Ha művészekre gondolunk írók, szobrászok, színészek jutnak eszünkbe, kevésbé filozófusok. Hogyan születik meg a gondolat, hogy valaki filozófus legyen?
Vélhetően ez egy emberrel született hajlam, amit aztán fejleszt – belső indíttatásra – vagy sem, ami már részben környezeti hatás, részben pedig személyes döntés. Esetemben talán mindkettő. Ahogyan egy képzőművész esetén is ugyanazt nézem, mint a művész, de nem ugyanazt látom, ugyanúgy ez igaz arra is, aki filozofál. Az, hogy pontosan mit is jelent filozofálni, pedig már önmagában filozófiai kérdés.
Mi köze a filozófusoknak a művészetekhez? Ön az MMA Művészetelméleti Tagozatában fejti ki tevékenységét…
Önmagában az, hogy mi a művészet, az nem egy művészeti kérdés, hanem filozófiai kérdés.
A művészeknek a gyakorlatban kell válaszolniuk minderre. Modern művészetelméleti probléma, hogy a filozófia hogyan foglalta el a művészetet, miközben az esztétikum – a szép – kiszorult onnan, vagy csak részbeni és nem feltétlenül szükséges alkotóelemévé vált a műalkotásnak. Amióta az emberiség reflektál arra, hogy valaki a szépérzéke által, arra alapozottan készít valamit, azóta felmerül a kérdés, hogy mi a szép, mitől és miért az? Valami mögöttes, ideális, univerzális dolog miatt, esetleg az adott létezőhöz kötődve szép – ezek nagyon korai kérdések, és én is ezekkel kezdtem.
Kezdetben a Magyar Művészeti Akadémiának nem volt elméleti tagozata. Milyen okból hozták azt mégis létre?
Az egyesületi, makoveczi Magyar Művészeti Akadémiában is voltak elméletész tagok, elég csak Supka Mannára, Dávid Katalinra, Erdélyi Zsuzsannára vagy Keserü Katalinra utalnom. Az MMA mint köztestület megalakításakor valóban nyolc tagozat működött, de rövid időn belül felvetettem Fekete György elnök úrnak, hogy megfontolni érdemesnek tartom azt, hogy legyen egy önálló művészetelméleti tagozat, és a jövőben taggá válhassanak elméleti szakemberek.
Ugyanekkor vetettem fel a Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet megalapításának lehetőségét, ami összművészeti célokat megfogalmazva működik, de alapvetően nem a művészetek történetét kutatja, hanem a kortárs művészek felől elemzi a jelent és innen indul a múlt felé, s ezekhez a felvetésekhez kapcsolódott az elméleti lapunk, a Magyar Művészet megalapítása is.
Úgy gondolom, ez is a makoveczi örökség: egy adott, alapvetően művészekre alapozott közösség maga közé választ, hív olyan nem művészeket, akikkel szellemi párbeszédet folytat, akik segítik a művészek önreflexióját, a különböző művészeti ágak közötti párbeszédet. Személyes múltamnál is fogva – hiszen magánénekesi ambícióim voltak, majd egyetemistaként is foglalkoztam már művészetelmélettel, esztétikával – örömmel kezeltem, segítettem ennek az ügynek az előrevitelét. Azt gondolom, nem szokatlan, hogy ilyen természetes kapcsolatokat találunk egy akadémián.
A Magyar Művészeti Akadémiának milyen a feladatai vannak?
Feladata a törvény értelmében a művészeteken keresztül egy teljes kulturális feladatellátás. Egy művészeti akadémia alapvetően művészeti tevékenységgel foglalkozik, annak népszerűsítésével, közvetítésével, megjelenítésével, az oktatásával, valamint a hozzá kapcsolódó elméleti tevékenységgel. Vagyis olyan feladatokkal is, amik túl vannak a művészeti tevékenységen, de arra alapozódnak, ezért nagyon széles a feladatkörünk. Beletartozik a nemzeti vagy az egyetemes kulturális örökségnek az ápolása, gondozása, fenntartása, megmutatása, ugyanúgy, ahogyan a kortárs művészet megjelenítése, megvalósulásának a biztosítása. Érdekképviseletként is felfogható, ugyanakkor
cél a közösség fenntartása is, hiszen a magyar művésztársadalom találkozási, viszonyulási pontja.
Jelenleg a 300 akadémikuson, a 70 nemzet művészén, a több, mint 700 nem akadémikus köztestületi tagon és a 300 művészeti ösztöndíjason, valamint a további ösztöndíjasokon, támogatottakon, díjazottakon keresztül több ezresre rúg ennek a közösségnek a létszáma.
