Színház

Megnyitott a debreceni Csokonai Színház új játszóhelye

2022.09.02. 13:15
Megosztom
Miközben folynak a Csokonai Színház felújítási munkálatai, új épületet is avatott a társulat. A Csokonai Fórum teljes értékű játszóhelyként üzemel majd, ahol táncelőadások, drámák, zenés programok és színházi vonatkozású események egyaránt helyet kapnak.

Az augusztus 23-i megnyitót, melyen részt vett Papp László polgármester és Novák Katalin köztársasági elnök is, egy ünnepi díszelőadás követte.

A Szabó Magda regényéből készült Für Elise-t a teátrum korábbi igazgatója, Ráckevei Anna állította színpadra.

A megnyitó alkalmából a társulat egy kisfilmet is forgatott, melyben azt mutatják be, hogy hogyan vették birtokba a történelmi épületet.

Augusztus 29-én az első rendezvény is lezajlott a Csokonai Fórumban, az évad ugyanis az Országos Színházi Évadnyitó és Előadó-művészeti Konferenciával vette kezdetét Debrecenben, melynek keretében átadták a Kaszás Attila-díjat is. A konferenciára közel 50 intézményből érkeztek vendégek.

Fejléckép: A Csokonai Fórum nyitóelőadása (forrás: Csokonai Színház)

Így néz ki most a felújítás alatt álló debreceni Csokonai Színház – GALÉRIA

Kapcsolódó

Így néz ki most a felújítás alatt álló debreceni Csokonai Színház – GALÉRIA

2020 szeptemberében megkezdődött a debreceni Csokonai Színház felújítása, és a színház valamennyi belső terét érinti. Ilyen nagymértékű átalakításra az elmúlt 30 évben nem volt példa a teátrumban, amely a tervek szerint 2023-ban nyitja meg kapuit a nézők előtt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Klasszikus

Schiff András a Zeneakadémia díszdoktora lett

A világhírű zongoraművész Dr. Farkas Gábor rektortól és Dr. Kutnyánszky Csaba rektorhelyettestől, az Egyetemi Doktori Tanács elnökétől vette át az oklevelet.
Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója
Vizuál

Karácsonyra megjövök: megérkezett az előzetes Herendi Gábor új filmjéhez

December 3-ától látható a mozikban Herendi Gábor új vígjátéka, amelynek főszerepében Csányi Sándor és Lovas Rozi látható, de a történetben felbukkan a hazai színjátszás számos kiválósága. Előzetes a cikkben!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Nyolc bemutatót terveznek Budaörsön, Pelsőczy Réka művészeti vezetőként csatlakozik a színházhoz

„Támogató környezetet szeretnénk építeni” – mondta Berzsenyi Bellaagh Ádám, a Budaörsi Latinovits Színház igazgatója a szeptember 2-án tartott évadnyitó társulati ülésen.
Színház ajánló

Fesztbaum Béla a Hír13-nak: „A Vígszínház igazán otthon van Újlipótvárosban”

Visszatérő résztvevője a Pozsonyi Pikniknek Fesztbaum Béla, aki tavaly vehette át a XIII. Kerületért Díjat. A szeptember 5-én zajló újlipótvárosi rendezvényre az idén 130 éves Vígszínház régi és mai zenés előadásaiból állított össze műsort.
Színház kritika

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Színház hír

Térítésmentes jegyekkel segítették a nehéz helyzetű nézőket a Városmajorban

A 2026-os nyári évadban tizenegy alkalommal nyitották meg a Városmajori Szabadtéri Színpad nézőterét a támogató kezdeményezés keretében, amely alkalmakon összesen 350 férőhelyet ajánlottak fel térítésmentesen.
Színház hír

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója