Színház

Márciustól csillag őrzi Kaszás Attila nevét a komáromi mozi előtt

2022.01.25. 13:50
Ajánlom
Alig pár hónappal azután, hogy a városhoz kötődő művészek előtt tisztelegve felavatták az első csillagot, új névvel gazdagodik a mozi előtti tér – jelentette be közösségi oldalán Keszegh Béla polgármester.

A csillagot március 17-én avatják fel, az eseményen Rudolf Péter osztja majd meg a hallgatósággal személyes emlékeit, felidézve Kaszás Attilával közös munkáit, filmjeit, valamint barátságukat. Az avatóünnepség keretében a moziban a Zuhanás című filmet vetítik majd, melyben Kaszás Attila és Rudolf Péter mellett Pogány Judit is kiemelkedőt alakít.

Az eredeti tervek szerint a tavaszi ünnepségen a művész édesanyja is részt vett volna.

„Úgy gondoltuk, hogy édesanyjával, Kaszás Margit nénivel közösen kerül sor az alkalomra, hiszen a karácsonyi rendezvényen még, az idősek otthonában, a szavalata után mosolyogva kacsintottunk össze.

Margit néni az év első napján Attila után ment, azonban a csillag már készül és március 17-én kerül leleplezésre a mozi előtt”

– írta a polgármester, hozzátéve, hogy a dátum nem véletlen, hiszen Kaszás Attila születésnapja és halálának időpontja márciusra esik.

Fejléckép: Kaszás Attila 1987. június 15-én. (Fotó: Ilovszky Béla / MTI)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schubert kamaramuzsikáját ünnepli a Concerto Budapest a Zeneakadémián

Május 23-án, pénteken este 19:30-kor a Zeneakadémia Nagytermében kivételes kamarazenei élmény várja a közönséget: a Keller Quartet és a Concerto Budapest kiváló szólistái Schubert három jelentős művén keresztül kalauzolják a hallgatókat.
Plusz

Világsztárral indít, filmzenével zárul a Margitszigeti Színház 2025-ös évada

Május 8-án megtartotta évadnyitó sajtótájékoztatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színház. A májustól szeptemberig tartó szezon műsorát – kiemelve az opera-, musical- és balettbemutatókat – ezúttal is a minőségi szórakoztatás jegyében állították össze.
Színház

Slava’s Snowshow: varázslat, hóvihar és gyermeki csoda a Nemzeti színpadán

Május végén a világ egyik legkülönlegesebb színházi élménye érkezik Budapestre: a Slava’s Snowshow nemcsak lenyűgöz, hanem felemel. A legendás bohóc, Szlava Polunyin mágikus univerzumot teremt, ahol mindenki újra gyermekké válhat – legalább egy estére.
Vizuál

A legjobb film díját nyerte el Németország legnagyobb animációs fesztiválján a Kék Pelikan

Csáki László alkotása a legjobb mozifilm díját hódította el Stuttgartban. A valós eseményeket feldolgozó humoros, nosztalgikus történet a szabadságról és három jóbarátról szól, akik a 90-es években egy kék indigópapír segítségével hamisítottak nemzetközi vonatjegyeket.
Színház

„...majd és mindig csak találkozhatunk...” – felolvasószínházi est a Pesti Vigadóban

Május 18-án a SZÓ • SZÍN • JÁTÉK sorozat következő estjén Páskándi Géza és Müller Pinchas levelezéséből készült felolvasószínházi est várja a Pesti Vigadó közönségét a szatmárnémeti Harag György Társulat tagjai előadásában.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Slava’s Snowshow: varázslat, hóvihar és gyermeki csoda a Nemzeti színpadán

Május végén a világ egyik legkülönlegesebb színházi élménye érkezik Budapestre: a Slava’s Snowshow nemcsak lenyűgöz, hanem felemel. A legendás bohóc, Szlava Polunyin mágikus univerzumot teremt, ahol mindenki újra gyermekké válhat – legalább egy estére.
Színház ajánló

„...majd és mindig csak találkozhatunk...” – felolvasószínházi est a Pesti Vigadóban

Május 18-án a SZÓ • SZÍN • JÁTÉK sorozat következő estjén Páskándi Géza és Müller Pinchas levelezéséből készült felolvasószínházi est várja a Pesti Vigadó közönségét a szatmárnémeti Harag György Társulat tagjai előadásában.
Színház ajánló

Két előadás, egy rendező: Diana Dobreva lenyűgöző színházi világa a MITEM-en

A 2025-ös Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM) két kivételes előadás is bemutatkozik Diana Dobreva rendezésében: Moby Dick-adaptációja május 15-én, a Vér nélkül című produkció május 17-én látható a Nemzeti Színházban.
Színház hír

Alföldi újra rendez, Bezerédi visszatér – évadot hirdetett a szombathelyi színház

Évadot hirdetett szombathelyi Weöres Sándor Színház: hat új bemutató lesz, rendezni fog Szikszai Rémusz, Alföldi Róbert, Nagy Péter István, Benkó Bence és Horváth Csaba is. A nyári, karneválszínházi előadásban pedig visszatér Szombathelyre Bezerédi Zoltán.
Színház hír

Blasek Gyöngyi kapja a Színházi Kritikusok Céhe életműdíját

„Blasek Gyöngyi eddigi pályája […] nemcsak önmagában kerek egész, hanem szélesebb értelemben is példaértékű. Munkássága azt a hatalmas utat is reprezentálja, amit a hazai bábjátszás hetven év alatt bejárt” – olvasható a szervezet laudációjában, amelyet Nánay István jegyez.