Színház

Mai figurákkal tart tükröt elénk Brasch Bence első rendezése az Átriumban

2022.12.01. 10:10
Ajánlom
Az idén 10 éves Átrium szeptemberben mutatta be a Bálna című darabot, mely Ágoston Katalin, Debreczeny Csaba, Kovács Máté, Szinetár Dóra, Tornyi Ildikó és Sas Zoltán egyetemi hallgató szereplésével látható a Margit körúti teátrumban.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

Brasch Bence műve kortárs komédia, ami a színház és a tehetségkutató tévéműsorok világában játszódik. Üdítően friss, benne valódi színpadi karakterekkel, mai figurákkal. A produkció hangsúlyosan foglalkozik azzal a nagyon fontos kérdéssel, hogy vajon feláldozhatók-e a gondolatok a szórakoztatás oltárán. Emellett érvényesen

érint olyan aktuális témákat, mint a fiatal felnőttek útkeresési dilemmái, vagy a #metoo mozgalom,

eközben pedig csavaros „színház a színházban”-dramaturgiával formailag is érdekes kortárs komédiát láthatunk. Brasch Bence szövege talán nem is lehetne jobb helyen, mint egy szórakoztató színházban. 

Szinetár Dóra számára a legfontosabb a történetben, hogy „igazából mind magunk tehetünk a sorsunk alakulásáról, mi teremtjük a világunkat, amiben aztán érezzük magunkat valahogy. Egy ilyen történetben mindenkinek megvan a saját felelőssége. Mind hibázunk. A különbség csak az, hogy

ha valaki alapjában véve tisztességes ember, azt nézőként könnyebb felmenteni a felelőssége alól.

Meg persze, hogy nem jó embereknek nem jó a közelébe kerülni. Nem egy ördöglakat, de mégiscsak jó újra meg újra belegondolni, és újabb és újabb szemszögből ránézni. De az alapvető igazságok, bárhonnan nézzük, működnek” – vélekedett a színésznő.

Minden nézőt érdekel, mi folyik a színfalak mögött. Hogy készül egy előadás? Milyen munka kell ahhoz, hogy jóízűen nevessenek, vagy együttérzően sírjanak a nézők? Ki az ember a szerep mögött? Ki vagyok én? Ki vagy te? Kell tudnunk a választ? Nekem az a szerelem, ami a másiknak? Fontos tudnom, mit gondolnak rólam mások? Ha viszont nem fontos, akkor hogy tartom tiszteletben a határokat?  Az alkotók ezekre a kérdésekre keresik a választ egy olyan előadásban, amelyben a harmonikus dallamoktól a nyers recitativo duettekig lendületes, titkos színházi jelenetek építenek hidat a nézőkhöz. És ha a néző elég bátor, talán

átélheti a színházcsinálás boldog és szorongató pillanatait is.

Bokor Bonifác (Kovács Máté), a harminchoz közeledő író élete főművét megosztja azzal a színházigazgatóval, akivel pár hónapja ismét hajlandó szóba állni. A mű azonban nem éri el a kívánt hatást, hiszen Molnár igazgató úr egy könnyed, szórakoztató musicalt vár tőle. „Bokor Bonifác egy nálam valamivel idősebb karakter, a szorongásai ismerősek, míg a kiégése egyáltalán nem. Elsőre azt gondoltam, hogy túl fiatal vagyok a szerephez. Végül arra jutottam, hogy

ha megértem a karakter sebeinek és szorongásainak forrását, akkor nem számít, hogy mennyi év van közöttünk,

mert ezek a problémák évekkel korábban is foglalkoztatták őt, és valószínűleg évekkel később is foglalkoztatják, meghatározzák a döntéseit és viselkedését” – nyilatkozta a darab kapcsán Kovács Máté.

Bővebb információ és jegyvásárlás ide kattintva.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Jelenet a Bálna című előadásból (Fotó/Forrás: Mészáros Csaba / Átrium)

Bálna – Brasch Bence komédiája lesz az Átrium idei első bemutatója

Kapcsolódó

Bálna – Brasch Bence komédiája lesz az Átrium idei első bemutatója

Az idén novemberben tízéves fennállását ünneplő Átrium szeptember 17-én tartja őszi évadának első premierjét. Brasch Bence Bálna című darabját mutatja be a teátrum a szerző rendezésében, Ágoston Katalin, Debreczeny Csaba, Kovács Máté, Szinetár Dóra, Tornyi Ildikó és Sas Zoltán szereplésével.

