Színház

Marosvásárhely lett a legjobb SZÍN-TÁR-on

2025.03.26. 15:00
Ajánlom
Véget ért a 16. SZÍN-TÁR, a marosvásárhelyi színészhallgatók vihették haza a fődíjat A két Korea újraegyesítése című előadásukkal, de az egyhetes kecskeméti találkozó a versenyprogramon kívül is szép számmal tartogatott eseményeket a fesztiválozó hallgatók és a fiatal tehetségek iránt érdeklődő nézőközönség számára.

Március 17-24. között zajlott a 16. SZÍN-TÁR, azaz a Színművészeti Egyetemek Találkozója, amelyen a legjobb előadás díját a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másodéves magiszteri színészosztályának produkciója, Joël Pommerat A két Korea újraegyesítése című darabja nyerte el – adta hírül az eseményt szervező Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház.

Az előadás lenyűgöző emberábrázolásával és magas művészi színvonalával méltán vívta ki a zsűri elismerését.

A színészek, Deli Szófia, Farkas Eszter, Hajas Krisztián, Molnár Gergely, Gagyi Júlia, Székely Krisztina, Szigyártó Johanna és Tar Erik egytől egyig lenyűgöző egyéni alakításokat nyújtottak, megmutatva saját egyedi karakterük erejét, miközben együtt, csapatként is tökéletes harmóniában működtek. Az előadás során mindannyian bebizonyították, hogy képesek mély emberi érzelmekkel, finom gesztusokkal és pontos karakterformálással elvarázsolni a közönséget. Az előadást Porogi Dorka rendezte.

csehovjelenetek-132543.jpg

CSEHOV.jelenetek, a kaposvári színészhallgatók előadása (Fotó/Forrás: Benkő Emese / Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház)

A produkció látványvilágát a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem másodéves látványtervező szakos hallgatói – Angi Andrea, Bajkó Réka Katalin, Székely Hanna és Vajna Eszter – álmodták és valósították meg. A sound design ugyancsak a másodéves magiszteri színész szak hallgatóinak munkáját dicséri, akik Strausz Imre István vezetésével a hangok finom szövetével járultak hozzá a darab atmoszférájához.

zsuri-132543.jpg

A 2025-ös SZÍN-TÁR zsűrije: Galambos Attila, Tóth Kata és Kovács D. Dániel (Fotó/Forrás: Benkő Emese / Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház)

A fesztivál zsűrije az előadást nemcsak az egyéni teljesítményekért és az összművészeti élményért, hanem az alkotók közös kreatív munkájának harmóniájáért is elismerte, így a produkció méltán kapta meg a legjobb előadásnak járó MMA-díjat. A zsűrit Tóth Kata, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház dramaturgja és a fesztivál szakmai vezetője, Galambos Attila, a színház irodalmi vezetője, valamint az idén csatlakozó Kovács D. Dániel Junior Prima Díjas színházrendező, egyetemi oktató alkotta.

parasztoperaszfe-153834.jpg

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Parasztopera c. előadása (Fotó/Forrás: Kuttner Ádám)

A 16. SZÍN-TÁR a versenyprogramon kívül is szép számmal tartogatott eseményt a fesztiválozó hallgatók és a fiatal tehetségek iránt érdeklődő nézőközönség számára. A színészhallgatók szakmai fejlődését két workshop segítette: Kozma Gábor Viktor színész, színésztréner, egyetemi adjunktus, A Vadász Esélye művészeti vezetője, valamint Tóth Kata színházpedagógus, dramaturg tartott foglalkozást. Emellett ingyenes off-programokat is tartottak a fesztiválon, például a kecskeméti színházban működő Nemzeti Dobogó Dráma- és Színházpedagógiai Műhely két előadását, a Semmi?-t és A szabadság illúzióját láthatták a nézők.

Az idei SZÍN-TÁR-on részt vettek

  • a MATE Kaposvári Campus Rippl-Rónai Művészeti Intézet (CSEHOV.jelenetek)
  • az Újvidéki Művészeti Akadémia (Hamlet)
  • a Színház- és Filmművészeti Egyetem (Parasztopera, Égi madár)
  • a Pesti Magyar Színiakadémia (Szépek szépe)
  • és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem (A két Korea újraegyesítése)

növendékei.

