Ahogyan arról beszámoltunk, Tompos Kátya a daganatos betegségek egy olyan ritka válfajában szenvedett, amelyhez a legmegfelelőbb kezelés Magyarországon nem volt elérhető, ezért május 25-re jótékonysági gálát szerveztek a Szegedi Nemzeti Színházba, ahol összegyűlt a szükséges összeg a gyógykezelésre. Tompos Kátya halálhírét az Index hírportál tette közzé május 31-én, Puskás Tamásra, a Centrál Színház igazgatójára hivatkozva. „Kiváló színésznő volt, a közönség nagyon szerette, a Centrál Színház a saját halottjának tekinti" – mondta az Indexnek a direktor.
A hírt a család és Tompos Kátya menedzsmentje is megerősítette az MTI-nek. „Mély fájdalommal tudatjuk veletek, hogy hosszan tartó betegség után Tompos Kátya Jászai Mari és Junior Prima-díjas színésznő, énekesnő ma hajnalban elhunyt, békésen távozott családja körében.
Nagyon sokat jelentett számára, hogy betegsége hírére az ország egy emberként mozdult meg
és fejezte ki támogatását valamilyen formában, ez a szeretet erőt adott neki és reménnyel töltötte ki utolsó heteit” – írták.
Az orosz édesanyától és magyar édesapától származó Tompos Kátya Budapesten született 1983-ban. A Színház- és Filmművészeti Egyetem musical szakán végzett 2005-ben, majd a József Attila Színházhoz került (2005–2007), ezt követte a Bárka Színház (2007–2008), 2008-tól tíz éven át pedig a Nemzeti Színház tagja volt.
Énekesként is sikeres karriert futott be, 2013-ban jelent meg Keresztül Európán címmel első szólólemeze, amelyen angol, francia, bolgár, magyar és orosz nyelven is énekelt. A dalokat Hrutka Róbert zenésítette meg. Fellépett többek között Goran Bregoviccsal, a Budapest Klezmer Banddel, Hrutka Róberttel, valamint a Söndörgő zenekarral Indiában is.
Fontos számomra a dalok mondanivalója, és az, hogy egy-egy stíluson belül milyen megénekelhető ívekre van lehetőség.
Amikor például egy idegen nyelvű dalt már valamennyire magaménak érzek, az olyasmi, mintha egy lépéssel közelebb kerülnék egy adott nép kultúrájához, mindennapi életéhez. Ebben örömömet lelem és próbálok ezen az úton továbbmenni" – nyilatkozta Tompos Kátya korábban lapunknak.
„Mindannyian ki vagyunk szolgáltatva a csillagok állásának, az univerzumnak, részei vagyunk valami teljes egésznek,
miközben nap mint nap elveszünk az élet kicsinyes gondjaiban. Volt, amikor nagyon nehéz volt, mert már meglévő zenei anyagra kellett szöveget írnom, de olyan dal is van a lemezen, amit teljes egészében én írtam, tehát a zenét is én komponáltam egy szál gitár segítségével. Ez a lemez is a már megfogalmazott útkeresésről, szerelemről, életről, filozófiáról szól” – nyilatkozta a Fideliónak Holdjárat című lemeze kapcsán 2017-ben.
Tompos Kátya több filmben is főszerepet játszott, látható volt a Valami Amerika 2-ben (2008), Poligamyban (2009), a Köntörfalakban (2010), Nőm, nejem, csajomban (2012), Coming outban (2013), Valami Amerika 3-ban (2018) vagy például a Most van most című filmben (2019).
„Sokféle felkérést kapok és megpróbálom ezeket a lehetőségeket arra használni, hogy minél jobban kifejezhessem magam.
Kíváncsi vagyok arra, mit hoz ki belőlem egy másfajta színházi közeg, egy új helyzet.
