A Független Színház alkotói január 29-én kelt nyílt levelükben a Cigányok című előadás kapcsán tettek fel kérdéseket az előadást rendező Máté Gábornak, a budapesti Katona József Színház igazgatójának.

A Máté Gábor szerkesztőségünkhöz eljuttatott válaszlevelét szó szerint adjuk közre:

Az, hogy a Független Színház - személyes megkeresés helyett - nyílt levelet ír, véleményem szerint elhibázott lépés, csak a társadalmi feszültséget gerjeszti, és elsősorban arra jó, hogy felszítsa a szélsőjobboldali kommentelők haragját és felesleges dühét - erre a következő napok nyilván bizonyítékot fognak szolgáltatni.

Szeretném leszögezni, hogy a darab megíratására épp a cigánygyilkosságokkal kapcsolatos megdöbbentő részvétlenség, az igazságszolgáltatás hálózatának tehetetlensége és amatőrizmusa indított, továbbá az, hogy nem szeretnék egy olyan országban élni, ahol mindez megtörténhet.

Tételesen:

Nem merült fel a "roma szupervízor" gondolata, mert egy alkotási folyamat kezdetén az ember sosem az ellenőrzöttséget szeretné érezni, hanem a szabadságot. "Szerelmi szupervízort" sem kérünk föl, ha az előadásban megcsalatás, féltékenység kerül színre. Az előadás első részében a Tersánszky Józsi Jenő által megírt Cigányok című darab számomra egy szürreális, vonzó, mesebeli cigányvilágot ábrázol, minden színházi eszközt ennek felerősítésére használtam - ezért keverednek a különféle cigány népcsoportok kultúrái az előadás első felében. A cigányprímás a hegedűjével nem "csapkod", hanem fájdalmában indulatos gesztust tesz; a hegedű eltörik. A hegedű nem igazi hegedű, hanem aranyhegedű - talán feltételezhető, hogy az aranyhegedű nem dokumentarista ihletésből került a színpadra. Tévedés azt kiolvasni az előadásból, hogy a cigány közösségek tagjait nem érdekli, hogy kik voltak a hozzátartozóik gyilkosai.

Azt, hogy a roma fiatal házasok szexuálisan közösülnek a családtagjaikkal, az előadás nem állítja, a darabban hasonló sem történik. A minden alapot nélkülöző rasszista gyanúsítás a rasszizmusra hajlamos, részvétlen karakter szájából hangzik el. Vagyis éppen azért van ott, hogy éreztessük: léteznek ezek a tudatlanságból eredő, ostoba sztereotípiák.

Jeszenszky Géza téves tézisét a darab megíratásának, az előadás próbálásának idején nem ismertük, nem is ismerhettük: két és fél éve volt az előadás bemutatója, azóta közel ötvenszer játszottuk, a Jeszenszky-szöveg pedig az előző év őszén került napvilágra.

Természetesen utánajártunk, hogy a rendőrség számára mi adhatott okot arra, hogy ilyen felületesen kezelje a cigánygyilkosságok ügyét, továbbá mi az oka a rendőrség statisztálásának egyéb településeken (ellenkező esetekben is, ld. siófoki erődemonstráció, az olaszliszkai tanár meglincselése) - pontosan ezt szerettük volna drámai formában érzékeltetni. Így keveredett a drámai anyagba az áldozat ellopása és a nyomozást végző rendőrök akadályoztatása.

Nem dokumentumdrámát ad elő a Katona József Színház társulata, hanem fikciót, amelynek művészi célja az, hogy beszéljen erről a problémáról és társadalmi jelenségről, vagyis úgy érezzük - mint bármilyen más műalkotás létrehozása esetén -, hogy nem kell dokumentarista hitelességre törekednünk a művészi céljaink eléréséhez.

Teljes tévedés azt vélni az előadásunkról, hogy a férjét sirató cigányasszony utolsó tirádája a közönség megátkozása. Az asszony, akinek fájdalmával az előadás azonosulni szeretne, tehetetlenségében először a rendőrt átkozza, aztán azt a világot, amelyben mindez megtörténhet.

Nyílt levelükben különösen megdöbbentő az, hogy egy magát független színháznak nevező csoportosulás nem tesz különbséget a valóság és egy színházi előadás absztrakciója között. Ezen az alapon minden Hamlet-előadás után felháborodásának adhatna hangot a dán királyi család, hogy dán király nem mérgezi meg a saját testvérét, vagy az előadásunk díszletének láttán (a fehér díszlet a lecsorgó fekete festékkel a cigányság véráldozatának tragikus szimbóluma kíván lenni) a magyarországi kőművesek nyílt levélben tiltakozhatnának, hogy ők nem készítenek olyan falakat, amin átszivároghat festék a felső lakásból.

A  Cigányok-előadás után többször is nyílt eszmecserére hívtunk roma közösségeket, ezen találkozások tapasztalatai egyrészt megnyugtatóak, másrészt megrendítőek voltak, és segítettek bennünket a Cigányok további előadásai alatt. A Cigányokat tavaly elvittük Washingtonba is, az amerikai közönség részvétteli érdeklődéssel és megértéssel fogadta az előadást, több nyugat-európai televízió épp a magyarországi romakérdés kapcsán forgatott belőle részleteket, ezzel is kiemelve, hogy van ma Magyarországon olyan színház, amely reagál erre a társadalmi problémára.

Máté Gábor