Színház

Mást állít a Nemzeti Színház és a balesetben megsérült Szász Júlia az eddig fizetett pénzekről

2024.07.08. 11:15
Ajánlom
Cáfolja Vidnyánszky Attila azon kijelentését Szász Júlia, hogy a Nemzetiben történt balesetben érintett két színművész eddig fejenként több mint ötmillió forintot kapott volna a táppénzen felül, különböző jogcímeken. Állítása szerint a táppénzen kívül folyósított összeg meg sem közelíti az ötmillió forintot. A Nemzeti Színház erre azzal reagált, hogy a biztosító már hónapokkal ezelőtt megtette azon ajánlatát, mely szerint milliós nagyságrendet meghaladó kárelőleget utal Szász Júlia részére, azonban az ajánlatra a mai napig nem érkezett válasz.

Előzmények

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Udvaros Dorottya a Partizánnak adott interjúban arról beszélt, hogy a Nemzeti Színházban tavaly novemberben megsérült két színművész, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó nem kapott semmilyen anyagi kompenzációt, mivel ehhez a színháznak el kellene ismernie, hogy munkahelyi baleset történt. „Én azt reméltem, hogy ez a színház mindent el fog követni, hogy ez a két ember lelkileg és fizikailag is minél hamarabb túlkerüljön ezen a traumán, de nem így történt” – fogalmazott a színművész, hozzátéve:

Az, hogy eddig nem történt baleset, csak a csodának köszönhető.

Udvaros Dorottya nyilatkozatára az Origo felületén reagált Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója, ahol kifejtette, a balesetben érintett színművészek „eddig november óta fejenként több mint ötmillió forintot kaptak – a táppénzen felül, különböző jogcímeken. A pénteki napon bekövetkezett, nagyon sajnálatos baleset után már hétfőn kéthavi fizetést utaltunk át nekik, és azóta is folyamatosan utalunk” – fogalmazott az igazgató, aki azt is megjegyezte: „Az sem igaz, hogy nem ismerjük el az üzemi baleset tényét, azt nem ismerjük el, hogy kizárólagos felelősség terheli a színházat. Ha ilyen esetben kizárólagosságot állapítunk meg, precedens értékű lesz.

Itt a színész is hibázott.

– fogalmazott Vidnyászky Attila.

Megszólalt Szász Júlia

Az origós interjú megjelenését követően, július 6-án a Facebookon közzétett nyilatkozatban reagált Vidnyánszky állításaira a baleset egyik áldozata, Szász Júlia, aki tételesen cáfolta a főigazgató több állítását.

Részlet a bejegyzésből:

Vidnyánszky a következőket állítja:

„Na de a lényeg: miközben az interjúban elhangzik, hogy a két balesetet szenvedő színészünk a mai napig nem kapott kártérítést, a tény az, hogy eddig november óta fejenként több mint ötmillió forintot kaptak - a táppénzen felül, különböző jogcímeken.”

A Nemzeti Színház a mai nappal bezárólag kéthavi fizetést (összesen 988 922 Ft) folyósított számomra.

A baleset óta táppénzen vagyok. Munkabaleset esetén 100%-os táppénz jár, ám a színházzal kötött szerződésem és az abban szereplő adózási formám miatt (ekho) a táppénzem összege kéthetente 90 050 Ft.

„A pénteki napon bekövetkezett, nagyon sajnálatos baleset után már hétfőn kéthavi fizetést utaltunk át nekik, és azóta is folyamatosan utalunk.”

November 10-én történt a baleset, ebből kifolyólag a teljes novemberi fizetésemet már nem kaptam meg. November 21-én érkezett a számlámra egyhavi munkabér segélyként, majd december 14-én ismét átutalták egyhavi béremet. Azóta nem utaltak.

A balesettel összefüggésben az alábbi összegeket kaptam januárban a biztosítótól (a színház csoportos személybiztosítása):

10 000 Ft (csonttörés)
10 000 Ft (keresőképtelenség)
50 000 Ft (gyógyulási támogatás)
30 000 Ft (kórházi tartózkodás 11.10 - 11.15.)
75 000 Ft (kórházi tartózkodás 11.20 - 12.04.)
100 000 Ft (műtét)

Összesen: 275 000 Ft.

Világosan látszik, hogy a táppénzen kívül folyósított összeg meg sem közelíti, nemhogy meghaladja az 5 000 000 forintot.

