Színház

Másfél évre kap igazgatót a Víg?

2013.11.10. 16:30
Ajánlom
A Fővárosi Közgyűlés 2015. június 30-ig nevezné ki a Vígszínház igazgatóját - olvasható a testület honlapján lévő pályázati felhívásban. A jelenlegi igazgató, Eszenyi Enikő mandátuma 2014. január 31-én jár le.

A pályázat kiírásáról szóló előterjesztésről november 14-én dönthet a közgyűlés - számolt be róla a Szinhaz.hu a vs.hu-ra hivatkozva. Az előző körben a jelenlegi igazgató, Eszenyi Enikő mellett Balázs Péter, a szolnoki Szigligeti Színház vezetője pályázott. A műveket elbíráló szakmai bizottság nem tudott dönteni (mindkét pályázatot hárman-hárman támogatták, Eszenyi két nemet, Balázs két tartózkodást is kapott), erre hivatkozva nyilvánította eredménytelennek a pályázatot a közgyűlés szeptember végén.

A testület honlapján már nem található meg az előterjesztés (a Szinhaz.hu oldaláról elérhető), amely azzal is számol, hogy ha nem lesz eredményes az eljárás, akkor a jelenlegi igazgató mandátumát hosszabbítják meg az új vezető megválasztásáig.

Tarlós István főpolgármester korábban magánvéleményként azt mondta, meg kellene hosszabbítani Eszenyi Enikő mandátumát egy évvel, és csak a választások után írnának ki új pályázatot a posztra, "amikor nem politikai szempontból tematizálják mindenféle oldalról ezt a dolgot".

Az előterjesztésben szerepel az is, hogy amennyiben a pályázati eljárás 2014. január 31. napjáig nem zárul le, 2014. február 1-jétől az új ügyvezetővel történő jogviszony létesítéséig a jelenlegi ügyvezetőt, Eszenyi Enikőt bízzák meg az ügyvezetői feladatok ellátásával.

Eszenyi Enikő az új feltételek mellett is pályázik a posztra. November 11-én úgy nyilatkozott: "Soha nem fordult meg a fejemben, hogy ne folytassam ezt a munkát, melyet a Vígszínház közönsége egész működésem alatt nagy rokonszenvvel fogadott. Az elért eredményeinkért rendkívül hálás vagyok a Vígszínház kiváló társulatának".

Balázs Péter arra a kérdésre, hogy beadja-e újra a pályázatát, azt mondta: "Majd ha eljön az idő, akkor kiderül". Az ügyvezetői munkakört 2014. február 1-jétől 2015. június 30-ig töltheti be a nyertes.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Ókovács Szilveszter marad a Magyar Állami Operaház főigazgatója

A Kulturális és Innovációs Minisztérium közzétette: Csák János miniszter ismét Ókovács Szilvesztert választotta, hogy a 2023–2028-as ciklusban betöltse a Magyar Állami Operaház főigazgatói tisztségét. FRISSÍTVE!
Klasszikus

Emléktáblát avattak Ligeti György egykori lakhelyén

1948 és 1956 között lakott az Alkotmány utca 4. szám alatt Ligeti György. A zeneszerző születésének századik évfordulója alkalmából az épület falán emléktáblát avattak.
Vizuál

Muhi András a Magyar Filmművészek Szövetségének új elnöke

A producer Tarr Bélát váltotta a szövetség élén, akit a közgyűlés egyhangú szavazással tiszteletbeli elnöknek választott meg.
Klasszikus

Értékőrzés és a zene szeretete – Meghirdette 2023/24-es évadát a Concerto Budapest

Nyolcféle bérlet, köztük gyerekeknek szóló koncertsorozat, tematikus fesztiválok, csellóünnep és természetesen neves karmesterek és szólisták – csak néhány kulcsszó abból a gazdag és sokszínű programból, amelyet a Concerto Budapest a következő évadra tervez.
Színház

Elhunyt Szegedi Erika színművész

A Jászai Mari-díjas magyar színművészt, érdemes és kiváló művészt életének 82. évében érte a halál május 26-án hajnalban – adta hírül egykori színháza, a Vígszínház.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház gyász

Elhunyt Szegedi Erika színművész

A Jászai Mari-díjas magyar színművészt, érdemes és kiváló művészt életének 82. évében érte a halál május 26-án hajnalban – adta hírül egykori színháza, a Vígszínház.
Színház magazin

A színész, akinek védjeggyé vált a vezetékneve – Gálvölgyi János 75 éves

„Az nem lehet, hogy bemegyek ma este, és nem leszek jó” – mondta egy interjúban Gálvölgyi János. Mert a név kötelez, és Gálvölgyi János nem véletlenül lett „a Gálvölgyi”. A színművész május 26-án ünnepli hetvenötödik születésnapját. 
Színház ajánló

Ha nyár, akkor irány a Városmajor! – színes kínálattal várják az érdeklődőket

Hatvan programmal, egyebek közt zenés és prózai előadásokkal, operettel, táncprodukciókkal, látványos gyerek- és felnőtt koncertekkel, tematikus sétákkal várják az érdeklődőket.
Színház ajánló

Világhírű művészekkel és számos bemutatóval várja a közönséget az idén 85 éves Margitszigeti Színház

Mintegy száz program, köztük opera-, balett-, operett- és musicalbemutatók, valamint koncertek színesítik az idei nyarat a Margitszigeti Szabadtéri Színházban, amely a 10. Színházi Olimpia záróeseményének is otthont ad.
Színház ajánló

A 94 esztendős Csernus Mariann a dunaújvárosi MIKRO Fesztiválon búcsúzik a színpadtól

Az idei évadot is egyhetes fesztivállal zárja a dunaújvárosi Bartók Színház június 4. és 11. között. Tizenkét előadást láthat a közönség a második alkalommal megrendezett programsorozaton, amelyen gyerekprogrammal is várják az érdeklődőket.