Színház

Még tart a nyitott kulisszák hónapja a József Attila Színházban

2016.01.20. 15:12
Ajánlom
Rendhagyó programsorozatot tart januárban a József Attila Színház: kulisszajárásra és közönségtalálkozóra invitálják a nézőket.

A programsorozat keretében a színház művészei a színfalak mögötti világba kalauzolják a nézőket, akik bepillantást nyerhetnek az előadások kulisszatitkaiba. A bejárást követően az alkotóművészekkel és a darabok témájához kapcsolódó meghívott vendégekkel találkozhatnak az érdeklődők. Az előadások 19 órakor kezdődnek, előtte 17.30-tól Nemcsák Károly igazgató mutatja be a színházat a nézőknek, a bemutatókat követően pedig közönségtalálkozón vehetnek részt.

BD82BFAF-44B3-4651-B36A-2203B62073D0

BD82BFAF-44B3-4651-B36A-2203B62073D0 (Fotó/Forrás: Frauenhoffer György)

A rendezvénysorozat a Cigánykerék című musical 25. előadásával vette kezdetét. A január 16-i előadás előtt 17:30 órakor kulisszajáráson, majd az előadást követően a darab alkotóival és szereplőivel közönségtalálkozón vehettek részt az érdeklődők. Január 19-én a Csalóka szivárvány című darabot mutatta be a színház, azt követően pedig beszélgetést tartottak Tamási Áron halálának 50. évfordulója apropóján a műveiről, valamint a határon túli színjátszás és színművészet témájáról. A két felvonásos színmű rendezője Csiszár Imre.

Január 20-án a Helyet az ifjúságnak, avagy adom a bankot! című fergeteges zenés komédia előtt Verebes István, a darab rendezője kalauzolja a nézőket a darab színpadra állításának rejtelmeibe. Az előadás pompás időutazást kínál a harmincas évek édesbús és örökké szerelemtől ittas Budapestjének világába. A kor komédiáinak jól ismert karakterei kelnek életre - most a filmvászon helyett - a színpadon, megtöltve kacagással, muzsikával, és némi bölcs tanulsággal is szívünket. A darab slágereit Fekete Mari zeneszerző jegyzi, a dalszövegeket Verebes István írta.

Érdeklik a kulisszatitkok?

Ebben a cikkünkben betekintést nyerhet pár budapesti színház díszletraktárába.

A januári Nyitott kulisszák sorozat az Othello január 25-i előadásával zárul. Az előadás után Telihay Péter rendezővel és a dráma szereplőivel találkozhatnak a nézők. A sorozat mind a négy előadásán résztvevő nézők dedikált plakátot kapnak, valamint meglepetés ajándékot sorsol ki köztük a Színház.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Így buliztak régen a sztárok az Oscaron

Közeledik az idei Oscar díjátadó, felkészülésnek megmutatjuk, ki kivel mulatott vagy épp sutyorgott a szünetekben az ötvenes évektől a kilencvenesig. Galéria!
Vizuál

Bálványozta a közönség, bolondokházában végezte – 175 éve született Munkácsy Mihály

Stílusát romantikus realizmusnak nevezik, amelyre nem hatottak lényegesen a modern festészeti irányzatok. Első sikerét 1869-ben aratta Az ásító inas című képpel, amelynek témáját saját korábbi életéből vette.
Plusz

Új remény – Művészek a rákkal küzdő magyar kajakosért

A Fidelio kezdeményezésére művészek is segítik Tóth Róbert ifjúsági Európa- és többszörös magyar bajnok kajakos gyógykezelését. Már felajánlotta segítségét Miklósa Erika, Polyák Lilla, Náray Erika és Józan László. A Fidelio örömmel fogadja a további művész támogatókat!
Klasszikus

Hogyan hangzik Jerikó lerombolása a zene nyelvén? Händel a Zeneakadémián

Händel a barokk kor monumentális komponistája, zenéjének fensége máig megőrizte fényét. A Joshua viszont még hozzá képest is grandiózus.
Zenés színház

Egy piszok erős nő az arab világban – A víg özvegy Dubajban

Állva tapsolta a közönség az Operettszínház A víg özvegy című előadását Dubajban, ahol három alkalommal látható Szabó Máté rendezése ezekben a napokban. Az alkotókat még az első előadás előtt sikerült utolérnünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház magazin

A társulat kérdéseiről – a közös ügyektől a közügyekig

A Jó kérdés, a Magyar Színházi Társaság és a Színház folyóirat sorozatának vendégei februárban a társulatról beszélgettek. A meghívottak, Kováts Adél, Göttinger Pál és Molnár Áron tapasztalatainak, nézőpontjainak megismeréséből és helyenkénti ütköztetéséből izgalmas kép rajzolódott ki a társulatokat illető lehetőségekről, külső és belső elvárásokról.
Színház ajánló

Mennyiért szülnél, anyuci? – új bemutató a FÉMben

Miklós Zsófiával és Kolnai Kovács Gergellyel a főszerepben mutatta be a FÉM Cziczó Attila Fém című abszurd drámáját: Miről álmodik a fiatal? Hírnévről, vagy családról?
Színház premier

Nyakunkon a hurok – Hazai ősbemutatóra készül az Orlai Produkciós Iroda

Bagossy László az Orlai Produkciós Iroda színészeivel állítja színpadra Kerékgyártó István szövegét, amely a szerző Puzzle című darabjából és a Hurok című regényből állt össze. A bemutatót február 23-án tartják a Jurányi Házban.
Színház ajánló

Vígjáték vagy dráma: A pillangók még mindig szabadok a József Attila Színház Stúdiójában

Nagy érdeklődés övezi a hazánkban kevéssé ismert Broadway sikerszerző, Leonard Gershe darabját a József Attila Színházban.
Színház ajánló

Az öldöklés istene - Házaspárbaj az Átriumban

Yasmina Reza világhírű komédiája leleplező őszinteséggel beszél a kispolgári álszentségről, és arról, hogy mindannyiunkban mennyi sérelem, előítélet és düh kavarog.