Még novemberben fogadta el a Parlament azt a törvénymódosítást, amely megszüntette a társasági adókból történő kultúratámogatási lehetőséget. A kultúrtaót eredetileg arra hozták létre, hogy a piaci alapon nehezen megmaradó színházak, művészeti társulatok támogatását biztosítsák, azonban egyesek aránytalan pluszbevételre tettek szert a rendszer gyengeségeit kihasználva.
A tao eltörlése következtében számos társulat és játszóhely mondta le jövő évre tervezett bemutatói egy részét, emelte meg a jegyárakat, csökkentette a színészek honoráriumát, és volt olyan társulat is, ami megszűnt.
Ezután a Magyar Közlönyben megjelent, hogy a kormány az állami költségvetésből nyújtana idén 37,4 milliárd forint többlettámogatást az előadóművészeti szervezeteknek, ám ennek szétosztásáról még nem ismertek részletek.
A színházak egy része hűséges nézőikhez fordult, hogy támogatásukat kérjék a bizonytalan helyzetben. Az Átrium kétezer magánszemély vagy cég bevonását tűzte ki célul, akik az Átrium Mecénás Program részeként havi rendszerességgel támogatnák a színházban folyó munkát. Mint a felhívásban írják, a tagságért cserébe a legkülönbözőbb exkluzív tartalmakat, máshogyan hozzá nem férhető jogokat és kedvezményeket kapnak majd.
Fortuna is besegíthet
A színház előcsarnokában kihelyeztek egy gyűjtőládát, és azt kérik a nézőktől, ebbe dobjanak be egy-egy kaparós sorsjegyet, ezzel támogatva a színházat.
„Ha a sorsjegy nyer, azzal az állami szerencsejáték-alapból nyer támogatást a színház. Az ön támogatása a sorsjegy ára.”
Az ötlet nem új keletű, néhány éve a Jobbik is azt kérte a szimpatizánsaitól, hogy sorsjegyekkel (azon belül is a Fáraók kincse című játékkal) támogassák a pártot. Most az Átrium is kész kaparni, a többi pedig már a szerencsén múlik.