Színház

Meglepetéssel indítja az évet a Proton Színház

2019.01.15. 12:05
Ajánlom
A színházzal nem rendelkező társulat a föld alá csábítja nézőit.

Új helyszínen látható januártól a Bánki Gergely rendezte 1 link című előadás. A színházzal nem rendelkező társulat egyszemélyes monodrámájának online hősét, Jake Smiles-t alakító Vajdai Vilmos ezúttal saját anyaszínházának, a Katona József Színháznak formabontó előadásairól ismert földalatti bugyrában, a Sufniban sokkol – legközelebb január 25-én.

1link_foto_BalintDani-114535.jpg

1 link - Vajdai Vilmos (Fotó/Forrás: Bálint Dani / Proton Színház)

Nemzetközi vonalon az idei évet egy franciaországi vendégjátékkal indítja a Proton csapata. A Winterreise, amit a Frankfurter Allgemeine Zeitung a tavalyi Bécsi Ünnepi Hetek fénypontjának tartott, Frankfurt, Berlin, Drezda, Bécs és Cividale del Friuli után ezúttal Strasbourgban vendégszerepel majd. Január 17-én és 18-án lesz látható a kortárs előadóművészet mellett elkötelezett strasbourgi színházban, a Maillonban, ahol már visszatérő vendégnek számít a társulat: 2008-ban a Frankenstein-tervvel, 2014-ben a Szégyennel, tavaly pedig a Látszatélettel arattak itt sikert.

Winterreise az ember egzisztenciális fájdalmát mutatja be, a hang nélküliek méltóságát képviseli.

Winterreise_cNurithWagner-Strauss_web-114630.jpg

Winterreise - Szemenyei János (Fotó/Forrás: Nurith Wagner-Strauss / Proton Színház)

Hans Zender 1993-ban, bő 160 évvel Schubert ma is döbbenetes hatású dalciklusának megszületése után, az eredeti dalok zongorakíséretét átírta kiszenekarra. Mundruczó Kornél ehhez a változathoz készített videóinstallációt, amely Szemenyei János szólójával és a Hámori Máté vezényelte Óbudai Danubia Zenekarral kiegészülve alkot egy egységet. A Proton Színház előadását a szemszögváltás teszi különlegessé.

A francia vendégjátékot követően az előadás két év után, február 16-án és 17-én újra a Trafóban lesz műsoron.

A hazai zenés színház „mindenese”: Szemenyei János

Kapcsolódó

A hazai zenés színház „mindenese”: Szemenyei János

Színész és zeneszerző egy személyben, aki igazi otthonát a zenés színpadokon találta meg. Szemenyei János Kult50-ben megjelent portréja.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Erős, makacs és érzékeny - Meryl Streep 70 éves

Ma ünnepli hetvenedik születésnapját a háromszoros Oscar-díjas Meryl Streep, a ma élő legnagyobb színészek egyike, akit 21 alkalommal jelöltek Oscar és 31 alkalommal Golden Globe díjra. Portré.
Színház

„Egy Beethoven-koncert után kisebb a valószínűsége annak, hogy valakit fejbe verjünk”

Az Ördögkatlan két megálmodójával, Kiss Mónikával és Bérczes Lászlóval arról beszélgettünk, miből fakad a fesztivál egyedi hangulata és milyen új fellépőket avatnak idén, de néhány praktikus tanáccsal is ellátják azokat, akik kedvet kapnának ellátogatni a fesztiválra július 30. és augusztus 3. között.
Jazz/World

M és Ö és R és K, avagy nem tudom, milyen zene ez, de nagyon jó

Funk, soul, pszichedelikus pop, lo-fi és blues, nem is ez a lényeg, hanem hogy a Mörk nem csak azt tudja, hogyan zenéljen, hanem azt is, hogyan zenéljen Neked.
Jazz/World

David Gilmour 6 milliárd forintért adta el a gitárjait, hogy segítse a klímakatasztrófa elleni harcot

A Pink Floyd gitáros-énekese, a Wish You Were Here szerzője rekordáron adta el a hangszereit, azokat is, amiket az ikonikus lemezein használt. Egy zöld szervezetet támogat a pénzzel.
Klasszikus

Miskolcon találkozott Prometheus és Kékszakállú

Fanfárok, azaz harsonákon játszó zenészek figyelmeztették a közönséget az előadások kezdetére: a Miskolci Nemzeti Színház óratornyából felcsendülő ünnepélyes jeladás két előadásra invitálta meg a Bartók Plusz Operafesztivál hallgatóit, Alekszandr Szkrjabin Prometheus: a tűz költeménye című szimfonikus művére, illetve Bartók Béla A Kékszakállú herceg várára.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

FRISS – Fiatal tehetségek a Szentendrei Teátrum színpadán

A Szentendrei Teátrum 1969-ben fiatal színihallgatók ötlete nyomán jött létre és azóta is épít a fiatal, feltörekvő tehetségekre.
Színház interjú

„Egy Beethoven-koncert után kisebb a valószínűsége annak, hogy valakit fejbe verjünk”

Az Ördögkatlan két megálmodójával, Kiss Mónikával és Bérczes Lászlóval arról beszélgettünk, miből fakad a fesztivál egyedi hangulata és milyen új fellépőket avatnak idén, de néhány praktikus tanáccsal is ellátják azokat, akik kedvet kapnának ellátogatni a fesztiválra július 30. és augusztus 3. között.
Színház ajánló

Eszenyi Enikő a Vígszínház zenés szuperprodukcióiról a Fidelio Klasszikban

A nagy Gatsbyről és a Mágnás Miskáról Eszenyi Enikő mesél a Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorában június 22-én a 92.1-en. Fesztiválkörképünkben a Balatonfüredi Gitárfesztiválról és az Ördögkatlanról beszélgetünk Eötvös Józseffel és Bérczes Lászlóval.
Színház ajánló

Idegengyűlölet és a másság iránti elutasítás a Spirit Színház új bemutatójának középpontjában

Czeizel Gábor rendezésében mutatja be a Spirit Színház Székely Csaba Öröm és boldogság című drámáját, a főbb szerepekben Hegyi Barbara, Jerger Balázs és Jantyik Csaba látható.
Színház poszt

Magyar Teátrumi Társaság furcsállja a Magyar Színházi Társaság kilépését

A Magyar Teátrumi Társaság elnöksége közleményben reagált a Magyar Színházi Társaság kilépésére a POSZT-ot szervező nonprofit cégből.