Mire utal a címválasztás?

Az előadás témája az általános iskola, mindaz, amivel a hat szereplő, a különböző háttérből érkező fiatal felnőttek 7 és 14 éves koruk között találkoztak. Az életünk ezen időszakát úgy éljük le, hogy akkor vagy jó gyerek, ha a minket körülvevő iskolarendszereket, oktatási attitűdöket, a körülöttünk élő felnőttek szavát nem kérdőjelezed meg, és passzív alanya vagy okításnak, dicséretnek, fegyelmezésnek, büntetésnek. Mi most visszamegyünk az időben, csak

Boross Martin (Fotó/Forrás: Várady Nikolett / Stereo Akt)

Miért most foglalkozol az általános iskola témájával?

Visszatekintő nosztalgiázásnak indult, aztán rádöbbentünk, hogy minden, amit felidéztünk, nagyon érezteti ma is a hatását. Volt egy társulati elvonulásunk, ahol elsősorban a ’90-es évekről kezdtünk el beszélgetni, és mivel mindannyian a rendszerváltás környékén született generációhoz tartozunk, az általános iskolai évekre fókuszáltunk.

Van a csapatban olyan, aki vidéken, és van, aki Budán nevelkedett. Van, aki kiskora óta utazgatott, van, aki 20 évesen ült először repülőn. Volt, aki poroszos iskolába, és volt, aki világ életében alternatív iskolába járt. Megosztottunk féltve őrzött titkokat egymással, és úgy éreztük, hogy hiába a sok eltérő háttér, sok a közös élmény, trauma, tapasztalat, kibeszéletlenség. A másik ok az, hogy ha az iskoláról beszélünk, akkor a társadalomról is beszélünk. Az iskolarendszer annyira demokratikus vagy annyira autoriter, mint amennyire a külvilág elvárja tőle, illetve az iskolából kijövő diákokból hasonló állampolgárok lesznek, mint amilyen diákok voltak.

Ex katedra (Fotó/Forrás: Bartha Máté / Stereo Akt)

Ma is nagy kérdés, hogy milyennek kellene lennie a közoktatásnak, és messzemenőkig nincs ebben (sem) konszenzus a társadalomban, illetve amikor manapság arról beszélünk, hogy miért olyan az állampolgárok demokrácia-felfogása, amilyen, miért nem vesznek részt a közös ügyeikben, miért félnek a részvételtől az emberek, akkor

Hogyan emlékszel vissza a ’90-es éveidre?

Ez egy nagyon hosszú téma lenne, a hat szereplővel hónapokon át jártuk körbe ezt a kérdést. Az iskolákat tekintve: jártam poroszos ének-zeneibe, és szabadelvű, gyerekközpontú, alternatív iskolába is. Az a tapasztalatom, hogy bár a személyiségem és a képességeim alapjaiban nem változtak, a követelménytől függően voltam előbbi helyen lázadónak, renitensnek bélyegezve, az utóbbiban pedig volt lehetőség becsatornázni az energiáimat csapatmunkába, kreatív feladatokba. A kétféle intézményi felfogás máig vetekszik bennem néha, hiszen az identitásunk, értékrendünk, a csoportban betöltött szerepünk nagy mértékben ebben az időszakban alakul ki.

Ex katedra (Fotó/Forrás: Bartha Máté / Stereo Akt)

Az előadást azonban nem az én, hanem a hat szereplő visszaemlékezései szervezik. Nemcsak hivatásos színészek vannak köztük, hanem van táncos, színházi menedzser és animációs filmkészítő is. A már említett elvonuláson döntöttük el, hogy nem csak színészek lesznek a színpadon.

Milyen típusú történetek merülnek fel a darabban?

A legtöbb történet a bűnök és sérelmek tengelyén helyezkedik el valahol. Valami, amit mi követtünk el mások ellen, vagy olyanok, amiknek áldozatai voltunk kisiskolás korunktól a gyerekkor végéig. Magyar „coming-of-age” sztorik. Beilleszkedési nehézségek, határfeszegetések és átlépések, roma tanulókkal szembeni rasszizmus, őstehetségnek és reménytelennek bélyegzettség, egy autoriter tanár módszerei és ehhez hasonló témák jelennek meg, hol monológ formájában, hol tárgyanimáció segítségével, hol pedig a színészek által életre keltett jelenetek formájában. Olyan az előadás, mintha egy társaság a tábortűz mellett beszélgetne. Sok azonosság felbukkan a szereplők történeteiben, amikben minden részlet valós.

forrás: Jurányi Latte - a teljes beszélgetés itt érhető el.