A szigorúbb szabályokat járványügyi szakemberek bevonásával, a nézők egészségének védelmében hozta meg a teátrum. A színház döntése nyomán több játszóhely, például a Centrál Színház is jelezte, hogy nem szigorít a beléptetésen.
Szeptember 14-én Pétervári Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) vezetője a Klubrádióban közölte, a színházaknak nincs joga védettségi igazolványhoz kötni az előadások látogatását.
Álláspontját azzal indokolta, hogy a koronavírus elleni védettség olyan egészségügyi adat, amely csak az érintett fél önkéntes és kifejezett hozzájárulásával kezelhető. Ez pedig nem valósulhat meg, ha egy színház ehhez köti az előadások látogatását, így kötelezővé sem tehető.
Pétervári ezen felül arra kérte az Örkény Színházat, hogy ha továbbra is védettségi igazolványhoz kötné a belépést, forduljon a jogalkotóhoz a szükséges jogszabály-módosítás miatt.
Eközben szeptember 15-én Gulyás Gergely a Kormányinfón bejelentette: a kormány nem rendel el újabb korlátozásokat a koronavírus újabb hulláma miatt, de kezdeményezi a veszélyhelyzet meghosszabbítását decemberig.
A szigorúbb szabályozásra vonatkozó reakciók miatt az Örkény Színház szeptember 16-án este közleményben közölte, hogy visszavonja a védettségi igazolványra vonatkozó szabályait.
Mint írják:
„A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke tájékoztatást tett közzé, hogy tervezett gyakorlatunk adatkezelési szempontból nem lenne jogszerű, azzal együtt sem, hogy mi mindössze az igazolvány bemutatását kértük, ahogy teszik azt az 500 főt meghaladó szabadtéri rendezvényeken, ahol ugyanez az igazolvány éppen, hogy kötelező.
E tájékoztatás értelmében mindaddig, amíg jogszabály másként nem rendelkezik, nem kérünk védettségi igazolványt.”
Ugyanakkor az Örkény Színház továbbra is kiemelt figyelmet fordít a nézők egészségének védelmére, ezért a zárt közösségi terekben maszk használatát javasolja.
Fejléckép: az Örkény Színház nézőtere (forrás: Örkény Színház)