Színház

Megtalálták-e az elektronikus zene úttörői a zenében azt az Istent, akit Gagarin az űrben nem talált meg?

2024.09.27. 11:10
Ajánlom
Október 4-én mutatják be a Trafóban Szilvay Máté új rendezését, a rakéták, szintik, istenek című előadást. Jurij Alekszejevics Gagarin, az első ember, aki a világűrben járt, állítólag azt mondta, nem látott odafent semmiféle Istent. De akkor miért vágyunk még mindig az űrbe, a helyre, amiről pontosan tudjuk, hogy nincs ott semmi? – erre keresi a választ a produkció.

A Trafó közleménye szerint a rakéták, szintik, istenek egy képi és zenei dramaturgiára épülő utazás a kollektív tudatalattinkba. Hat énekes és két színész segítségével belegabalyodunk abba, mit is jelentett az első emberi űrutazás és az analóg szintetizátor feltalálása az emberiség életében, sőt, megpróbáljuk ezeket egy közösségi rítus keretében újra átélni – írják.

„Április 12-én reggel egy kis sámlin ültem, és a kemencét melegítettem. Egyszer csak meghallom a rádióban: ember az űrben! De hiszen mindig azt mondták, hogy Isten az égben van… akkor hogyan tudna egy ember odarepülni anélkül, hogy beleütközzön Illés prófétába vagy Isten valamelyik angyalába?” (– E. Danilova, egy 73 éves asszony levele Kujbisev régióból, 1961.)

raketak10-110503.jpg

Szabó Veronika és Martinkovics Máté a rakéták, szintik, istenek című előadás olvasópróbáján (Fotó/Forrás: Gulyás Dóra / Trafó)

Az 1960-as és 1970- es években az emberiség nemcsak a világűrt, hanem az elektronikus zene és a szintetizátor megszületésével a hangok új világát is meghódította. Ez a két hódítástörténet hangban és képben összekapcsolódik: az űrutazás elképesztően drága és merőben szimbolikus tettéhez a művészetben oszcillátorok adják a kísérőzenét, a sci-fikben az űrhajók vezérlői analóg szintetizátorokra hasonlítanak.

De vajon melyik volt értelmesebb vállalkozás?

És melyik történet hősei illenek inkább a ma emberéhez, aki a klímaválság idején keresi a helyes életstratégiát?

raketak2-110504.jpg

A rakéták, szintik, istenek című előadás olvasópróbája (Fotó/Forrás: Gulyás Dóra / Trafó)

Megtalálták-e az elektronikus zene első úttörői a zenében azt az Istent, akit Jurij Gagarin az űrben nem talált meg? Istenné válhatunk-e a tudomány vagy a művészet eszközeivel? Megmenti az emberiséget a technikai fejlődés, vagy éppen ez vezet a végső pusztulásunkhoz?

A darabot előadja Szabó Veronika, Martinkovics Máté és a Soharóza kórus tagjai: Asbóth Szaffi, Kovács Boróka, Horváth Réka, Sipos András, Kertész Endre és Monostori Bálint.

További részletek a Trafó oldalán.

Fejléckép: Szilvay Máté a rakéták, szintik, istenek című előadás olvasópróbáján (Fotó/Forrás: Gulyás Dóra / Trafó)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Így újult meg a Magyar Színház

Új néven, új arculattal folytatja a munkát az erzsébetvárosi teátrum, amely infrastrukturális és művészi átalakulást tűzött ki céljául. Az épület egy innovatív, fenntarthatósági koncepció jegyében újul meg. Cikkünkben galéria is található.
Plusz

Izgalmas kapcsolódások, inspiráló újdonságok és közönségkedvencek várnak októberben a MOMkultban

Oscar-díjas filmek betétdalai nagyzenekarral, Budapestről szóló utcadalok, Bach és magyar népzene táncházban a Danubia Zenekar és Pál István Szalonna és bandája összefogásával – mutatjuk, milyen koncertek közül válogathatunk októberben a MOMkult műsorán.
Színház

Ismét meghirdették a független előadóművészeket támogató Staféta pályázatot

Október 31-ig lehet jelentkezni a főváros által meghirdetett pályázatra, amely az önálló munkásságuk elején járó előadó-művészek és előadó-művészeti formációk vezetői számára biztosít további megmutatkozási lehetőséget és anyagi forrást.
Vizuál

Amszterdamban és Tallinnban kezdi nemzetközi fesztiválkörútját Lakos Nóra új filmje

Először versenyez magyar családi film A-kategóriás fesztiválon: Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című alkotását ugyanis beválogatták a rangos Tallinn Black Nights Nemzetközi Filmfesztivál ifjúsági versenyprogramjába.
Vizuál

„A mozgókép megőriz egy sajátos energiamintázatot” – Enyedi Ildikó laudációja Wim Wenders FIAF-díjához

Wim Wenders a Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendégeként vehette át az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Filmarchívumok Nemzetközi Szövetségének (FIAF) díját. Az eseményen Enyedi Ildikó méltatta a díjazottat, laudációját a Fidelio felületén olvashatják először.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Így újult meg a Magyar Színház

Új néven, új arculattal folytatja a munkát az erzsébetvárosi teátrum, amely infrastrukturális és művészi átalakulást tűzött ki céljául. Az épület egy innovatív, fenntarthatósági koncepció jegyében újul meg. Cikkünkben galéria is található.
Színház hír

Ismét meghirdették a független előadóművészeket támogató Staféta pályázatot

Október 31-ig lehet jelentkezni a főváros által meghirdetett pályázatra, amely az önálló munkásságuk elején járó előadó-művészek és előadó-művészeti formációk vezetői számára biztosít további megmutatkozási lehetőséget és anyagi forrást.
Színház ajánló

Peller Károly a Veres 1 Színház előadásának legfontosabb titkát őrzi

Az emberi kapcsolatok összetettségére és törékenységére hívja fel a figyelmet Alexandre de La Patellière és Matthieu Delaporte Hogyan nevezzelek? című darabja. A nagy sikerű francia filmből készített előadást a tízéves Veres 1 Színház, amely jubileumát Peller Károly debütálásával ünnepli.
Színház hír

Felkavaró vízió a modern nőkről – Alföldi Róbert legújabb rendezése a Pesti Színházban

Október 5-én tartják Wéber Kata Egy nő anatómiája című darabjának magyarországi ősbemutatóját a Pesti Színházban, amelynek alapján Mundruczó Kornél nagy sikerű filmje, a Pieces of a Woman készült.
Színház interjú

Sajgál Erika: A legtöbb ötven fölötti nő most ébred rá a saját erejére

A Rózsavölgyi Szalonban csaknem két éve fut sikerrel a Szívhang, Hárs Anna darabja. A történet három ötvenes barátnőről szól, akik az egyetemen évfolyamtársak voltak, és azóta is összetartanak. A Hédit alakító Sajgál Erikával beszélgettünk.