Színház

Megalapította a színházi kutyák világnapját a Rózsavölgyi Szalon

2023.09.01. 15:20
Ajánlom
Fergeteges sorozattal indította az évadot a Rózsavölgyi Szalon: a színház művészei házi kedvenceik társaságában jelentkeztek be. A rögtönzött „színházi kutyák világnapját” talán nemsokára a „színházi kutyák világtalálkozója” követheti.

„A kutya már nem állat, még nem ember” – hangzik Csányi Vilmos ismert mondása. Tény és való, hogy akinek valaha volt kutyája, az még soha nem bánta meg ezt a döntését, hiszen a négylábú házikedvencektől érkező szeretet semmihez sem fogható. Nem csoda, hogy számos színművész és rendező is nagy kutyás hírében áll, úgyhogy

szeptemberben nemcsak gazdájuknak, de a „színházi kutyák” számára is elkezdődik az évad.

A Rózsavölgyi Szalon ez alkalomból ötletes válogatást tett közzé közösségi felületén a náluk játszó művészek házi kedvenceiről, kikiáltva ezzel augusztus 28-át a színházi kutyák világnapjának. A bejegyzések között szerepel Süti, Józan László kedvence, Alizka, Györgyi Anna kutyusa, Mimi, akinek gazdája és legjobb barátja Hegedűs D. Géza, Rozi, Alföldi Róbert kedvence, aki gazdája minden előadását ismeri, hasonlóan Hubához, Ullmann Mónika kiskutyájához.

Csiby Gergely kutyája, Willow már színpadon is kipróbálhatta magát, ugyanis ezen a nyáron – önhatalmúlag – színre lépett a Rózsavölgyi Szalon Churchill és Garbo című előadásának vendégjátékán a Kőszegi Várszínházban. Az történt, hogy Willow valahogy kinyitotta az öltöző ajtaját, és gazdája hangja után ment a színpadra. Természetesen nyíltszíni vastaps fogadta…

És hogy milyen névre hallgat Balsai Móni és Ujj Mészáros Károly négylábú kedvence, akit a Budaörsi Menhelyről fogadtak örökbe? Talán már önök is kitalálták, de ha nem, kiderül az alábbi galériából:

Az örökbefogadás fontosságával korábbi cikkünkben is foglalkoztunk, amelyben ugyancsak kedves kutyusokról és ismert gazdáikról írtunk.

Szőrös szeretet – Élet mentett kutyával

Kapcsolódó

Szőrös szeretet – Élet mentett kutyával

Aki egyetlen állat barátságát is magáénak tudhatja, felbecsülhetetlen ajándékot kap az élettől. Nagyon sokat tanulhatunk általuk magunkról. Így vélekednek azok a művészek, akiket örökbefogadott kutyájukról kérdeztünk.

Rózsavölgyi Szalon

A Rózsavölgyi Szalon a pesti belváros művészeti központja, ahol a hagyomány és az újító szándék teremti meg a színházi és irodalmi műhelymunkát. 2012. április 11-én, a Költészet Napján nyílt meg. Kezdettől leginkább olyan darabokat tűzünk műsorra, amelyek kiemelt értéket képviselnek a magyar és külföldi irodalomban, s amelyeket még nem mutattak be, vagy színpadi változatban nem kerültek még színre Magyarországon. Igyekszünk olyan témákkal foglalkozni, amelyek a mai kor kíváncsi, gondolkodó emberét érdeklik, aki nem elégszik meg azzal, hogy az interneten keresztül szemléli a világot.

A hajdani szalonkultúrának lényege volt – túl a társas együttléten – a fiatal alkotók felfedezése is. A nagy nevek mellett nálunk is rendre megjelennek fiatal művészek, pályakezdők, akiket fel is fedez aztán a közönség. Bár nincs hagyományos értelemben vett társulatunk, mégis társulattá formálódott a Rózsavölgyi Szalon alkotóközössége. Szeretnek itt lenni.

Köszönjük!

