Amikor egy színház előadásairól az Országházban vitatkoznak, nagy szükség van minden higgadt szakmai megnyilvánulásra, ami segít megőrizni az értékeket és a művészet közös céljait. Éppen ezért értetlenül állunk Vidnyánszky Attila origo.hu-n megjelent interjúja előtt, amelyben a Mejerhold-díjas, a magyar és külföldi kritika által is sokra tartott rendező a Nemzeti Színház János vitéz-előadása kapcsán Petőfi Sándor művét elemzi, és arra a következtetésre jut, hogy a Nemzetiben meghamisítják a szerzői szándékot. A Nemzeti azonban nem Petőfi művét játssza, hanem Kacsóh Pongrác-Bakonyi Károly-Heltai Jenő az eredetihez képest jelentősen módosított anyagú, a XX. század fordulóján született daljátékát. A dalműben nincs üdvözülés: Jancsinak nem kell Tündérország, inkább hazamegy a falujába. Alföldi Róbert rendező értelmezi, s nem meghamisítja a Kacsóh-művet.

A szerzőhöz való hűségről, a szerzői szándék követéséről szóló  számonkérő kommentárok méltatlanok a minőségi színházhoz. Mivel a szerzői szándékot kifürkészni lehetetlen (különösen halott alkotók esetében), e szándék meghamisításáról sem beszélhetünk: ez az értelmezés szabadsága ellen lenne. Maga Vidnyánszky egykor úgy rendezte meg (kiváló) Három nővér-előadását, hogy a harmadik felvonással kezdte a darabot. Vajon ő konzultált Csehovval a szerző szándékairól?

A szakmainak tűnő kifogások mögül egyszerű politikai érvelés bontakozik ki: Vidnyánszky Attila csak azt követően kezdte el véleményezni a Nemzeti Színházban zajló munkát, amikor az parlamenti interpellációk és támadások tárgya lett (a János vitézt 2009 januárjában mutatták be). A Színházi Kritikusok Céhe nevében úgy gondoljuk, hogy egy mű színpadi értelmezése nem lehet politikai csatározások terepe.

Színházi Kritikusok Céhe

Budapest, 2010. december 16.