Színház

Márkó Eszter rendező kapta a Gyulai Várszínház nívódíját

2022.12.01. 13:10
Ajánlom
A Tündöklő Jeromos rendezéséért odaítélt elismerést Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója és Gyula polgármestere, dr. Görgényi Ernő adta át a Nemzeti Színházban, a november 30-i előadás után.

„Nem hajtok a díjakra, persze nagyon jó, amikor megkapom, most is nagyon jólesett” – mondta a rendező, akinek a Tündöklő Jeromos volt élete első komoly, „felnőtt” munkája, eddig főleg gyerekeknek, fiataloknak szóló darabokat állított színpadra. „Nagyon meglepett, de nagyon megtisztelő is ez az elismerés. Nem volt könnyű feladat számomra ez a Tamási-darab, mert eddig főleg gyerekeknek szóló színházat rendeztem, és fiatal felnőttekkel foglalkoztam a tanítás közben. Nemcsak emiatt volt nehéz a munka, hanem

Tamási Áron miatt is, akinek a világa ugyan közel áll hozzám, de mégis nehéz volt megfogalmazni a színpadon, eltalálni azt a hangvételt, ami éppen megfelelő a darabjához.

A próbafolyamat nagyon hosszú lelki utat jelentett nekem, megbirkózni a szöveggel, összehozni ezt a nagyon sokféle iskolából jött, sokféle indíttatású csapatot. Szerepelnek a darabban a Nemzeti Színház színészei, a beregszászi társulat tagjai, és egyetemi hallgatók is vannak benne. Nagy kérdés volt számomra, hogy ezt a szintet meg tudom-e lépni, úgy, hogy magammal viszem még ezt a huszonvalahány embert.  Úgy érzem, végül ezek az energiák szerencsésen adódtak össze. Nehéz, de szép út volt.”

„Az már gyermekkoromtól fogva nem volt kérdéses, hogy valahol a színház közelében fogok kikötni, hiszen édesanyám színésznőként megadta az indítást erre a pályára” – mesélt a színházi pályára kerüléséről Márkó Eszter. „Diákszínjátszó voltam, és már eleve úgy választottam iskolát is, hogy jó képzést kapjak a színházi szakmában. Ez konkrétan Salamon András tanár urat jelentette, aki meghatározó volt sokunk életében és pályáján.

Olyan drámaelméleti, színháztudományi alapot adott, amit csak később, főiskolásként értettem meg, mennyire fontos tudást jelentett.

A színművészeti után Szatmárnémetiben, Csíkszeredában is játszottam, aztán a budapesti József Attila Színház következett, ez is meghatározó időszaka volt az életemnek. A tanítást egy kollégámnak köszönhettem, de ez is nagyon nagy iskolának bizonyult, hiszen a növendékeknek nem lehet mellébeszélni, mindig felkészültnek kell lenni. Közben folyamatosan színpadon is voltam, nagyon aktív időszak volt ez. A vizsgaelőadás hozta el a rendezői munkát az életembe. Aztán ebből következett egy mesedarab a József Attila Színházban, majd Erdélyben is kaptam ilyen feladatot, szóval így kezdődött.”

„Azt gondolom, hogy a feladatokat kapjuk, abban az értelemben is, hogy mindig azok a munkák találnak meg, amelyekkel dolgunk van – fogalmazta meg az alkotó. „Minden helyzet az épülésünket használja, még akkor is, ha az adott feladat éppen nem sikerül.

A színészet és a rendezés is folyamatos küzdelem, önvizsgálat, önkiforgatás.

Nagyon szeretem, mert mindenből lehet tanulni. Most is elég sűrű időszakot élek, hiszen a Tündöklő Jeromos óta már rendeztem Szolnokon, Székelyudvarhelyen is.”

Fejléckép: Márkó Eszter a díjátadáson (fotó/forrás: Eöri Szabó Zsolt / Nemzeti Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

A Manon Lescaut-t adja elő a Nemzeti Filharmonikusok a Müpában

Puccini operája hangzik el a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar következő koncertjén, a Manon Lescaut-t Vashegyi György vezényli és Káel Csaba rendezi.
Plusz

„Jön a szép kikelet” – megjelent a márciusi Fidelio

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a 2024. márciusi Fidelio. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!
Könyv

A két macska az önreflexiót jelenti – Kepes András a Lírástudók vendége

A Két macska voltam berobbant a sikerlisták élére, így nem is volt kérdés, hogy Kepes Andrást is meghívjuk podcastunkba. A 75 éves tévés, újságíró most már szinte csak regényírással foglalkozik, és már a következő könyvét tervezi.
Vizuál

Egy rendhagyó névnap, pálinkával – megérkezett Hajdu Szabolcs új filmjének előzetese

Március 14-én debütál a mozikban a Kálmán-nap című film, Hajdu Szabolcs kapcsolati trilógiájának második darabja, amelyben a rendező az intimitás és a szexualitás hiányából fakadó feszültségeket és morális dilemmákat mutatja be.
Vizuál

Filmvetítéssel emlékeznek Alekszej Navalnijre

A Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál szervezői február 22-én a Cinema City Mammut moziban vetítik le Daniel Roher Oscar-díjas dokumentumfilmjét.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Az orosz-ukrán háború kitörésének állít emléket a B32 és a TÁP Színház

A Ha háború lenne nálunk című felolvasó színházi produkciót a világhírű dán szerző, Janne Teller azonos című könyve alapján alkalmazták színpadra, az előadást most február 23-án három alkalommal is láthatja a közönség.
Színház ajánló

A Lavina című svéd filmből készül színpadi előadás Pelsőczy Réka rendezésében

A Lavinában a döntések súlyáról, a látszatboldogságról, a 40-es generációt érintő kérdésekről, középkorú férfiak és nők öndefiníciójáról, házastársaikhoz, partnereikhez és gyerekeikhez fűződő viszonyáról fanyar humorral és empátiával esik szó.
Színház interjú

Találkozni önmagunkkal: ez is egyfajta megváltás – interjú Gáspár Ildikóval a Bűn és bűnhődésről

Március 8-án mutatják be a Bűn és bűnhődést az Örkény István Színházban. Az előadás rendezőjével Dosztojevszkij leghíresebb regénye mellett a női karakterekről, önként vállalt szenvedésről és a színházak társadalmi szerepéről is beszéltünk.
Színház ajánló

Forradalomra uszít az óbudai tanár az Átriumban

A Hannibál tanár úr című, ikonikus Fábri Zoltán-film egy letűnt korszakot idéző történet, amelynek színpadi átdolgozása megdöbbentően pontos és különösen aktuális társadalmi látleletté vált napjainkban.
Színház ajánló

West End-sikerdarab a Karinthy Színházban

Február 24-én mutatja be a Karinthy Színház Sam Steiner brit színdarabíró Lemons Lemons Lemons Lemons Lemons című sikerdarabját, ami egyenesen a londoni West End színpadáról érkezik a XI. kerületi teátrumba, Olt Tamás igazgató rendezésében.