Színház

Megszólaltak a dramaturg hallgatók

2014.05.27. 14:15
Ajánlom
A Katona József Színház társulatának tagja Kerényi Imre múlt heti kijelentéseivel kapcsolatban szólította meg Orbán Viktor miniszterelnököt - számolt be róla a Szinhaz.hu.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem elsőéves színházi dramaturg hallgatóinak nyílt levelét szó szerint közöljük:

Válasz Kerényi Imre a Keresztény Színházi Fesztiválon elhangzott beszédére

A dramaturg szerintünk felelősen gondolkodó színházi szakember.
A dramaturg olvas, ajánl, elemez, ír, átír, húz, fordít.
A dramaturg érvel és érveket hallgat. Nem hipnotizál, nem manipulál.
A dramaturg nem népben-nemzetben gondolkodik, hanem alanyban-állítmányban.
A dramaturg nem ideológiák, hanem értékek mentén dönt.
A dramaturg nem ítélkezik, nem támad és nem köpköd.
A dramaturg szerint a többség és a kisebbség nem alárendelő, hanem mellérendelő szerkezet.
A dramaturg, a rendező, a színész és a kritikus egyenrangú része a színházi kultúrának.
A dramaturg egy szakma, amit európai színvonalon oktatnak a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
Ha mi lettünk volna Kerényi Imre dramaturgjai, akkor azt a beszédet kihúztuk volna.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem elsőéves színházi dramaturg hallgatói:
Balázs Júlia
Bodor Panna
Fabacsovics Lili
Gábor Sára
Kautzky Máté
Kukk Zsófia
Nagy Mihály
Sényi Fanni
Szász Hanna
Varga Vanda
Varga Zsófia

Előzmények

Kerényi Imre, Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottja az Újszínház által szerevezett Keresztény Színházi Fesztiválhoz kapcsolódó beszélgetésen élesen bírálta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen zajló színészképzést. Mint elmondta: "ha én lennék az alkirály, elvenném az egyetemtől a színészképzés jogát a pénzzel együtt".

Kerényi szerint egy új úton kell elindulni, fel kell venni a harcot. "Ez egy nagyon nagy harc. Ez a buzilobbi tulajdonképpen. Ez az egész nemzetközi opera- és filmvilágot átszövi. Fel kell ismerni a helyzetet, fel kell venni a harcot. Ez ellen előadások sorát kell létrehozni, de főleg iskolákat" - fogalmazott a miniszterelnöki megbízott.

M. Tóth Géza, a budapesti színművészeti egyetem rektora levélben fordult Orbán Viktorhoz és Balog Zoltánhoz, hogy adjanak tájékoztatást arról, a miniszterelnöki megbízott véleménye mennyiben tekinthető a miniszterelnök hivatalos álláspontjának. (A teljes dokumentum itt olvasható.) Balog Zoltán válaszában arról adott tájékoztatást, hogy a kormány nem fogadott el és nem is tárgyalt olyan előterjesztést, amely az egyetem átalakítását vagy megszüntetését célozná.

Az ügy kapcsán a Független Előadó-művészeti Szövetség is megszólalt. Nyílt levelükben ezt üzenték Kerényi Imrének: "Felhívjuk kedves figyelmét, hogy a zsidólobbi kimaradt. Meg a díszletfestők." Kulka János, a Katona József Színház társulatának tagja is nyílt levelet írt, ő Orbán Viktor miniszterelnököt szólította meg.

Újabb megszólalók

A Magyar Színházi Társaság közleményben ítélte el Kerényi Imre "kategorikus és kirekesztő kijelentéseit". A május 27-én közzétett dokumentumban így fogalmaznak: "Tekintettel arra, hogy nevezett megnyilvánulásait nem magánemberként, hanem mint a »tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős miniszterelnöki megbízottként« teszi, arra kérjük miniszterelnök urat, vonja vissza ezt a megbízatást, mert megbízottja ezzel csak árt a magyar kultúrának. A meglévő problémák tisztázására pedig kérjen fel szakembereket, akik ítélőképességük teljes birtokában tudnak felelős véleményt alkotni a meglévő problémákról."

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Szlovák film nyerte a fődíjat Karlovy Varyban

Fliegauf Bence Jimmy Jaguár című alkotása nem nyert díjat Közép-Európa egyetlen A-kategóriás szemléjén. Kovács István Ostrom című nagyjátékfilmje a KVIFF Talents szakmai program díjában részesült. A rangos fesztiválon Stellan Skarsgaard-t is elismerték. 
Vizuál

Holtan találták a férfit, akiről díjnyertes dokumentumfilm készült

A 62 éves František Klišíkre egy tóban találtak rá július 13-án, egy nappal azután, hogy a róla és ikertestvéréről készült dokumentumfilm fődíjat nyert Karlovy Varyban. A rendőrség szerint semmi nem utal bűncselekményre. 
Színház

„Ez a díj örök kőszegivé tett” – Balázs Andrea nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.
Klasszikus

Fenséges hangok – nyári orgonakoncertek

Idén is gyönyörű és változatos klasszikus zenei estekkel várják az érdeklődőket Teleki Miklós Artisjus-díjas orgona- és zongoraművész és vendégei július 21. és augusztus 18. között a városközpont neoromán templomában.
Plusz

Átadták a Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázat díjait

A 2025-ben immár 31. alkalommal megrendezett Kisjankó Bori Országos Hímzőpályázatra idén rekordszámú pályamű érkezett, 102 alkotó 409 munkája. A népi kézművesség egyik legrangosabb szakmai eseményének számító megmérettetés kiemelkedő színvonalon zajlott.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Az Apertúra kapja a Színházi Kritikusok Céhének Jövő díját

A Színházi Kritikusok Céhe 2022-ben alapította meg a Jövő díjat. Az elismerést a társadalmi folyamatok alakításán innovatív színházi gondolkodással, elkötelezetten dolgozó alkotók kaphatják meg. Idén a Jövő díjat az Apertúra érdemelte ki.
Színház hír

Harmincötödször is Szegeden találkoznak a függetlenek – itt a THEALTER programja!

Július 26. és augusztus 2. között rendezik meg a 35. THEALTER színházi fesztivált Szegeden. A nyolcnapos rendezvény hét helyszínén lesz többek között inkluzív táncelőadás, vitaszínház, koncertszínház, monodráma és bábelőadás is.
Színház hír

„Ez a díj örök kőszegivé tett” – Balázs Andrea nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.
Színház kritika

15 sor színház: Sirály

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás az Apertúra Sirály című előadásáról szól. Sirály kritika. 15 sor színház.
Színház interjú

Fülöp Péter: „Annyira gyorsan változik a világ, komoly kihívás lépést tartani”

Tíz év után, direktori mandátumának lejárta előtt távozott a kaposvári Csiky Gergely Színház éléről Fülöp Péter, akit nemrég a Nemzeti Színház operatív igazgatásával bízott meg Vidnyánszky Attila. A kaposvári időszakról és a rá váró feladatokról kérdeztük. Interjú.