Hannibál tanár úr – Decemberben új előadás az Átriumban

Hannibál tanár úr – Decemberben új előadás az Átriumban

Az Átrium decemberben mutatja be a Hannibál tanár úr színpadi átdolgozását, amelynek letűnt korszakot idéző története megdöbbentően pontos és különösen aktuális társadalmi látleletté vált napjainkban. Az előadást Mucsi Zoltán főszereplésével, Vidovszky György rendezésében láthatja a közönség.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Két hét múlva megnyílik Budapest legújabb magánszínháza, a Bástya Színház

Február 20-án megnyitja kapuit a Bástya Színház. A hetedik kerületi, az egykori Bástya mozi épületében működő, 90 férőhelyes stúdiószínház célja, hogy friss előadásokkal és különböző műfajokkal gazdagítsa Budapest kulturális kínálatát.
Zenés színház

Sümegi Eszter: „A felnőtt embernek is kell a mese”

Bár az olasz és német repertoár számtalan nagy szerepében hódította meg a közönség szívét, Sümegi Eszter pályája nemrég izgalmas fordulatot vett: Turandotként debütált a Magyar Állami Operaházban.
Vizuál

Magyar filmesek Orbán Viktornak: „A független film Magyarországon nem választás, hanem kényszerpálya”

„A független film nálunk fillérenként összegereblyézett, minimális költségvetésű vállalkozás, amit a hivatásszeretet és a filmcsinálás féktelen vágya hoz létre a rendező, a producer, a színészek és a stáb többnyire ingyenes munkájával, méltatlan feltételek között” – olvasható a nyílt levélben.
Klasszikus

Mahler műve csendül fel az OMIKE következő koncertjén a Rumbach zsinagógában

Fischer Iván vezényli Gustav Mahler Dal a Földről című művét az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) március 5-i estjén, neves szólisták közreműködésével.
Vizuál

Ilyen nagy dolog a szabadság? – kritika A szent füge magjáról

Mohammad Raszulof új, Oscar-díjra jelölt filmje egy nehezen felejthető politikai dráma bűnről, szabadságról és arról, hogy aki hosszú időn keresztül a saját lelkiismerete ellen cselekszik, annak a jussa nem lehet más, mint az éjsötét őrület. A szent füge magja kritika.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Bátyai Éva: „Megtanultam szeretni a nehézségeket”

Bátyai Éva pályája során számos zenés előadásban szerepelt, de thrillerben ez idáig még nem játszott. Az Újszínház színésznőjével új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán a készülő krimi-musicalről, a leghálásabb közönségről, az összetartó társulat erejéről, valamint arról is beszélgettünk, mi mindenre tanítja őt a futás.
Színház hír

Felvételt hirdet a Momentán Műhely

A Momentán Társulat 18-26 éves fiataloknak szóló improvizációs színházi alkotóműhelye felvételt hirdet. Olyanok jelentkezését várják, akik szeretnének egy fiatal alkotóközösség tagjai lenni, improvizációs színházi technikákat elsajátítani, és egy csapatban álmodnák és valósítanák meg különböző kreatív ötleteiket.
Színház ajánló

A hazai és nemzetközi bábművészeti élet legkiválóbb előadói érkeznek Veszprémbe

A Kabóca Bábszínház első alkalommal rendezi meg a Veszprémi Nemzetközi Felnőttbábfesztivált, amely három napra a nemzetközi bábművészet figyelmének középpontjába állítja a várost. A Tradíció és Innováció alcímű fesztivál február 7. és 9. között várja az érdeklődőket.
Színház hír

Két hét múlva megnyílik Budapest legújabb magánszínháza, a Bástya Színház

Február 20-án megnyitja kapuit a Bástya Színház. A hetedik kerületi, az egykori Bástya mozi épületében működő, 90 férőhelyes stúdiószínház célja, hogy friss előadásokkal és különböző műfajokkal gazdagítsa Budapest kulturális kínálatát.
Színház ajánló

Agatha Christie-krimit mutat be a Veres 1 Színház Simon Kornél rendezésében

Megkezdődtek Az Ackroyd-gyilkosság próbái a Veres 1 Színházban. A krimit, amely Agatha Christie számára meghozta a világhírnevet, Simon Kornél állítja színpadra. Az áprilistól látható előadásban Poirot szerepében Kálid Artúrral találkozhat a közönség, partnerei között található Szabó P. Szilveszter és Száraz Dénes is.