Legolvasottabb

Zenés színház

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Klasszikus

Farkas Gábor a Zeneakadémia új rektora

Miután a Zeneakadémia szenátusa a zongoraművész pályázatát támogatta, a köztársasági elnök kinevezte Farkas Gábort a 2025. május 15. és 2030. május 14. közti időszakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorává.
Vizuál

Minden, amit tudni lehet Wes Anderson új filmjéről

Kézigránátok, abszurd karakterek, orgyilkosok, szimmetriák és persze sztárparádé. Május 29-étől látható a magyar mozikban napjaink egyik legnépszerűbb rendezőjének új, A föníciai séma című filmje. Összegyűjtöttük, mi mindent lehet tudni Wes Anderson új alkotásáról. 
Klasszikus

A klasszikus zene és a jazz kiválóságai vehettek át Bartók Rádió Zenei Díjat

Másodszor adta át a Bartók Rádió az előző év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseként díjait a hazai klasszikus zene kiválóságainak. A május 14-én, a Budapest Music Centerben rendezett díjátadón mások mellett elismerésben részesült Medveczky Ádám, Sümegi Eszter, Kelemen Barnabás és Dresch Mihály is.
Könyv

„A leírt szó mindig veszélyes, de csak annak, aki fél tőle" – az Open Books is felszólalt az átláthatósági törvény ellen

Al Ghaoui Hesna, Alföldi Róbert, Cserhalmi György, Csáki Judit, Kemény Zsófi, Kepes András, Dr. Máté Gábor, Szentesi Éva és Ungváry Krisztián is aláírta az Open Books kiadó nyílt levelét, amelyben szolidaritásukat fejezik ki azokkal, akik veszélyeztetve érzik magukat a kormány új törvénytervezete miatt. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

OFF-programok az OSZT-on: Gálffi László, Oláh Ibolya és Vecsei H. Miklós is fellép

Az Országos Színházi Találkozó (OSZT) kulturális kavalkáddal várja a közönséget Szolnokon. OFF-programok is szerepelnek a műsorban, ennek keretében látható lesz Göttinger Pál, Márfi Márk, Gálffi László, Oláh Ibolya és Vecsei H. Miklós előadása is.
Színház hír

Bodor Johanna: „Egyre többen csatlakoznak a Magyar Színházi Társasághoz”

Számos új tag belépésével, valamint két korábbi tag visszalépésével immáron a Magyar Színházi Társaság (MSzT) a legszélesebb körű szakmai szerveződésként működik tovább. Bodor Johanna bejelentette: megalapították a független Művészeti Díj Bizottságot.
Színház interjú

Venyige Sándor a Mézesvölgyi Nyárról: „Meg tudjuk teremteni a Pesti Broadway hangulatát”

2014-ben hozta létre a Veres 1 Színházat, mely tíz év alatt az agglomeráció egyik legkedveltebb teátruma lett, ráadásul független fenntartású, a Mézesvölgyi Nyár is ennek a termékeny konstrukciónak a részeként jött létre. Venyige Sándort kérdeztük.
Színház hír

Őze Áron kapta idén a szabadtéri színházak Amfiteátrum-díját

Egyhangú döntéssel Őze Áron színművésznek, rendezőnek ítélték oda idén a Szabadtéri Színházak Szövetségének tagjai a Gedeon József Amfiteátrum-díjat. Az elismerést május 14-én, a Kőszegi Várszínház A bosszú fogadója című ősbemutatója után nyújtotta át Pócza Zoltán, a Szövetség elnöke.
Színház hír

Menekültválságtól a népmeséig – sokszínű repertoárt hirdetett a szegedi színház

Zenés rendezvény keretében, a Reök-palota előtt jelentette be 2025/26-os évadának műsorát a Szegedi Nemzeti Színház. A közönség jövőre is az eddig megszokott változatos, gazdag repertoárra, műfaji sokszínűségre számíthat. Juronics Tamás, Fábián Péter, Tárnoki Márk, Markó Róbert és Koltai M. Gábor is rendez.