Színház

Mátyássy Szabolcs távozik a Csokonai Nemzeti Színház éléről

2025.07.30. 09:40
Ajánlom
A 2023-ban kinevezett igazgató azonnali hatállyal távozik a debreceni teátrum éléről, az okok egyelőre nem ismertek. Az Index értesülései szerint hamarosan új pályázatot írnak ki az igazgatói székre, és már a lehetséges esélyest is megnevezték.

Mátyássy Szabolcsot 2023 júliusában nevezték ki a debreceni Csokonai Nemzeti Színház élére, mandátuma 2028. január 31-ig szólt volna, ám most az Index úgy értesült, az igazgató közös megegyezéssel, de azonnali hatállyal távozik a teátrum éléről. A lap cikkéből kiderül,

egyelőre nem tudni, mi állhat a döntés hátterében,

erről a procedúra végén az érintettek, a fenntartó önkormányzat és a távozó vezető tájékoztatja majd a nyilvánosságot.

A hírt időközben a teátrum is megerősítette Facebook-oldalán

A lap szerint Mátyássy Szabolcs távozását először meg kell tárgyalnia a debreceni önkormányzat augusztus 7-én összeülő Kulturális és Oktatási Bizottságának, ezek után augusztus 14-re készül el az az előterjesztés, amit a közgyűlés augusztus 21-én vitat meg, és várhatóan el is fogad. Az igazgatóváltás ekkor válik véglegessé.

A lap arról ír, az igazgatói posztra az átláthatóság jegyében nyílt pályázatot hirdetnek meg,

de a színházi körökben Vadász Dániel jogász-operaénekes-üzletembert tartják a legesélyesebbnek.

Az Index arról ír, informátoraik határozottan cáfolták azt a három lehetséges „vádpontot”, amelyek színházi berkekben terjednek. Forrásaik szerint Mátyássy Szabolcsnak nem azért kell távoznia, mert:

  • megvált Szabó K. Istvántól, a teátrum korábbi művészeti vezetőjétől;
  • 2023-ban nem írta alá azt a támogatói nyilatkozatot, amelyet a Magyar Teátrumi Társaság fogalmazott meg Zalán János kinevezését megsegítendő a Pesti Magyar Színház élére;
  • kinevezése után éppen azt a Halasi Dánielt vitte a színházba művészeti vezetőnek, aki Zalán János vetélytársaként szintén megpályázta a Pesti Magyar Színház vezetését.

Fejléckép: Mátyássy Szabolcs (Forrás: Csokonai Nemzeti Színház)

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Három nagyszabású kiállítással ünnepel a 250 éves Albertina

Az Albertina-ról már sokat írtak, és mégis messze nem mondtak el még mindent. Mit nem ismerünk még a múzeum történetéből? Merre tart az Albertina? Ezek a kérdések vezetik végig a látogatókat az idei évfordulós programon.
Könyv

Szombathelyen újra életre kel az Ulysses

Június 12-13-án, illetve 16-án rendezik meg idén Szombathely kortárs művészeti fesztiválját, a Bloomsdayt, amely James Joyce munkássága előtt tiszteleg. Az eseményre gazdag zenei, képzőművészeti és irodalmi programkínálattal készülnek a szervezők.
Színház

Léner Péter: „Nem szigeten csinál az ember színházat, hanem konkrét helyen”

90. születésnapja alkalmából kérdezte a Hír13 a kerületi díszpolgárt, Léner Pétert. A Kossuth-díjas rendezőnek, színházigazgatónak pár napon belül megjelenik az ötödik kötete, amelyet Esztergályos Cecíliáról, Galambos Erzsiről, Halász Juditról írt.
Vizuál

Elhunyt Robert Duvall

95 éves korában elhunyt Robert Duvall Oscar-, valamint többszörös Emmy- és Golden Globe-díjas amerikai színész, filmrendező, forgatókönyvíró és producer.
Színház

Legendás zsidó misztériumjáték debütált a Gólem Színházban

Először jelent meg szellemidézés és ördögűzés a Gólem Színház színpadán: a teátrum február 14-én mutatta be legújabb produkcióját, a Dibuk – se itt, se ott című zsidó misztikus színjátékot.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Legendás zsidó misztériumjáték debütált a Gólem Színházban

Először jelent meg szellemidézés és ördögűzés a Gólem Színház színpadán: a teátrum február 14-én mutatta be legújabb produkcióját, a Dibuk – se itt, se ott című zsidó misztikus színjátékot.
Színház magazin

Léner Péter: „Nem szigeten csinál az ember színházat, hanem konkrét helyen”

90. születésnapja alkalmából kérdezte a Hír13 a kerületi díszpolgárt, Léner Pétert. A Kossuth-díjas rendezőnek, színházigazgatónak pár napon belül megjelenik az ötödik kötete, amelyet Esztergályos Cecíliáról, Galambos Erzsiről, Halász Juditról írt.
Színház ajánló

A Tovább című előadással zárul Márfi Márk önvallomásos sorozata, a Telik-trilógia

Február 18. és 22. között, egy bemutató hétvége keretében debütál Márfi Márk harmadik drámája a Lóvasúton. A Telik-trilógia befejező része a Tovább címet kapta.
Színház ajánló

Sötétben mindent látni – Black Comedy a Thália Színházban

A vaksötét ellenére látványos belépővel érkezett meg a Thália Színház utolsó nagyszínpadi bemutatója, a Black Comedy a nagyközönség elé. A vígjáték már az első estén bebizonyította, hogy garantáltan sodró lendületű színházi élményt kínál.
Színház magazin

90 éves lenne Sztankay István – fia, Sztankay Ádám beszélt róla a Hír13-nak

Sztankay Ádám újságírót a Hír13 kereste meg, édesapja, Sztankay István Kossuth-díjas színművész ugyanis február 14-én lenne 90 éves. A Nemzet Színésze, a József Attila Színház örökös tagja, a XIII. kerület díszpolgára 1936. február 14-én született, és 2014. szeptember 12-én hunyt el.