Színház

Magyaros vita, német környezetben

2013.12.09. 10:45
Ajánlom
A hazai színházi szakma átalakulásáról tartottak konferenciát december 8-án Berlinben a német ellenzéki Zöldekhez közel álló Heinrich Böll Alapítvány szervezésében. Az eseményen részt vett Schilling Árpád, Vidnyánszky Attila, Szabó György és L. Simon László is.

A konferencia fő panelbeszélgetésén vita alakult ki Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója és Schilling Árpád, a Krétakör alapítója, művészeti vezetője között általánosságban a színházak állami finanszírozásáról, és konkrétan a Krétakör állami támogatásáról. Schilling úgy véli, a Krétakör támogatását politikai alapon csökkentették. Vidnyánszky szerint ez nem igaz, a pénzekről szakmai alapon döntöttek.

A vitába a több mint száz - vegyesen német és magyar - néző közül bekapcsolódott L. Simon László fideszes országgyűlési képviselő, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöke, és hozzászólásában hangsúlyozta, hogy a színházak állami finanszírozási rendszeréből "nagyon okosan" kikapcsolták a közvetlen politikai befolyásolás lehetőségét.

A Nemzeti Színház igazgatója a panelbeszélgetésen azt mondta, "mindenféle színháznak van létjogosultsága", és "fel kell oldani a görcsös igazodási vágyat", ami az utóbbi évtizedeket jellemezte. Schilling Árpád szerint "a sérelmi vagy akár bosszú alapú politizálást" abba kell hagyni, mert az "iszonyatos kilengésekkel és pusztítással jár".

Szabó György, a budapesti Trafó Kortárs Művészetek Háza vezető menedzsere kiemelte: "a dialógust annak kell kezdenie, aki pozícióban van". Szerinte a színházi értelmiségben "harc van, és az egyik oldalon az egzisztenciák nagyon megszűntek". A közönség könnyen belefáradhat ebbe a harcba, és akkor "a kommersz világ átveszi a helyét annak, amiről a színházi világ álmodik" - mondta, megjegyezve, hogy "elég rossz a hangulat".

Sokan viszont "végre föllélegeztek", mert véget ért a hetven évig tartó "balliberális" vezetés a kulturális szférában - tette hozzá Vidnyánszky Attila. Úgy véli, "hosszú ideig bizonyos témák tabukérdések voltak", a hazaszeretet és a hit például lenézendő fogalom volt.

Schilling Árpád szerint a rendszerváltás óta felnőtt nemzedéknek "unalmas, nevetséges és borzasztó" az idősebb generációk megosztottsága, és "lesújtó képet" mutat a közállapotokról az, hogy alapvető kérdések megbeszéléséhez el kell menni Berlinig. Vidnyánszky Attilla ezzel egyetértett, abszurdnak nevezte, hogy a német fővárosban vitáznak a magyar színházi szakma belső ügyeiről.

A következő panelbeszélgetésen a színházak állami finanszírozásáról volt szó, L. Simon László mellett egy-egy német, holland és észt kultúrpolitikus részvételével. Az NKA alelnöke egyebek között elmondta, hogy az intézménynél kezdetektől fogva, vagyis már húsz éve "a szakmaiság érvényesül", mert politikusok csak adminisztratív feladatokat látnak el, a döntéseket pedig a szakmai szervezetek tagjaiból összeálló szakmai kuratóriumok hozzák meg.

A finanszírozásról érdemi szakmai viták zajlanak Magyarországon, a színházak helyzetét pedig "túldimenzionálják" - vélekedett, megjegyezve, hogy a színházi területen "túl nagy a hisztériafaktor", és az is jellemző már régóta, hogy "kihozzuk a problémáinkat" külföldre. Hangsúlyozta: a színházak állami finanszírozási rendszere további reformra szorul, szerinte teljes egészében át kell állni a projektalapú finanszírozásra, vagyis intézmények, társulatok fenntartása helyett "értékes produkciók létrehozását és előadását" kell támogatni.

Christian Römer, a Heinrich Böll Alapítvány kultúráért és új médiáért felelős referense a konferenciát megnyitó beszédében kiemelte, gyakran alakul ki az az érzés, hogy Magyarország nemcsak politikailag, hanem kulturálisan is mélyen megosztott, és ez akadályozza a párbeszédet. A tanácskozást éppen azért szervezték, hogy teret nyissanak a dialógusnak - mondta.

