Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.
A Katharina nemcsak a közönség tetszését nyerte el, komoly szakmai sikert is aratott: Hartai Petrát az előadásban nyújtott alakításáért a Színikritikusok díjára jelölték 2022-ben, színpadi jelenlétéről szuperlatívuszokban szóltak a kritikusok. „Az érzékeny és öntudatos fiatal nőt látjuk benne, aki fokozatosan döbben rá, hogy a sajtó mennyi szennyet képes róla leírni. A rendőrségen kikényszerített vallomása is egy lapnál landol:
a naiv lány lassan ismeri fel végzetes kiszolgáltatottságát, ami olyan tettre ragadtatja, amire talán ő maga sem számított…”
– írta róla annak idején a 24.hu.
Nem csoda hát, hogy az előadásnak híre ment, és 2023 júniusában az Országos Színházi Találkozó keretében meghívást kapott Debrecenbe. A Csokonai Fórumban teltházzal mutatták be nagy sikerrel, majd szeptember elején a Városmajori Szabadtéri Színpadon is láthatták a nézők. A nyári budai játszóhely közel 800 fős közönségét lenyűgözte a budaörsi társulat előadása, olyannyira, hogy a Katharina Blum elvesztett tisztességének ítélték a Városmajori Színházi Szemle közönségdíját, Hartai Petra pedig a Budapest a fiatal tehetségekért elnevezésű különdíjat vehette át a címszerepért. Idén februárban az előadást követően közönségtalálkozót tartottak Máté Gábor és a színészek részvételével, a Váradi Júlia által vezetett, nagyon jól sikerült beszélgetésre rengetegen voltak kíváncsiak.
Aki még nem látta, vagy már látta, de újranézné az előadást, május 18-án, szombaton este lesz erre lehetősége utoljára, ugyanis a színház az évad végéhez közeledve elbúcsúzik a számára nagyon kedves előadástól.
Váltson jegyet az utolsó Katharina Blumra, és legyen a tanúja annak, hogyan állítja helyre valaki az ő elvesztett tisztességét egy olyan világban, ahol a nála híresebbek, gazdagabbak és befolyásosabbak írják a játékszabályokat.
Színlap és jegyvásárlás ide kattintva! >>>
Támogatott tartalom.
Fejléckép: A Katharina Blum elvesztett tisztessége című előadás jelenete (fotó/forrás: Borovi Dániel / Budaörsi Latinovits Színház)