Színház

Megkezdi második évadát a Panoráma Teátrum – Koltai Róbert is fellép

2026.06.23. 15:45
Ajánlom
A Panoráma Teátrum magánkezdeményezésre és magántőkéből jött létre Balatonberényben, idén nyáron Koltai Róbert, Kálid Artúr, Göttinger Pál és Ecsedi Erzsébet is fellép. A Teátrum várja a szórakozni és kultúrára vágyókat esténként az egész napos Balaton-parton töltött idő után.

A Panoráma Teátrum Balatonberényben egy szőlőhegy tetején helyezkedik el, hihetetlen kilátással a Balatonra – a kertből Keszthelytől Tihanyig, a nézőtérről, a színpad hátterében a tanúhegyektől Tihanyon keresztül Fonyódig látni.  A 110 néző befogadására alkalmas játszóhelyet Danielle Dutombè – Jenei Irén, az utolsó élő magyar színész, aki a Királyi Színiakadémia volt növendékének lánya – hozta létre.

Balaton, színház és egy 102 éves színésznő

Kapcsolódó

Balaton, színház és egy 102 éves színésznő

A 110 fő befogadására alkalmas Panoráma Teátrum szinte a semmiből jött létre Danielle Dutombè magyar származású, német-francia rendező kezdeményezésére, akinek 102 éves édesanyja, Jenei Irén is részt vesz a nyitóelőadás próbáin.

Ebben az évadban már vendégelőadások is érkeznek Balatonberénybe. Itt lesz Koltai Róbert, az Orlai Produkció két előadással (Mély levegő, Akik már nem leszünk sosem), Kálid Artúr (Szénakutyák), Göttinger Pál (Fekete-fehér), Ecsedi Erzsébet (Mintapinty), a Griff Bábszínház és Laár András is, aki az új bemutató főszereplője is egyben. A Panoráma Teátrum ebben a szezonban is tovább játssza a tavalyi ősbemutatóját (Casanova – A nyuszi illata), illetve új előadással is készül Danielle Dutombé rendező, Moliére hasonló című műve alapján, A (be)képzelt beteggel.

A Teátrum várja a szórakozni és kultúrára vágyókat esténként az egész napos Balaton-parton töltött idő után.

Fejléckép: Koltai Róbert (fotó / forrás: Ónodi Zoltán / Bartók Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Reagált Kiss-B. Atilla az Operettszínház művészeinek nyilatkozatára

„Egyik említett kiadási tétel sem érinti a Budapesti Operettszínház intézményi működési forrásainak felhasználását” – fogalmazott Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, miután 35 társulati tag kért magyarázatot az OJD-ügyben.
Plusz

Mattyasovszky-Zsolnay Bence az NKA új alelnöke

A 444 értesülései szerint a kulturális menedzser és színházi szakember feladata az előző minisztériumi vezetés botrányos ügyeinek felgöngyölítése lesz. CIKKÜNK FRISSÜLT
Plusz

Nagy Ervin feljelentést tesz az OJD-ügyben

„Szakmai vélemények szerint, ha a Budapesti Operettszínház a következő öt évben éjjel-nappal, KIZÁRÓLAG az Orbán János Dénes műveit játszaná, még akkor sem tudna ennyi jogdíjat kitermelni a KMTG-nek” – fogalmazott az államtitkár.
Klasszikus

Megvannak a Solti Nemzetközi Karmesterverseny elődöntősei – négy magyar tehetség is a mezőnyben

Október 1-jén a Müpa szervezésében indul útjára az első Solti Nemzetközi Karmesterverseny. A háromfordulós megmérettetésre 61 országból érkezett jelentkezés: az előválogató során közel 400 pályázó közül választották ki, hogy kik lehetnek ott személyesen a pécsi elődöntőn.
Zenés színház

Közeleg a Bayreuthi Ünnepi Játékok, Kissjudit Anna Frickaként debütál

Százötven éve, 1876-ban indult útjára a Richard Wagner műveinek szentelt neves fesztivál, amely azóta is zenerajongók tömegeit vonzza a német kisvárosba. Idén a jeles évfordulóra több újítással is készülnek.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Barnák László: „Szegednek nem egy, hanem két szabadtéri színpada van”

A nehézségek és küzdelmek ellenére nívós szezon vette kezdetét Szegeden. Barnák László, a Szegedi Szabadtéri Játékok főigazgatója a Fideliónak hangsúlyozta: számukra nem politikai, hanem szakmai kérdés, hogy kikkel dolgoznak együtt.
Színház interjú

A Budapest Bárral közös premier különleges élményt ígér – beszélgetés Susán Ferenccel a Zenthe Nyár idei évadáról

Salgótarján főterén hamarosan újra kezdetét veszi a nyári színházi forgatag. Július 20-án indul a 6. Toyota Salgótarján Zenthe Nyár. A régió legjelentősebb szabadtéri színházi eseménye kapcsán Susán Ferenccel beszélgettünk.
Színház ajánló

A Budapest Bár is ott lesz a Zenthe Nyáron

Idén nyáron is Salgótarján lesz a régió kulturális központja: izgalmas programokkal jelentkezik a Zenthe Nyár! Július 20-tól augusztus 12-ig a színház tizenegy előadással, köztük egy saját szabadtéri premierrel várja a közönséget.
Színház interjú

Kenéz Ágoston: „Felkészülünk Csehovra és Brechtre, a Micimackóra mikor készülünk fel?”

Kenéz Ágoston fiatal alkotó nehezen definiálja magát, de egy dolgot tud: gyereknek játszani ugyanakkora tét, mint felnőtteknek. A Fidelio-díjat elnyerő Ha már lúd… című előadás írójával és rendezőjével beszélgettünk.
Színház interjú

Tompagábor Kornél: „A jubileum alkalmából újrafogalmazzuk az Anconai szerelmeseket”

Idén nyáron ünnepli huszadik évadát a zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház. A jeles évforduló kapcsán Tompagábor Kornéllal, a Kvártélyház igazgatójával az elmúlt két évtized mérföldköveiről beszélgettünk.