A színházi szakemberek és kultúrpolitikusok diskurzusát felvezető első panelbeszélgetésen Ablonczy Balázs történész, a párizsi magyar kulturális intézet igazgatója és Ungváry Krisztián történész, az 56-os Intézet kutatója cserélt eszmét az emlékezetpolitikáról és a 20. századi magyar történelemről szóló jelenlegi közkeletű elbeszélésekről.

Egyetértettek abban, hogy "kölcsönös beszédképtelenség" jellemzi a társadalmi légkört. Ablonczy kiemelte: egy felmérés szerint Mátyás király a leginkább egyöntetű tisztelettel övezett történelmi személyiség. Ahol több mint 500 évvel vissza kell nyúlni egy "konszenzuális figura" megtalálásához, ott nagyon nagy gondok vannak - vélekedett.

Hozzátette: "százéves ellentétek feszítik a magyar értelmiséget", és egymást kizáró emékezetkultúrák alakultak ki. "Nem tudom, hogy mi lehet az orvossága ennek a beszédképtelenségnek, talán az, hogy leülünk beszélgetni" - jegyezte meg.

Egyetértés volt abban is, hogy a történelemnek és az emlékezetpolitikának Magyarországon és a kelet-közép-európai térségben máshol is politikai legitimációs funkciója van. Ezzel kapcsolatban Ungváry Krisztián kifejtette, hogy a jobboldalon kettősség figyelhető meg, "a mérsékeltek" számára például Máriai Sándor emlékét ápolják, a "kevésbé mérsékelteknek" pedig Wass Albert és Tormay Cécile emlékét, aminek az az oka, hogy a Fidesz "legnagyobb vetélytársa nem feltétlenül a baloldalon van, hanem inkább a szélsőjobbon".

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.
Tánc

Önálló univerzum épül a Millenárison

Elkezdődött a Walk My World immerzív produkció építése a Millenárison. A világon egyedülálló, monumentális attrakció létrehozásán olyan kiemelkedő magyar alkotók is dolgoznak, akik korábban számos film – köztük hollywoodi sikerprodukciók – vizuális világának megteremtésében vettek részt.
Plusz

Reflektorfényben a tehetség mentorai – átadták a Mester-M Díjakat

Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.
Klasszikus

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Könyv

Dragomán György: „Azt szeretnénk, hogy ez az alkotóház mindenki otthona lehessen”

Mint arról beszámoltunk, alkotóházként születhet újjá Esterházy Péter egykori, rómaifürdői családi háza. Bár az épülettel még rengeteg munka van, a tervek szerint az első vendégek már ősszel megérkezhetnek. Az alkotóház egyik megálmodójával, Dragomán György József Attila-díjas íróval beszélgettünk. Villáminterjú.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Orosz Csenge: „Szomjazom az instrukciókat, és bírom a kritikát”

Orosz Csenge az idei évadban az eddigi lánykarakterek után eljátszhatta élete első asszonyszerepét, amihez orosz nyelvleckéket vett. Az Újszínház színésznőjével fontos szakmai pillanatokról, többszöri mély vízbe ugrásról, a gyerekelőadások kihívásairól és furcsa honvágyáról is beszélgettünk.
Színház ajánló

Jordán Tamás, Veiszer Alinda és Göttinger Pál is ott lesz a DANTE fesztiválján

Nyílt próba és stand-up, előadás élő zenével, beszélgetés a színházcsinálásról egy színházi legendával – nemsokára érkezik a DANTE Közösségi Alkotótér szülinapi fesztiválja. Nem érdemes kihagyni a Margit-negyed egyik legfiatalabb kulturális terének ünnepét!
Színház kritika

15 sor színház: A kutyatartó lány

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház stúdióelőadásáról, A kutyatartó lányról szól. 15 sor színház.
Színház hír

Magyar színházak versenyeznek Kisvárdán – itt a program!

Tizenkilenc előadás került be a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiváljának versenyprogramjába. A határon túli színházak seregszemléjét az Országos Színházi Találkozó után, június 20. és 28. között rendezik meg.
Színház hír

Színházi találkozások határok nélkül – összeállt a Szemle Plusz programja

Augusztus 25. és szeptember 9. között immár tizenharmadik alkalommal rendezi meg a Városmajori Szabadtéri Színpad a Szemle Plusz programsorozatot, amely ezúttal is a legkiemelkedőbb vidéki és határon túli színházi alkotásokra, valamint a független előadóművészek támogatására helyezi a hangsúlyt.