Kártérítést nem kaptam, még folyamatban van a megegyezés.

A Nemzeti Színház reakciója

Szász Júlia állításaira reagálva július 6-án közleményt adott ki a Nemzeti Színház, amely kora délután az Origo felületén jelent meg. Ebben cáfolják, hogy a balesetet szenvedett színészek még nem részesültek ellátásban. Mint írják, a Nemzeti Színház megtette a sérelemdíj megfizetésére vonatkozó ajánlatot, azonban eddig Szász Júlia részéről hivatalos válasz nem érkezett, míg Horváth Lajos Ottó számára a szintén milliós nagyságrendű kárelőleg már átutalásra került.

A Nemzeti Színház közleménye:

Szász Júlia a 2023 novemberében bekövetkezett balesete óta táppénzes állományban van, ennek megfelelően fizetést nem kaphat, ugyanakkor folyamatos pénzügyi ellátásban részesül.

A Nemzeti Színház felé benyújtott EKHO-nyilatkozata alapján Szász Júlia az EKHO szerinti adózást választotta, mely adózási forma bizonyos esetekben hátrányos következményekkel járhat. Az EKHO alatt nincsenek adókedvezmények, járulékkedvezmények, (hivatalos kifejezéssel) nem tölthető az adóval az egészségpénztári számla és jellemzően a minimálbér az ellátási alap, így alacsony lesz a táppénz és a nyugdíj is.

Szász Júliával és ügyvédjével 2024. március 14-én történt meg a személyes egyeztetés, amelyen az általa benyújtott kárigény jogosságát elismertük, a tárgyaláson általánosságban tett, az igénybejelentésre vonatkozó részletes észrevételeinket a megbeszélésünk értelmében 2024. március 18-án megküldtük a jogi képviselő részére. Az igény alátámasztása érdekében számlákat, szerződéseket kérünk be, valamint ezt követően Vidnyánszky Attila vezérigazgató döntésének megfelelően a Nemzeti Színház megtette a sérelemdíj megfizetésére vonatkozó ajánlatot, azonban eddig Szász Júlia részéről hivatalos válasz nem érkezett.

A baleset bekövetkezése óta a színház, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a biztosító, illetve a szakszervezet is több alkalommal utalt esetenként több százezres nagyságrendű összegeket.

  • A Nemzeti Színház két alkalommal teljes havi fizetésnek megfelelő összeget teljesített, egy alkalommal ugyanilyen nagyságrendű kifizetést utalt a Kulturális és Innovációs Minisztérium – e három összeg közel kétmilliós Ft-os nagyságrendet tesz ki.
  • A kiutalt üzemi baleseti táppénz összeg meghaladja a másfél millió Ft-ot.
  • A fenti összegeken kívül a színházi szakszervezet három alkalommal utalt Szász Júlia számára több százezres nagyságrendben.
  • A Nemzeti Színház által finanszírozott biztosítás terhére a biztosító az alábbi jogcímeken utalt (és fog majd utalni) a színházi baleset-biztosítás terhére, e jogcímeken kifizetett összegek szintén több százezres nagyságrendet jelentenek.

A Nemzeti Színház rendelkezik a színházi dolgozókat védő biztosítással, a biztosító már hónapokkal ezelőtt megtette azon ajánlatát, mely szerint milliós nagyságrendet meghaladó kárelőleget utal Szász Júlia részére, azonban az ajánlatra a mai napig nem érkezett válasz. (A másik megsérült színész, Horváth Lajos Ottó számára a szintén milliós nagyságrendű kárelőleg már átutalásra került.)

Szintén a Nemzeti Színház által megkötött és fizetett biztosítás alapján a biztosító további kifizetéseket tudna teljesíteni, ha Szász Júlia együttműködésre irányuló hajlandóságot mutatna, ugyanis a biztosító kizárólag a hozzá beérkező számlák, bizonylatok és egyéb alátámasztó dokumentumok alapján tud kifizetést teljesíteni.

(kiemelések: Origo)

Fejléckép: Szász Júlia (forrás: Nemzeti Színház)

Udvaros Dorottya a Nemzeti Színházról: Az, hogy eddig nem történt baleset, csak a csodának köszönhető

Kapcsolódó

Udvaros Dorottya a Nemzeti Színházról: Az, hogy eddig nem történt baleset, csak a csodának köszönhető

A Nemzet Színésze a Partizánnak mesélt a Nemzeti Színház ügyeiről, egyebek közt a tavalyi balesetről is, amely kapcsán arról beszélt, nem tartja kizártnak, hogy Vidnyánszky Attilát a hatalom nem engedte el pozíciójából. 

