Színház

Megtartotta tavaszi bemutatóit a Loupe Színházi Társulás

2024.04.15. 15:00
Ajánlom
A csapat elsőként a Lányok, fiúk! című monodrámát mutatta be Lovas Rozi főszereplésével, az előadás a családon belüli erőszak témájára reflektál. Áprilisban pedig A kezdet/vége című produkció is debütált, amelyet Sean O’Casey műve nyomán Horváth János Antal írt és rendezett.

Március 8-án, nőnapon állótapsos sikerrel mutatta be a Loupe Színházi Társulás Lovas Rozi egyszemélyes előadását, a díjnyertes angol szerző, Dennis Kelly Lányok, fiúk! című monodrámáját. A társulat közleménye egy nézői véleményre hivatkozva azt írja, ha a közéleti történéseket (is) nézzük, akkor nincs mostanában aktuálisabb, elgondolkodtatóbb előadás, a darab ugyanis a családon belüli erőszakra reflektál.

A merész témaválasztást Lovas Rozi zseniális alakítása teszi katartikusssá,

aki elképesztő energiával kelti életre a Horváth János Antal által fordított és rendezett előadás egyetlen szereplőjét.

A produkcióval legközelebb vidéken Pécsen találkozhatnak a nézők április 19-én, majd a hónap végén Vácon, májusban pedig már Nagykanizsán és Szegeden is. Az előadás állandó fővárosi helyszíne a Marczibányi Téri Művelődési Központ.

240302_gordoneszter_9356r-2-150010.jpg

Részlet a Lányok, fiúk! című előadásból (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Loupe Színházi Társulás)

Egy hónappal később, április 11-én jött a következő bemutató A kezdet/vége, amit Sean O’Casey majdnem azonos című egyfelvonásosa nyomán írt és rendezett Horváth János Antal.

A darab egy fiatal pár, Luca és Peti (Földes Eszter, Molnár Áron) életébe enged betekintést, akik életük legnagyobb változására készülnek: gyermekük születésére. De mielőtt szülővé válnának, maguknak is fel kell nőniük. Ehhez pedig Peti legjobb barátjának, Móricnak (Mohai Tamás) is lesz egy-két szava és jó tanácsa. Az előadás cirkuszi elemekkel fűszerezve, humorral és érzékenységgel tárja fel a modern párkapcsolatok, barátságok és nemi szerepek rejtelmeit. Az őszinte és szórakoztató előadás, a felelősségvállalás fontosságát helyezi középpontba.

240409_gordoneszter_1220-150012.jpg

Részlet A kezdet/vége című előadásból (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Loupe Színházi Társulás)

Az előadás varázslatos világát a Cirque du Soleil világhírű magyar artistája, Frányó Viktor, valamint a kivételes tehetségű koreográfus, Csuzi Márton színesíti. Mindezt Wagner-Puskás Péter lenyűgöző élő zenéje teszi teljessé, így garantáltan egyedülálló összművészeti élményben lehet részünk – írja a társulat közleménye.

Az előadás legközelebb április 23-án tér vissza a Marcziban, majd májusban már Miskolcon is látható lesz.

Fejléckép: Részlet A kezdet/vége című előadásból (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Loupe Színházi Társulás)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Klasszikus

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Színház

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Vizuál

Negyvenéves a Goya-díj – visszatérnek a legnagyobb nyertes filmek az Urániába

A spanyol film legrangosabb elismerése, a Goya-díj 40. születésnapja alkalmából vetítéssorozat indul az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Goya 40 – Spanyol filmek a díj tükrében című sorozatban tíz alkotást láthat április 15. és június 24. között a közönség eredeti nyelven.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Színház interjú

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Színház hír

Sokszólamú, bátor és jelen idejű válogatás Kisvárdán – megnyílik a Várszínház

Június 26-a és július 4-e között rendezik meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén nemcsak gazdag és sokszínű versenyprogrammal várja a közönséget, hanem egy régóta várt eseménynek is teret ad: hosszú felújítási időszak után újra megnyitja a Várszínház.
Színház ajánló

Evolúciós kabaré a Pinceszínházban Harari Sapiens című művéből inspirálódva

Mikó Csaba írta a Pinceszínház legújabb bemutatójának szövegét az izraeli történész, Yuval Noah Harari nagysikerű művét, az emberiség múltját vizsgáló Sapiens-t figyelembe véve.
Színház ajánló

A Gólem Színházban folytatja a Roletti

A Jankovics Péter és Szabó Zoltán előadásában látható népszerű est a Jurányi Házból költözik a belpesti Gólembe – így a legtöbb, Vinnai András által írt produkció egy helyen, a Gólem Színházban látható.