Színház

Már lehet jegyet venni az idei Színházak Éjszakájára

2019.06.17. 13:55
Ajánlom
Egyetlen éjszaka alatt akár 34 budapesti színházba is ellátogathatnak a legkitartóbb színházrajongók szeptember 21-én, a nyolcadik Színházak Éjszakáján. Budapest egyik kötelező kulturális programjára online már megválthatók a kedvezményes jegyek.

Te mit viszel magaddal?

Ez a mottója az idei Színházak Éjszakájának, amely során 34 teátrum várja izgalmas, csak ezen az estén látogatható programjaira a karszalaggal rendelkező nézőket. 2019-ben a Magyar Dráma Napján, vagyis szeptember 21-én, szombaton lehet majd versenyt futni az idővel, és minél több színház eseményén begyűjteni az élményeket.

A mottó erre is utal: ezen a különleges éjszakán olyan kalandokban lesz részünk, amiket sokáig magunkkal vihetünk Budapest Színházi Főváros kínálatából. Ebben az évben is az a legfőbb cél, hogy a Színházak Éjszakája igazán közvetlenné tegye a közönség és az alkotók kapcsolatát. A szlogen pedig a későbbiek folyamán, az ez évi design kapcsán szintén játékosságra csábítja majd a résztvevőket. Nyolcadik alkalommal is vonzó programkavalkáddal várja az érdeklődőket az évadnyitó színházi fesztivál, délutántól egészen másnap hajnalig.

Nyílt próbákra, kulisszajárásokra, színházi várossétákra, közönségtalálkozókra, interaktív élményekre, afterparty-ra mindenképpen lehet számítani - ezek most már kötelező elemei a színházi élményektől hangos estének.

SZE_2-230250.jpg

Színházak éjszakája (Fotó/Forrás: Színházak éjszakája)

A pontos programot szeptemberben teszik közzé a szervezők. A Színházak Éjszakájára június 3. (hétfő) déltől egészen szeptember 1. (vasárnap) éjfélig 20% kedvezménnyel válthatják meg karszalagjaikat az érdeklődők, kizárólag online, a www.szinhazakejszakaja.hu valamint a jegy.hu oldalakon. Szeptember 2-től az intézmények jegypénztáraiban is lesz erre lehetőség, teljes áron.

A Színházak Éjszakája Budapest Főváros Önkormányzata támogatásával valósul meg.

Résztvevő színházak

ÁTRIUM, Baltazár Színház, Bethlen Téri Színház, Budapest Bábszínház, Budapesti Operettszínház, Dumaszínház, Hatszín Teátrum, Játékszín, József Attila Színház, Jurányi Inkubátorház, Karaván Színház, Karinthy Színház, Katona József Színház, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Madách Színház, Magyar Állami Operaház - Eiffel Műhelyház, Momentán Társulat, MU Színház, Nemzeti Színház, Nemzeti Táncszínház, Örkény István Színház, Magyar Színház, Radnóti Miklós Színház, Rózsavölgyi Szalon Arts&Café, RS9 Színház, StúdióK, Ódry Színpad - Színház- és Filmművészeti Egyetem, Szkéné Színház, Thália Színház, Trafó, TRIP, Újszínház, Vidám Színpad, Vígszínház.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Itt követheti élőben Martha Argerich koncertjét, ha már nem kapott jegyet!

December 12-én este fél 8-kor a Liszt Ferenc Kamarazenekarral lép fel Martha Argerich. A hangverseny teltházas, de a Medici TV közvetíti. Mutatjuk, hol.
Színház

Megszavazta a Parlament az új színháztörvényt

115 igen szavazattal elfogadta az Országgyűlés a kulturális törvénycsomagról szóló törvényjavaslatot, amely miatt hétfőn ezrek tüntettek a Madách téren.
Zenés színház

Kiderült, mit gondol a Metropolitan Opera főigazgatója az énekesekről

Tizenhárom éve áll a New York-i operaház élén, Peter Gelb mindennel találkozott már.
Klasszikus

A 13 éves Rozsonits Ildikó sikere a grazi ifjúsági zongoraversenyen

Rozsonits Ildikó megnyerte a 13-15 évesek korosztályát, de a többi csoportban is akadnak magyar befutók a VI. Nemzetközi Ifjúsági Bartók Zongoraversenyen.
Vizuál

Illusztrátoroktól kérhetsz személyre szóló rajzot karácsonyra

A legviccesebb kérésekről vagy a legemlékezetesebb kliensekről kérdeztük az illusztrátorokat a Pagony lassan hagyományosnak számító karácsony előtti jótékony rajzolása kapcsán.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Kis játszmák, nagy érzelmek - Interjú Györgyi Annával és Csiby Gergellyel

Egy színészdinasztia hétköznapjaiba enged bepillantást a Rózsavölgyi Szalon új bemutatója, a Végszó, amelyben Györgyi Anna egy híres színésznőt alakít, Csiby Gergely pedig a fiát. Michael McKeever darabját Dicső Dániel rendezi, a bemutatót december 12-én tartják.
Színház ajánló

A gyertyák csonkig égnek a Pesti Vigadóban

Márai Sándor regényének színpadi változatával érkezik a Soproni Petőfi Színház a Pesti Vigadóba 2020. január 21-én.
Színház hír

Megszavazta a Parlament az új színháztörvényt

115 igen szavazattal elfogadta az Országgyűlés a kulturális törvénycsomagról szóló törvényjavaslatot, amely miatt hétfőn ezrek tüntettek a Madách téren.
Színház környezetvédelem

Már meg is van az első „Zöld Kapitány” a Rózsavölgyi Szalonban

A Broadway Green Alliance és a Rózsavölgyi Szalon „zöld” együttműködéséről számol be a színház szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye, mely szerint beléptek a „zöld színházi szövetségbe” és megválasztották a Green Captain-t, azaz a „zöld kapitányt".
Színház magazin

Ezekre az előadásokra küldenék el a politikusokat a színészek

Szégyen, Hamlet, A bajnok, Az ember tragédiája – többek között ezeket a produkciókat ajánlották azok a színházi alkotók, akiket a december 9-i tüntetésen kérdeztünk meg arról, mire hívnák el a politikai döntéshozókat.