Reagált Udvaros Dorottya állításaira Vidnyánszky Attila

Reagált Udvaros Dorottya állításaira Vidnyánszky Attila

„Azt nem ismerjük el, hogy kizárólagos felelősség terheli a színházat” – fogalmazott a Nemzeti Színház vezérigazgatója a tavaly novemberi baleset kapcsán. Vidnyánszky Attila interjúban cáfolta azokat az állításokat, amelyeket Udvaros Dorottya, a Nemzet Színésze fogalmazott meg vele és a teátrummal szemben.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Schubert kamaramuzsikáját ünnepli a Concerto Budapest a Zeneakadémián

Május 23-án, pénteken este 19:30-kor a Zeneakadémia Nagytermében kivételes kamarazenei élmény várja a közönséget: a Keller Quartet és a Concerto Budapest kiváló szólistái Schubert három jelentős művén keresztül kalauzolják a hallgatókat.
Zenés színház

A szabadság kettőssége – Szabó Máté a Stuart Máriáról

Májusban először kerül az Operaház színpadára Gaetano Donizetti történelmi királydrámáinak egyik legfontosabb darabja, a Stuart Mária. A háromfelvonásos opera rendezője Szabó Máté, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője.
Plusz

Világsztárral indít, filmzenével zárul a Margitszigeti Színház 2025-ös évada

Május 8-án megtartotta évadnyitó sajtótájékoztatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színház. A májustól szeptemberig tartó szezon műsorát – kiemelve az opera-, musical- és balettbemutatókat – ezúttal is a minőségi szórakoztatás jegyében állították össze.
Vizuál

KÉP-regény: Holdvadászat

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, miért telt csaknem húsz évbe, hogy elkészítse ezt a különleges balatoni felvételt a Holdról.
Színház

Slava’s Snowshow: varázslat, hóvihar és gyermeki csoda a Nemzeti színpadán

Május végén a világ egyik legkülönlegesebb színházi élménye érkezik Budapestre: a Slava’s Snowshow nemcsak lenyűgöz, hanem felemel. A legendás bohóc, Szlava Polunyin mágikus univerzumot teremt, ahol mindenki újra gyermekké válhat – legalább egy estére.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Slava’s Snowshow: varázslat, hóvihar és gyermeki csoda a Nemzeti színpadán

Május végén a világ egyik legkülönlegesebb színházi élménye érkezik Budapestre: a Slava’s Snowshow nemcsak lenyűgöz, hanem felemel. A legendás bohóc, Szlava Polunyin mágikus univerzumot teremt, ahol mindenki újra gyermekké válhat – legalább egy estére.
Színház ajánló

„...majd és mindig csak találkozhatunk...” – felolvasószínházi est a Pesti Vigadóban

Május 18-án a SZÓ • SZÍN • JÁTÉK sorozat következő estjén Páskándi Géza és Müller Pinchas levelezéséből készült felolvasószínházi est várja a Pesti Vigadó közönségét a szatmárnémeti Harag György Társulat tagjai előadásában.
Színház ajánló

Két előadás, egy rendező: Diana Dobreva lenyűgöző színházi világa a MITEM-en

A 2025-ös Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM) két kivételes előadás is bemutatkozik Diana Dobreva rendezésében: Moby Dick-adaptációja május 15-én, a Vér nélkül című produkció május 17-én látható a Nemzeti Színházban.
Színház hír

Alföldi újra rendez, Bezerédi visszatér – évadot hirdetett a szombathelyi színház

Évadot hirdetett szombathelyi Weöres Sándor Színház: hat új bemutató lesz, rendezni fog Szikszai Rémusz, Alföldi Róbert, Nagy Péter István, Benkó Bence és Horváth Csaba is. A nyári, karneválszínházi előadásban pedig visszatér Szombathelyre Bezerédi Zoltán.
Színház hír

Blasek Gyöngyi kapja a Színházi Kritikusok Céhe életműdíját

„Blasek Gyöngyi eddigi pályája […] nemcsak önmagában kerek egész, hanem szélesebb értelemben is példaértékű. Munkássága azt a hatalmas utat is reprezentálja, amit a hazai bábjátszás hetven év alatt bejárt” – olvasható a szervezet laudációjában, amelyet Nánay István jegyez.