Színház

Magyarázatot kér a Független Előadó-művészeti Szövetség az elmaradt Alföldi-előadás miatt

2018.04.27. 12:28
Ajánlom
A FESZ nyílt levélben fordult a Zsolnay Örökségkezelő ügyvezetőjéhez, amelyben azt kérik, indokolja meg, miért marad el az Igenis, miniszterelnök úr! május 27-re tervezett pécsi eladása.

Az Átrium május 27-re tervezett pécsi előadásra először csak a jegyek értékesítését állították le, majd április 17-én a Zsolnay Színház a Facebookon jelentette be, hogy az Igenis miniszterelnök úr! elmarad. A bejegyzést közzétevő Kodály Központ a döntés indokaira nem tért ki. A társulat szintén a közösségi médiában megjelenő reakcióiból pedig úgy tűnt, hogy őket sem értesítették előzetesen.

Újabb Alföldi-szereplés marad el váratlanul

Kapcsolódó

Újabb Alföldi-szereplés marad el váratlanul

Először csak a jegyek értékesítése szűnt meg, majd egy Facebook-posztban az előadást is lemondták, a társulatot azonban nem értesítették a szervezők - számolt be róla az Index.

16 04 21 Dubrovay Faust az elkarhozott Vincze Balazs c Kortvelye

16 04 21 Dubrovay Faust az elkarhozott Vincze Balazs c Kortvelye

A FESZ nyílt levele Vincze Balázshoz, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetőjéhez:

"Mint ismeretes, a Zsolnay Örökségkezelő Kft. április 13-án mindenféle indoklás nélkül levette műsoráról az Átrium Színház 'Igenis, miniszterelnök úr!' című előadásának előre egyeztetett és nagy érdeklődésre számot tartó májusi vendégjátékát, noha már a jegyek mintegy kétharmadát megvásárolták a nézők. A műsorváltozásról ekkor még a produkció tulajdonosát, szerződő partnerüket sem értesítették, az előadás létrehozói a pécsi színház honlapján vették észre a partnerintézmény műsorváltozását, melyről aztán csaknem egy héttel később kaptak hivatalos, továbbra is indoklás nélküli értesítést.

Az Átrium Színházat működtető THEA Nonprofit Kft. tagja a Független Előadó-művészeti Szövetségnek. Az érdekképviseleti szervezet az alábbi nyílt levéllel fordul Vincze Balázshoz, a Zsolnay Örökségkezelő Kft. ügyvezető igazgatójához.

Tisztelt Ügyvezető Igazgató Úr!

Ez az első alkalom, hogy érdekvédő szövetségünk kollégához intéz nyílt levelet. Az apropó igen szomorú, de hiszünk benne, hogy a hiba nem helyrehozhatatlan.

Az Ön által vezetett társaság két héttel ezelőtt indoklás nélkül levette műsoráról szövetségünk egyik tagszervezetének előre egyeztetett vendégelőadását.

Bízunk benne, hogy Ön is egyet fog érteni azzal a határozott véleményünkkel, hogy ez az eljárás egyenrangú szakmai partnerek között teljességgel elfogadhatatlan. Egyetlen ilyen incidens is elég ahhoz, hogy bizalmatlanságot szüljön, de egyúttal olyan precedenst is teremt, amely pillanatok alatt széleskörű szakmai, művészi és morális zülléshez vezethet. Afelől sincs kétségünk, hogy Önnek mint felelős intézményvezetőnek, támogatásokról döntő kurátornak és gyakorló előadóművésznek nem kell magyaráznunk, miért.

Szeretnénk tehát kollégánkként megkérni, hogy döntését utólag írásban indokolja, hiszen ezt nemcsak partnere, hanem a szakma és a közpénzek felhasználása iránt érdeklődő nyilvánosság is teljes joggal várja el Öntől.

Nem próbáltunk az Ön megkerülésével utánajárni, hogy mi késztette vajon e döntés meghozatalára. Feltételezni sem szeretnénk semmit az Ön megkérdezése nélkül, ezért Öntől szeretnénk első kézből megtudni, hogy mi történt. S ha nyilvánosan is ki tud állni a saját döntése mellett, kérjük, tegye meg!

Tisztelt Igazgató úr, kedves Balázs!

Kollégaként, intézményvezetőként és pártatlan kurátorként kérjük, mutassa meg, hogy a szakmai etika független bármilyen körülménytől! Mutassa meg, hogy az egymás iránti szakmai megbecsülésünk kölcsönös, legyen szó táncról vagy színházról, állami, városi vagy független szervezetekről! Mutassa meg, hogy továbbra is bízhatunk adott szavában!

Fontos tudnunk, hogy a jövőben is számíthatunk Önre mint elfogulatlan szakértőre, nemcsak a Zsolnay Negyed vezetőjeként, hanem az NKA Táncművészeti Kollégiumának szakmai kurátoraként is.