Természetszerűen ez már magával hozta az intézményesülési szinteket is, ami belülről kötelezettség, kívülről elvárás; vagyis, ha valaki a törvény által meghatározott feladatokat el akarja látni, akkor már nem lehet egy baráti társaság, egyesületi szervezettséggel, önkéntességgel már nem lehet mindezt teljesíteni. De ha jól intézményesítünk, akkor megmaradhatnak az alapértékek, így a szellemiséget intézményesítjük és nem az intézményi mivolt alapozza a működés szellemiségét. Az elmúlt évtized sikerét az is mutatja, hogy itt vannak közöttünk az alapítók, például Finta József, Schrammel Imre vagy éppen Bodonyi Csaba. Gondoljunk bele, hogy harminc esztendővel ezelőtt miért is vágtak bele egy baráti közösség alapításába? Az elejétől fogva volt egy határozott és kifelé vállalt felelősségérzetük, tudatuk, ellátási készségük a nemzetükért, a Kárpát-medencében vagy a világon bárhol élő magyarságért. A harminc éve megfogalmazott célokat valósítjuk meg. Ez nem jelenti azt, hogy a mikéntben nem történt változás. A miért, a cél, a célt elérni akarás nem változott, de az odavezető út az más kell, hogy legyen.
Mi lesz a magyar állam feladata, meddig kell, hogy elérjen a pandémia és a hatásai által erősen befolyásolt gazdasági helyzetben?
A két világháború, Trianon, a megszállások és a társadalmi csoportok támadása fölszámolták azt a polgárságot, azt a felelősséggel bíró történelmi, társadalmi réteget, amely csoport akár a nemességből, akár a történelmi polgárságból, akár az egyébként a munkásság, vagy a parasztság felső rétegéből származott és kultúrafogyasztó emberek voltak, illetve maguk finanszírozták az egyéni, családi, csoportos kulturális igényeket. Az elmúlt harminc év nem tudta feldolgozni, megemészteni, semmissé tenni a társadalmi traumákat és visszaállítani a normális helyzetet, vagyis azt, hogy társadalmi önszerveződés vagy gazdasági belső döntés alapján finanszírozódjék, az államtól független szférákban és területeken a kultúra. Az állam emiatt nem vonulhat ki az általa fenntartott kulturális területekről, nyilván törekednie kellene arra, hogy a fenntartás mindinkább egyéni, vagy államon túli felelősség legyen.
A jelenlegi állam erőn felül is sokszor megvalósítja az infrastrukturális fejlesztést, az egyéni művészeti alkotások finanszírozását. Az államnak a járvány alatti – a nyugat-európaihoz képest is – jelentős feladatvállalása mindannyiunk előnyére válhat, pedig eddig évtizedeken keresztül a múlt terhes hagyatékaként értelmeztük az állami szerepvállalást a kultúrában. Ha az általános gazdasági helyzet hasonlóan jó marad, akkor a mai állami mechanizmusok fenntarthatóak és működtethetőek, sokkal inkább, mint a Lajtától nyugatra, ahol az egyéni civil, vagy gazdasági döntéseknél most a kultúra területéről való levonulás tapasztalható a gazdasági stabilitás fenntartása érdekében. Úgy látom, a kultúra társadalmi szövetének épen tartására itthon nagy esélyünk van.
Mi az, amire főtitkári éveiből a legbüszkébb?
A közösségiség, a nemzetért való felelősségtudat, a jó, a szép, az igaz egységébe vetett hit alapjainak a megtartása és az intézménycsaládnak ezeken való felépítésére. Ennek az intézményesülésnek első, legszebb formája volt a Pesti Vigadó rekonstrukciójában való részvétel Fekete György elnök úr vezetésével, amikor már egy folyamatba úgy tudtunk bekapcsolódni, hogy érdemben befolyásoltuk azt. Az Akadémia intézményi fejlesztésében, amit meg lehetett tenni, azt megtettük, miközben halálozások és új tagok felvétele okán ma már többen vannak az újak, mint a régiek, mégis: a közösségi szellemet sikerült fönntartani. Az alapítókra nemcsak emlékezünk, hanem köztünk élnek.
KÉRDEZZ – FELELEK
Válaszol: Dr. Kucsera Tamás Gergely
Kitől tanulta a legfontosabbat, s hogyan hasznosítja ezt az életben?
Anyai nagyapám – akit tíz éves koromban veszítettem el – gyakorolt rám a legnagyobb hatást, tőle tanultam: az emberek felé mindig szeretettel fordulj, de következetes ésszerű szigorral is, ha kell.
Mi a kedvenc könyve?
Hármas holtversenynél nem jutok „beljebb": Hermann Hesse: Üveggyöngyjáték, Hajnóczy Péter: A halál kilovagolt Perzsiából, Lengyel József: Igéző.
Mi a kedvenc filmje?
A Megáll az idő. A film kamaszkori aha élményhez vezetett a kismagyar valóságról és Őze Lajos filmbéli játéka a mai napig „mindent visz". S persze mondhatnék azóta kedvenccé lett másokat is: ott van az Eldorádó, a Dögkeselyű, a Redl ezredes és Orson Welles Macbethje is.
Mit tart legnagyobb szakmai sikerének?
A Magyar Művészeti Akadémia köztestületi felépítésében vállalt és elvégzett munkámat.
Jelenleg milyen projekten dolgozik, mit tervez?
Formálom a székfoglaló előadásomat.
A jövőben mivel szeretne foglalkozni?
A korábbinál több időt tölteni tanítással.
Mit szeret legjobban a Pesti Vigadó épületében?
A Díszterem mennyezetét, felnézek, s nyugalommal tölt el.
Az interjút Lesti Árpád készítette.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Dr. Kucsera Tamás Gergely (forrás: Pesti Vigadó)
hírlevél
