Gothár Péter a dráma "színház a színházban" motívumát választja vezérfonalául, hogy a többszörösen kerettörténetbe ágyazott művet tovább tágítva jusson el az Ahogy tetszik (1599-1600) elhíresült "színház az egész világ" konklúziójáig. A legkorábbi Shakespeare-nek tulajdonított, Varró Dániel által magyarított komédiában (1590-91) vándorszínészek játsszák el Kata történetét egy részegségéből gazdag nemesemberként felébredő csavargó előtt, akit viszont az igazi úr és szolgái tréfálnak meg és figyelnek. A tréfa, az álomszituáció és a darabon belüli előadás hármas keretét tovább aprózza a cselekményen belüli álruhák és szerepcserék sora. Így a dráma struktúrája csírájában már magában hordja a tágan értelmezett színház iránti szerelmi vallomást, amely oly komikusan szövi át és határozza meg a társadalmi érintkezések rendszerét, és amelyről mégis csak a maga helyén, a színház függönnyel-színpaddal biztonságosan körülhatárolt felségterületén szabad tudomást venni.

Gothár rendezése ezt a "legális" leleplezettséget viszi a végsőkig, konzekvensen felvonultatva a színjátszás összes bájos kliséjét, kezdve a látványos attribútumokkal - legyezőként szétnyílt könyvvel, madárkalitka-kalappal, körzővel-vonalzóval - ékesített jelmezek színes forgatagától a híres Shakespeare-idézetek elferdítésén és becsempészésén át - "Hideg az egész világ, és hideg benne minden férfi és nő" - egészen a színpadi vetkőzés felvállalt öncélúságában szellemes gesztusáig. Az előadás a szokásos eltávolító gesztusok - függöny, kihunyó közönségfény - nélkül csap bele a szerepcserékre és színjátékokra épülő történetbe, ahogy a díszlet- és jelmezraktárt idéző színpadképbe apránként kellékek sora - olvasópéldányok lapjai, ruhadarabok, székek és egy-egy nagyobb robajjal földet érő díszletelem - hullik alá. Romokban a színház, hogy romjaiból szükségszerűen újjászülessen abban a színpadias versengésben, ahogy a társadalom csepűrágói a hatalmasokat ostromolják támogatásért. Ismerős színjáték ez, amiben minden szereplő azt hiszi, ő az egyetlen, aki mindent átlát, aki átveri a többieket, aki meghatározza a játékszabályokat, a mindent magába ölelő végső keretet. De Gothár rajzolatában bármilyen "végső keret" csak illúzió lehet, és sem a történet szereplői, sem a néző nem dőlhet hátra egy értelmezési séma felismerésével vagy meghatározásával, mert a kontextusok szüntelenül teremtődnek az egyik, és veszítik érvényüket a másik pillanatban. Hogy a komédia abszurd fordulatai kísértetiesen emlékeztetnek a tragikomikus botrányokkal tarkított hazai közélet teatralitására, az nem az előadás direkt üzenete, hanem a közönség éppen aktuális nézői perspektívája

Az "elviselhetetlen" Kata legnagyobb bűne az, hogy átlátja és kikéri magának a színjátékokat és a mögöttük felsejlő kicsinyes érdekeket, makacsságával viszont útjában áll a mindenkinek jó, ám korrupt üzletek megkötésének. A kérők a minden álszentségével együtt is egyszerűcske Bianca kegyeiért és vagyonáért kampányolnak egymást túllicitálva, üres zsebbel, Katát pedig az első kemény kezű jöttmentnek kiházasítják, hogy félreállítsák az útból. A demokratikus eszközökkel el nem hallgattatható Katalin Petruchio zsarnoksága alatt megtanul hallgatni, Napnak mondani a Holdat, megköszönni a sértést. Mind Börcsök Enikő, mind Nagy Ervin játékában rejlik egy leheletnyi távolságtartás, egy csepp irónia, mintha gúnyosan túljátszva tennének eleget a társadalom által rájuk húzott szerepkörnek, hogy rámutassanak annak visszásságára: akik idegenkedtek Katától szabadságában, azok most egyenesen megvetik abban a szolgaságban, amibe kényszerítették. Sejtetett cinkosságukat ugyanakkor megkérdőjelezi a gesztus, amivel az addig minden megaláztatást apatikusan lenyelő Kata váratlanul leüti egy tálcával a pöffeszkedő türannoszt. Aki egy újabb csavarral ismét koldusként ébred úri álmából, a közönség pedig fellélegezve reméli, hogy a mindenkori Katákat elhallgattató, hatalomba beleszédülő rá-nem-termetteknek szükségszerűen egy efféle kijózanító fejbekólintás a sorsuk. Csakhogy Börcsök Enikő Katája valamivel korábban, némi szégyenlős és mégis gyermekien kacér billegés után szenvedélyesen megcsókolja rabtartóját, ismét idézőjelbe téve és finoman kigúnyolva a kontextust, amit a néző megtalálni hitt.