Ezért kérjük, hogy nyilvánosan indokolja meg döntését. Amennyiben Önnek is fontos a helyzet tisztázása, azt megelőlegezett bizalommal fogadjuk.

Belátásában és mihamarabbi válaszában bízva, kollegiális üdvözlettel:

a FESZ elnöksége"

Igenis, miniszterelnök úr! Kultúrbrigád-Átrium Film Színház (fot

Igenis, miniszterelnök úr! Kultúrbrigád-Átrium Film Színház (fot (Fotó/Forrás: Dudas_Erno)

Az előadás elmaradásának bejelentését követően otthagyta a Zsolnay Színházat a színház alapítója és főszervezője, Kiss Mónika. Döntését szintén a Facebookon közölte.

A hányatott sorsú előadást végül a szigetvári Vigadó fogadta be. Május 27-én, tehát ugyanazon a napon, amikor a Kodály Központban sor került volna Alföldi Róbert és Hevér Gábor főszereplésével az Igenis, miniszterelnök úr! című előadásra, Szigetvárott látható a darab. Ráadásul rögtön kettő, az egyik délután dél négykor, a másik pedig este hétkor.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Emilia Pérez – megnéztük a 13 Oscarra jelölt botrányfilmet

Összességében érthetőnek tűnik, miért jutott el Jacques Audiard új rendezése tizenhárom Oscar-jelölésig, azt azonban már túlzásnak tartanánk, ha a legfontosabb kategóriákban diadalmaskodna is – ezt ugyanis több más produkció is jobban megérdemelné.
Könyv

Vámos Miklós: Régi szöveg, leporolva

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az Athenaeum Kiadó Érzelmes klasszikusok sorozatából William Somerset Maugham Színház című regényét ajánlja. Gondolataira kötet fordítója, Schmal Alexandra reagál.
Vizuál

Élje át újra nagyvásznon Milos Forman filmjeit!

Február 12. és március 26. között a cseh újhullám emblematikus rendezője, a kétszeres Oscar-díjas Milos Forman legismertebb filmjeit vetítik eredeti nyelven a Puskin moziban.
Plusz

Hegyet hágék, lőtőt lépék – tíz éve hunyt el Erdélyi Zsuzsanna

Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajztudós, a nemzet művésze tíz évvel ezelőtt, 2015. február 13-án hunyt el Budapesten. Tanítványai, szellemi örökösei nem felejtik.
Könyv

„Világos volt számomra, hogy haldoklom” – támadója tárgyalásán szólalt fel Salman Rushdie

A hetvenhét éves, világhírű író megrázó vallomást tett annak a férfinak a tárgyalásán, aki 2022-ben egy nyilvános beszélgetésen késsel támadt rá, és tizenöt késszúrással sebesítette meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház magazin

A fura, az általában jó

Február 13-án került sor a Rózsavölgyi Szalon legújabb előadásának bemutatójára: Hárs Anna Mákfagyi című darabját Dicső Dániel állította színpadra. Játssza Jeney Luca és Kálid Artúr, fontos szerep jut még egy fagyitérképnek.
Színház hír

Megszűnik a Vádli Alkalmi Színházi Társulás

Tizennégy évi működés után beszünteti tevékenységét a Vádli Alkalmi Színházi Társulás – jelentette be a Facebook-oldalán Szikszai Rémusz, az alapító-rendező. Előadásaik között olyan nagy sikerű és emlékezetes produkciók voltak, mint az I. Erzsébet, a Caligula helytartója vagy a Kutyaharapás.
Színház hír

Színházigazgatók közleménye: „Minden esetben tiszteletben tartjuk a fenntartó döntését”

„Elfogadhatatlan kollégáink felelősségteljes döntésének megkérdőjelezése” – közös nyilatkozatot adott ki több színházigazgató, melyben kiállnak azok mellett a munkatársaik mellett, akik a közelmúlt igazgatói pályázatainál bírálóként, javaslattevőként tevékenykedtek.
Színház interjú

 Vizi Dávid: „Vannak esték, amikor nem én követem a nézőket, hanem ők engem”

Bár fiatalon azt gondolta, színésznek lenni sokkal egyszerűbb, mégsem bánja, hogy ezt a hivatást választotta – Vizi Dáviddal, a Katona József Színház színészével a zenés színházról, saját hangja megtalálásáról, a Karsai Dániellel való találkozásról és a közösségi médiáról beszélgetettünk.
Színház ajánló

A szem nem öregszik – először tartottak felnőttbábfesztivált Veszprémben

Árnyjátékkal a mindennapi szorongásokról, szemgolyókkal az evolúcióról mesélni – mostanra talán tudatosodhatott a hazai nézőkben, hogy a báb műfaja nem csak gyerekeknek szól, a hétvégén az I. Veszprémi Nemzetközi Felnőttbábfesztivál is ezt igazolta. Négy előadáson jártunk. Beszámoló.