Színház

Mécs Károly végleg visszavonul

2021.09.22. 12:10
Ajánlom
A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész pályafutásának hatvan éve alatt számos helyen megfordult, jelenleg egy előadásban látható, utána visszavonul.

„Többet már nem vállalok, szeretném békésen leélni ezt a pár évet, ami még hátravan” – nyilatkozta Mécs Károly, aki nemrég vehette át a Széchenyi-örökség Okmányát. Jelenleg a Nemzeti Színház Vitéz lélek című előadásában látható.

Az előadást azonban a pandémia miatt az utóbbi időben ritkán játszották, és kérdéses, hogy mikor tűzik újra műsorra.

A színész visszavonulása után sem szeretne teljesen elszakadni a színpadtól, hiszen jelenleg is számos zenésszel dolgozik.

Mécs Károly Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában kezdte tanulmányait, a Színház- és Filmművészeti Főiskolát Simon Zsuzsa osztályában végezte.

Bár csak 1961-ben diplomázott, már 1958-tól szerepelt a Nemzeti Színházban, illetve a Petőfi Színházban. A főiskola elvégzése után két évadra a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahonnan Keres Emil és Kazimir Károly hívta át a Thália és a Művész Színházba.

Kilenc évig volt a szekszárdi német színház vezető színésze, de társulati tag volt a Budaörsi Játékszínben is, ahol rendezőként is kipróbálhatta magát. Játszott többek között a Karinthy Színházban, a Nemzeti Színházban, a szolnoki Szigligeti Színházban és a Magyar Állami Operaházban.

Sinkó László halála után 2016-ban a nemzet művészei közé választották.

(via Blikk)

Fejléckép: Mécs Károly (fotó: Cseke Csilla / MTI)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Mindenki bűnhődik, de nem a saját bűnei miatt

Sós Bálint Dániel első nagyjátékfilmje megdöbbentően érett rendezői debütálás, amely bonyolult morális kérdéseket vet fel, célja mégsem az, hogy moralizáljon. A rendkívül feszült és jól megírt történetet a bravúros technikai megoldások teszik igazán teljessé.
Könyv

Vámos Miklós: Kegyetlen állat az ember

Vámos Miklós állandó rovatában hónapról hónapra megmondja, mit érdemes elolvasni. Ezúttal az osztrák Christoph Ransmayr Egy félénk férfi atlasza című könyvét ajánlja. Gondolataira a Kalligram gondozásában megjelent kötet fordítója, Adamik Lajos reagál.
Színház

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.
Színház

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Tánc

A cirkusz az egekbe juttat – így zajlik a jövő artistáinak és bohócainak képzése a Cirkuszművészeti Főiskolán

A jelenleg 67 hallgatót képző Budapest Cirkuszművészeti és Kortárstánc Főiskola rektorával, Reidl Kamillával és a bohócképzés vezetőjével, Greifenstein Jánossal beszélgettünk a cirkusz és a bohócok mai helyéről, a világ és a humor megváltozásáról, majd Budavári Zoé levegőakrobatika szakos hallgatótól azt is megtudtuk, hogyan lehet legyőzni a magasságtól való félelmet.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Színház hír

Március 24-én búcsúztatják Csombor Terézt

Februárban elhunyt színművészétől, Csombor Teréztől búcsúzik a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Március 24-én, hétfőn a nagyszínház előcsarnokában tartják a megemlékezést, az esemény nyilvános a sajtó és a nagyközönség előtt is.
Színház ajánló

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.
Színház interjú

Kazári András: „Még nem találtunk föl a színháznál jobbat”

Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.
Színház ajánló

Egy korszak lezárul – búcsúzik a Kultúrbrigád

160 hónap, 2700 előadás, 800 ezer néző – a Kultúrbrigád elmúlt 13 éve alatt számtalan emlékezetes pillanatnak lehetett tanúja a közönség, , most egy meghatóan gazdag, 2012 óta tartó korszak zárul le.