A Varró Dániel szellemes, színes, nagyon-mai fordításában megszólaló színészek lubickolnak ebben a tobzódó teatralitásban, ami egyszerre teremt remek helyzeteket-szerepeket a komédiázásra és az óvatos öniróniára és távolságtartásra. Jól mutatja az alapkoncepcióban rejlő színészi lehetőséget Mészáros Máté játéka, amint Tranio, az urával ruhát cserélő szolga szerepében ízesen alakítja a környezetébe elegánsan beolvadni igyekvő elefántot a porcelánboltban. Az előadás tengelyét egyfelől Nagy Ervin és Molnár Áron (mint Petruchio és szolgája), másfelől Börcsök Enikő és Nagy Ervin (mint Kata és keménykedő férje) kettőse jelöli ki. Míg az előbbi a comedia dell'arte karakterisztikusan túlzó, harsány, vásári eszközeivel a játék leleplezésének humorát képviseli, addig az utóbbi finom árnyaltsággal utal az interpretáció rétegzettségére.   

A jó előadás tulajdonképpen nem lehet más, mint a remény színháza. Gothár Péter rendezésének megbúvó pátosza például abban rejlik, hogy a valóságot az elgondolhatók-elképzelhetők összességeként ábrázolja; olyan világként, amelyben mindenkit az a keret határoz meg és korlátoz, amelyet elfogad, amelyen már nem merészkedik kívülre. Egy ily módon értelmezett valóságban a művészet attól politikus, hogy új perspektívák felvillantásával kitágítva, megsokszorozva és szüntelenül újradefiniálva a kereteket, valóban képes megváltoztatni a világot.

2012. januér 11. 19:00 - Vígszínház

Makrancos Kata

Író: William Shakespeare

Fordította: Varró Dániel

Szereplők:

Baptista Minola, gazdag padovai polgár: Dengyel Iván 

Katalin, a "makrancos", Baptista nagyobbik lánya: Börcsök Enikő 

Bianca, Baptista kisebbik lánya: Réti Adrienn 

Petruchio, veronai nemes, Katalin kérője: Nagy Ervin 

Grumio, Petruchio személyi szolgája: Gyuriska János 

Gremio, gazdag öregember, Bianca kérője: Lukács Sándor 

Hortensio, átöltözve Litio, Petruchio barátja, Bianca kérője: Fesztbaum Béla 

Lucentio, átöltözve Cambio, pisai nemes, Bianca kérője: Rétfalvi Tamás 

Tranio, átöltözve Lucentio, Bianca kérője: Mészáros Máté 

Biondello, Lucentio szolgája: Lengyel Tamás 

Vincentio, gazdag pisai polgár, Lucentio apja: Harkányi Endre 

Kereskedő, átöltözve Vincentio, mantovai ember: Csőre Gábor 

Özvegy, szép fiatal nő: Hullan Zsuzsa 

Curtis, Petruchio gondnoka: Molnár Áron 

Km.: Ágoston Péter e.h., Hekler Melinda e.h., Nagy Dániel Viktor e.h., Szabó Irén e.h., Viszt Attila

Zene: Tallér Zsófia

Díszlet, rendező: Gothár Péter 

Jelmez: Bujdosó Nóra