Színház

Mégis bemutatják a versenytől visszalépett társulatok produkcióit a POSZT-on

2015.05.27. 09:50
Ajánlom
Bemutatják a 15. Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) versenyprogramjából visszalépett három társulat produkcióit a június 4-én kezdődő fesztiválon, a zsűri azonban nem fogja értékelni őket.

A POSZT-ot működtető tulajdonosok - az Magyar Teátrumi Társaság (MTT), a Magyar Színházi Társaság (MSZT) és a pécsi önkormányzat - képviselői május 26-án tartottak egyeztetést a versenyből visszalépett társulatok produkcióinak sorsáról. A Magyar Teátrumi Társaság továbbra is azt szerette volna, hogy a versenyprogramtól visszalépett társulatok egyáltalán ne mutassák be előadásukat, a másik két tulajdonos azonban ellenezte ezt a javaslatot.

Az Örkény István Színház, a STEREO Akt és a Szputnyik Hajózási Társaság az eredeti zsűri tagjainak kiválasztása körül kialakult vita kapcsán döntött úgy korábban, hogy a POSZT versenyprogramjába beválogatott előadásaikat játszani fogják ugyan Pécsett, de a versenyben nem vesznek részt. Az MTT álláspontja ezzel kapcsolatban az volt, hogy csak azok az előadások vegyenek csak részt a fesztiválon, amelyek vállalják a megmérettetést, az MSZT viszont közölte, hogy ezeket a színházakat ugyanúgy várja a POSZT-ra, mint a versenybe beválogatott többi előadást, a zsűri megnézhetné és értékelhetné produkcióikat, és a színházak aztán eldönthetnék, hogyan viszonyulnak a zsűri véleményéhez.

A június 13-ig tartó POSZT versenyprogramjába Balogh Tibor színikritikus, dramaturg és Perényi Balázs drámatanár, rendező válogatott be - összesen 235 előadásból - 14 produkciót. Nyolc előadás közös megegyezéssel került a versenyprogramba, míg 3-3 produkció egyéni döntésük alapján.

Az Örkény István Színház két előadása és a STEREO Akt, illetve a Szputnyik Hajózási Társaság egy-egy produkciója mellett a Nemzeti Színház két előadása érkezik Budapestről, öt vidékről - Békéscsabáról, Debrecenből, Kaposvárról, Miskolcról és Szombathelyről - három pedig határon túli színházból: Újvidékről, Magyarkanizsáról és Sepsiszentgyörgyről.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Liszt Ferenc szépunokája ez a csodakamasz zongoraművész

Ahogy a középkorú és idősebb generációk birtokba vették a közösségi médiát, úgy futott fel Michael Andreas Häringer karrierje is. A most tizenhét éves zongoraművész nem csak ragyogó tehetség, de kivételesen népszerű is.
Könyv

12 izgalmas kötet a Könyvhétről

Mi ezeket a könyveket szeretnénk látni a könyvespolcunkon. Szubjektív válogatás a most megjelenő újdonságokból.
Vizuál

Elhunyt Franco Zeffirelli

A hosszú betegség után elhunyt rendező 96 éves volt. Firenzében helyezik örök nyugalomra – számolt be róla a hvg.hu.
Színház

Két díjnak is örülhet ifj. Vidnyánszky Attila a POSZT-on

Szombat este átadták a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó díjait a Kodály Központban megrendezett ceremónián. A versenyprogramban tíz nap alatt tizennégy előadás vonult fel a díjakról döntő szakmai-, színész-, és közönségzsűri előtt.
Vizuál

Rófusz Ferenc: „Ma Európában a klasszikus kultúra és a keresztény üzenet is érdektelenné válik”

Negyven év várakozás után elkészült Rófusz Ferenc festményfilmje, Az utolsó vacsora. Leonardo da Vinci világhírű freskója tizenegyperces animációs filmben elevenedik meg, szerdától Kecskeméten, a KAFF versenyprogramjában látható.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Már lehet jegyet venni az idei Színházak Éjszakájára

Egyetlen éjszaka alatt akár 34 budapesti színházba is ellátogathatnak a legkitartóbb színházrajongók szeptember 21-én, a nyolcadik Színházak Éjszakáján. Budapest egyik kötelező kulturális programjára online már megválthatók a kedvezményes jegyek.
Színház hír

Kilép a POSZT-ot szervező cégből a Magyar Színházi Társaság

A szervezet azt sérelmezi, hogy nem tudják megfelelően gyakorolni tulajdonosi és ellenőrzési jogukat. FRISSÍTÉS: Karsai György kilép a POSZT Tanácsadó Testületéből.
Színház hír

Két díjnak is örülhet ifj. Vidnyánszky Attila a POSZT-on

Szombat este átadták a 19. Pécsi Országos Színházi Találkozó díjait a Kodály Központban megrendezett ceremónián. A versenyprogramban tíz nap alatt tizennégy előadás vonult fel a díjakról döntő szakmai-, színész-, és közönségzsűri előtt.
Színház ajánló

Idén nyáron is Siófokra költözik a Játékszín

Tavaly debütált a budapesti Játékszín előadássorozata a siófoki Színparton. Idén július 6-tól hat szombat estén ismét várják a déli part legnagyobb szabadtéri játszóhelyének közönségét.
Színház ajánló

Shakespeare rafinált történetét próbálják Kaszásdűlőn

A lehetetlen és a valószínűtlen válik valósággá a Tévedések vígjátékában, amelyet Dicső Dániel rendezésében láthat a közönség július 6-án a 3K – Kaszásdűlői Kulturális Központ előtti téren.