írónő, Jule Ronstedt műve. Déltengeri pince a címe, afféle családi vígjáték. A főhős, Rainer a feleségével és tinédzser lányával tengerparti nyaralásra indul. Elvileg legalábbis. Valójában azonban nem telik utazásra, ezért a családfő a pincébe vezeti le az övéit, hogy ott töltsék el az időt, amíg annak rendje és módja szerint, üdén és lebarnulva hazaérkezhetnek. A derék apa igyekezett felszerelni a rejtekhelyet mindennel, ami kell, a gumimatractól a ravioli-konzerveken át a miniszoláriumig. De például patkánnyal nem kalkulált. Az előadás Christine Neuberg rendezésében könnyed és zenés, s bizonnyal élvezetes feladatot kínál mindenekelőtt az Apát játszó Matthias Patzelt és az Anya szerepében vehemensen duzzogó Alica Weirauch számára. Ők ketten - Tom Pilathtal kiegészülve - pingvinként is derekasan helyt állnak a Nyolckor a bárkán című gyerekdarabban. Ulrich Hub szellemes alapötletű játékában két pingvin felcsempészi Noé bárkájára a létszám fölötti harmadik pingvint is, rendre megtévesztve a galambot játszó, szép mozgású, dinamikus Lotz Katát. Claudia Sennecke rendezésében a produkció kicsit talán hajlamos a helybenjárásra, de végül is ez adekvát a pingvinek totyogásával.

Az Óz, a nagy varázsló előadása (Stefan Iordanescu-Fogarasi színrevitele) sokat bíz a digitális technikára - vetítenek a díszlet szobadoboz falára. Ez mindenesetre kerít egyfajta képi világot a történet köré, bár közelebb visz a film, mint a színház világához. Humán elevenségnek azonban ott vannak a színészek, főként a karakterfigurák: a gumitestű Andrei Hansel omlékony Madárijesztője, Tom Pilath porszívólábú, szögletes Bádogembere, Matthias Patzelt gömbölyű gyáva oroszlánja. Kellemesek és szellemesek a Dorothea Iordanescu-Fogarasi tervezte jelmezek.

A klasszikusok képviseletében Georg Büchner a Leonce és Lénával jutott el idén az iskolákba, németül tanuló diákokhoz. A beavató színházi produkció Britta Schreiber rendezésében háromszereplősre redukálja a darabot (Leonce, Léna és Valerio), és kissé elnagyoltan mutatja be nemcsak a drámát, de magát a történetet is. Azonban Leonce herceg pusztító unalmát és életkedvetlenségét meglehetős pontossággal érzékelteti a főszerepet játszó Solymár Dániel. Alica Weirauch Lénájával való egymásra találásuk maga a reménytelenség elrendeltetése. Ebből még színházat sem fognak építeni.

Az évad reprezentatív bemutatójának Brecht Kispolgári násza bizonyult, amelyben a társulat összes színésze felvonul. Verena Koch a szekszárdi szezon negyedik női rendezőjeként vitte színre a groteszk bohózatnak mutatkozó egyfelvonásost. A lakodalomra összegyűlt társaság eleinte megcsodálja az ifjú pár otthonában álló bútorokat mint a férj keze munkáját. Később azonban kiderül, hogy minden (és mindenki) rosszabb, mint amennyire dicséretesnek látszik az első pillanatban.

Az események egy pontján szétesik a hosszú asztal is, amelynél a vendégek ülnek. Az asztal lapját tartók kezében kicsit kifordul a deszka a nézőtér felé, és ekkor észrevehetjük, hogy ceruzával számításokat írtak rá. A megélhetési kiadások, tételesen: albérlet, rezsi, telefon és így tovább Mellettük az összegek, legfelül pedig, nagy számokkal: 47000 forint. Ez a szekszárdi miniévadnak az a pillanata, amikor az ember egyszer csak megtudja, hogy magyar színházban ül 2012-ben.

Solymár Dániel hat évadott töltött Szekszárdon, ősztől a salzburgi Theater (Off)ensive társulatánál folytatja pályafutását. "Remélem, lesz lehetőségem nem csak Ausztriában, hanem Németországban is. Sok helyen tudok játszani, filmezni is tudok, amit nagyon szeretek. Salzburgban ősbemutatóval készülünk, egy osztrák írónő, Catherine Aigner Szemek mögött című darabjával" - mondta a fiatal színész az MTI tudósítójának.

Az évadról így nyilatkozott: "Ebben az évadban a Büchner-darab, a Leonce és Léna címszerepe volt a kedvencem. Egyrészt a főszerep miatt, másrészt sok lehetőség van benne arra, hogy megmutassa magát az ember: a herceg egyik pillanatban rezignált, másik percben nagyon boldog. Amikor próbáltuk, a magánéleti dolgaim sem úgy alakultak, ahogy szerettem volna. A magánélet segített építeni a szerepet, a szerep pedig segített abban, hogy megoldódjanak a gondjaim. Georg Büchnernek nem egyszerű a nyelvezete, nem olvastam a magyar fordítást, de biztosan abban is elég nyakatekert mondatok vannak. Érdekes volt megbirkózni a szöveggel, úgy tűnik, sikerült."