Igyekszem színvonalas megoldásokat produkálni és jól érezni magam az adott feladatban, mert ha én élvezem, amit csinálni kell, ha szánok rá elég energiát, beleteszem a saját személyiségemet, gondolataimat egy adott szerepbe, akkor úgy hiszem, az kifelé is ugyanúgy működni fog. Ezért nem nagyon nézek le műfajokat” – nyilatkozta 2017-ben lapunknak.
Tompos Kátyát 2017-ben a Fidelio beválogatta az előző év kiugró kulturális teljesítményeit elért művészek közé a Kult50-be, a kísérő kiadványban megjelent portrénkban írtuk: Tompos Kátya szereti próbálgatni, feszegetni határait. Jól ismeri a kortárs karaktereket, átéléssel viseli más korok jelmezeit, de az elrajzolt, abszurd, groteszk figurák bőrébe is könnyedén belebújik.
Ugyanúgy érti Alföldi Róbert, Bozsik Yvette és Vidnyánszky Attila rendezői színházát, otthonosan mozog alig százfős térben és az ország legnagyobb szabadtéri színpadain. Az összehasonlításokkal azonban nem tud mit kezdeni. Hisz a sokféleségben, abban, hogy eltérő megközelítésekben vagy gondolkodásmódokban lehet találkozási pont.
„Kell egy kis bölcsesség és belátás, hogy meglásd, sok műfajt érdemes kipróbálni
– ha abban találsz számodra értékes felfedeznivalókat –, és az alapjait ismerni, és hogy szinte mindenben lehet minőségit létrehozni. A zsigeri elutasítással emiatt nem tudok egyetérteni” – foglalta össze egyfajta ars poeticaként alkotói attitűdjét a 7óra7-nek.
A színházban – írtuk korábbi portrénkban – még akkor is, ha lényétől távoli karaktert alakít, magából indul ki, hogy élményeit, érzéseit, gondolatait egy színdarabon átszűrve, rendezői irányítással egyfajta maszkká gyúrja. És Tompos Kátya ezeket a maszkokat bámulatosan könnyedén váltogatja, legyen szó szkeccsszerű jelenetekben felvillanó figurákról (Prostitúció), testetlen, szimbolikus értelemmel felruházott alakokról (Az Úr komédiásai) vagy pontosan előírt ívet bejáró szerepről (My Fair Lady). Nem a véletlen vagy az elfogultság íratja hát az olyan véleményt, mint amilyet Kovács Bálint kritikus fogalmazott meg az Indexen a Centrál színházi musical kapcsán: „Nemcsak énekhangjának tisztasága és sokszínűsége nyűgöz le sokadszor is, és nem is csak az olyan kézzelfogható dolgokat játssza el precízen és találóan, mint a naivan egyszerű, mégis a legmélyebb meggyőződésből kisarjadó felháborodás vagy az önérzet, amin ugyanakkor látszik, hogy olyan gyenge lábakon áll, hogy a legkisebb szél elfújná. De
képes megmutatni a szavai mögött azt a kitéphetetlen fájdalmat is,
amennyivel többet jelentenek neki Higgins lekicsinylő szavai egy egyszerű szerelmi csetepaténál: Tompos Kátya Elizája érzi azt a kibékíthetetlen, áthidalhatatlan ellentétet szegény és jómódú között, ami pedig az ő játékán kívül máshogyan nem jelenik meg az előadásban.”
Tompos Kátya munkásságát 2005-ben Máthé Erzsi-díjjal ismerték el. 2007-ben a Bárka Színházban a legjobb színésznő közönségdíját nyerte el. 2009-ben Gundel Művészeti Díjjal, 2010-ben Junior Prima Díjjal tüntették ki. 2014-ben Jászai Mari-díjat kapott. 2019-ben átvehette a Vidor fesztivál legjobb női szereplőjének díját a Varsói melódia címszerepéért.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg reklámokat.
Fejléckép: Tompos Kátya (fotó/forrás: Kleb Attila / KortársPRos)