Fejléckép: A SZÍN-TÁR fődíjasa, A két Korea újraegyesítése, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatóinak előadása (fotó / forrás: Benkő Emese / Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház)

Kecskemétre jönnek a színinövendékek – itt a SZÍN-TÁR programja!

Kapcsolódó

Kecskemétre jönnek a színinövendékek – itt a SZÍN-TÁR programja!

Március 17. és 24. között ismét a színházművészet fiatal tehetségeié lesz a főszerep Kecskeméten! A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház immár tizenhatodik alkalommal ad otthont a nagy sikerű Színművészeti Egyetemek Találkozójának, a SZÍN-TÁR fesztiválnak.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Alföldi Róbert: „Ezt ma Magyarországon eléggé pontosan lehet érteni”

Az idei évadban a negyedik előadását rendezi: Varsányi Anna A szent című darabját állítja színpadra a Szegedi Nemzeti Színházban. Az ősbemutatót május 2-án tartják. Alföldi Róberttel az abszurd helyzetekről, az inspiráló műhelymunkáról és a jó szerepekről is beszélgettünk.
Klasszikus

Kiemelkedő versenyeredményeket értek el a Zeneakadémia hallgatói

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos hallgatói számos díjat nyertek a csehországi Ostravában megrendezett 14. GENERACE Zeneszerzőversenyen.
Színház

15 sor színház: Hegedűs a háztetőn

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a székesfehérvári Vörösmarty Színház nagyszínpadi előadásáról, a Hegedűs a háztetőnről szól. 15 sor színház.
Jazz/World

Esztergályos Máté: „Megmutattuk, hogy lehet békésen működni egymás mellett a jazz-zenei térben”

Április 30-án a Dohnányi Ernő Zenei Központban ünnepli egyéves születésnapját a Szakcsi Rádió. Az évforduló alkalmából Esztergályos Mátéval, a csatorna főszerkesztőjével beszélgettünk az eddig elért eredményekről, visszajelzésekről és arról, hogyan fogadta őket a szakma.
Színház

Nagy Viktor: „Nem érdemes mindig a fősodorral menni”

Nagyszínpadi Sherlock Holmes-előadással, Molnár Ferenc-darabbal, ír feketekomédiával érkezik a Rejtélyek évada a Thália Színházba. Nagy Viktor művészeti vezető a változó nézői igényekről, médiazajról és a nagy teherbírású társulatról is beszélt a Fideliónak. Interjú.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Virginia Woolf gondolatai töltik meg a Sufni színpadát

Évadbeli utolsó bemutatójára készül a Katona József Színház: a Sufniban mutatják be Saját [?] szoba című előadást, amelynek főszerepében Hay Anna és Tóth Zsófia lesz látható.
Színház ajánló

Sodró Eliza főszereplésével érkezik a Hullámtörés a Radnótiba

Május 3-án tartják a Radnóti Színházban az évad utolsó bemutatójának premierjét: Lars von Trier Hullámtörés című filmjéből Bíró Bence készített színpadi adaptációt, amelyet Szenteczki Zita rendezésében láthatnak a nézők. A főszereplőt, Bess-t Sodró, szerelmét, Jant Pál András alakítja.
Színház ajánló

Zsurzs Kati: „A legfontosabb, hogy az emberek a lelkükben ne kerüljenek távol egymástól”

Az évadban még kétszer látható Kovács Gábor Attila Indulhatunk, Edit néni? című komédiája, amely kapcsán Zsurzs Kati azt mondja, a szerepe olyan, mintha éppen róla mintázták volna.
Színház interjú

Alföldi Róbert: „Ezt ma Magyarországon eléggé pontosan lehet érteni”

Az idei évadban a negyedik előadását rendezi: Varsányi Anna A szent című darabját állítja színpadra a Szegedi Nemzeti Színházban. Az ősbemutatót május 2-án tartják. Alföldi Róberttel az abszurd helyzetekről, az inspiráló műhelymunkáról és a jó szerepekről is beszélgettünk.
Színház hír

Karácsony Gergely: „Megduplázzuk a függetlenek támogatását”

A főpolgármester szerint fellélegezhet a budapesti színházi világ, ugyanis a kőszínházak működésének biztosítása mellett a kormánnyal kötött megállapodás jegyében a függetleneknek is több jut a jövőben.