„Nem hajtok a díjakra, persze nagyon jó, amikor megkapom, most is nagyon jólesett” – mondta a rendező, akinek a Tündöklő Jeromos volt élete első komoly, „felnőtt” munkája, eddig főleg gyerekeknek, fiataloknak szóló darabokat állított színpadra. „Nagyon meglepett, de nagyon megtisztelő is ez az elismerés. Nem volt könnyű feladat számomra ez a Tamási-darab, mert eddig főleg gyerekeknek szóló színházat rendeztem, és fiatal felnőttekkel foglalkoztam a tanítás közben. Nemcsak emiatt volt nehéz a munka, hanem
Tamási Áron miatt is, akinek a világa ugyan közel áll hozzám, de mégis nehéz volt megfogalmazni a színpadon, eltalálni azt a hangvételt, ami éppen megfelelő a darabjához.
A próbafolyamat nagyon hosszú lelki utat jelentett nekem, megbirkózni a szöveggel, összehozni ezt a nagyon sokféle iskolából jött, sokféle indíttatású csapatot. Szerepelnek a darabban a Nemzeti Színház színészei, a beregszászi társulat tagjai, és egyetemi hallgatók is vannak benne. Nagy kérdés volt számomra, hogy ezt a szintet meg tudom-e lépni, úgy, hogy magammal viszem még ezt a huszonvalahány embert. Úgy érzem, végül ezek az energiák szerencsésen adódtak össze. Nehéz, de szép út volt.”
„Az már gyermekkoromtól fogva nem volt kérdéses, hogy valahol a színház közelében fogok kikötni, hiszen édesanyám színésznőként megadta az indítást erre a pályára” – mesélt a színházi pályára kerüléséről Márkó Eszter. „Diákszínjátszó voltam, és már eleve úgy választottam iskolát is, hogy jó képzést kapjak a színházi szakmában. Ez konkrétan Salamon András tanár urat jelentette, aki meghatározó volt sokunk életében és pályáján.
Olyan drámaelméleti, színháztudományi alapot adott, amit csak később, főiskolásként értettem meg, mennyire fontos tudást jelentett.
A színművészeti után Szatmárnémetiben, Csíkszeredában is játszottam, aztán a budapesti József Attila Színház következett, ez is meghatározó időszaka volt az életemnek. A tanítást egy kollégámnak köszönhettem, de ez is nagyon nagy iskolának bizonyult, hiszen a növendékeknek nem lehet mellébeszélni, mindig felkészültnek kell lenni. Közben folyamatosan színpadon is voltam, nagyon aktív időszak volt ez. A vizsgaelőadás hozta el a rendezői munkát az életembe. Aztán ebből következett egy mesedarab a József Attila Színházban, majd Erdélyben is kaptam ilyen feladatot, szóval így kezdődött.”
„Azt gondolom, hogy a feladatokat kapjuk, abban az értelemben is, hogy mindig azok a munkák találnak meg, amelyekkel dolgunk van – fogalmazta meg az alkotó. „Minden helyzet az épülésünket használja, még akkor is, ha az adott feladat éppen nem sikerül.
A színészet és a rendezés is folyamatos küzdelem, önvizsgálat, önkiforgatás.
Nagyon szeretem, mert mindenből lehet tanulni. Most is elég sűrű időszakot élek, hiszen a Tündöklő Jeromos óta már rendeztem Szolnokon, Székelyudvarhelyen is.”
Fejléckép: Márkó Eszter a díjátadáson (fotó/forrás: Eöri Szabó Zsolt / Nemzeti Színház)
hírlevél
