Színház

Megtartották a Beszélnünk kell Kevinről olvasópróbáját Budaörsön

2023.03.03. 10:15
Ajánlom
Lionel Shriver világhírű regényéből készül a Budaörsi Latinovits Színház legújabb bemutatója. A Beszélnünk kell Kevinről! című előadást Berzsenyi Bellaagh Ádám rendezi, Pelsőczy Réka főszereplésével, aki három rendezése, az Álarcosbál, a Születésnap és a Vadászat után most először dolgozik színésznőként a budaörsi társulattal.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

Az előadás alapjául szolgáló, azonos című könyv, Lionel Shriver amerikai írónő 2003-ban megjelent, majd Orange-díjjal kitüntetett regénye a mai napig betonszilárd tabukat feszeget: a gyerekvállalás előtt álló nők félelmeit és az anyai szeretetre való képtelenséget. Főszereplője, Eva nem igazán akart anya lenni. Főleg nem egy olyan fiúé, aki tizenhat évesen úgy vonul be az amerikai történelembe, mint az első tinédzser, aki számszeríjjal gyilkolta meg hét iskolatársát, egy menzai dolgozót és az egyetlen tanárt, aki valaha kedvelte őt. Két évvel később Eva megpróbál rendet tenni a benne lévő káoszban, és kegyetlenül őszinte levélírásba kezd, melyet elidegenedett férjének címez.

Eva, aki egész életében képtelen volt megbékülni az anyasággal járó áldozatokkal, most attól fél, hogy a saját fia iránt érzett ellenszenve felelős a tragédiáért.

Az előadást rendező Berzsenyi Bellaagh Ádám figyelmét Németh Nikolett dramaturg hívta fel a regényre még évekkel ezelőtt, akire nagyon nagy hatással volt mind a könyv, mind a belőle készült, 2011-es film Tilda Swintonnal és Ezra Millerrel a főszerepben. Mint a rendező az előadás olvasópróbáján elmondta, a filmet a mai napig nem látta, és már nem is nézi meg a bemutató előtt, azonban a regény számára is meghatározó volt. Rögtön tudta, hogy ebből az izgalmas szövegből színházat szeretne csinálni, azonban sokáig gondolkodtak a megfelelő narratív formán.

IMG_5114-100435.jpg

A Beszélnünk kell Kevinről olvasópróbája (Fotó/Forrás: Borovi Dániel / Budaörsi Latinovits Színház)

„A Beszélnünk kell Kevinről egy nő nagyon személyes és nagyon mély vallomása a saját fiáról és a saját szülővé válásáról. Arról, hogy mit jelentett számára az anyaság a fia fogantatása előtt, majd azután. Az egész történetet egyetlen nézőpontból, az anyáéból ismerjük meg, ezért az egésznek van egy elképesztően személyes érzete.

Sokat törtük a fejünket, hogyan lehetne ebből színházat csinálni, de azt hiszem, rájöttünk.

Elöljáróban annyit mondhatok, hogy ez nem egy konvencionális adaptáció lesz” – mesélte a készülő előadásról az olvasópróbán Berzsenyi Bellaagh Ádám.

„Ez egy levélregény. A leveleket Eva, Kevin anyja írja, vagyis az ő perspektívájából látjuk az egész történetet a fiú születése előtti időktől odáig, sőt, még azon is túl, hogy Kevin tömeggyilkosságot követ el a középiskolájában és megöl kilenc embert. Ádámmal egymástól függetlenül rájöttünk, hogyan lehetne adaptálni ezt a regényt, és ez lett a kiindulópontunk.

A film nem vette át az eredeti szövegből az anya perspektíváját, nem használta Eva kegyetlenül őszinte hangját és az ő nagyon intim narrációját, pedig szerintünk ez az, ami igazán fontos a szövegben,

sőt, tulajdonképpen ez a lényege. A mi szövegkönyvünkben Eva a narrátor, ő meséli el a saját szemszögéből a történteket. Ezt mi egy kicsit még meg is bonyolítottuk, mert megkettőztük az elbeszélőt” – avat be a részletekbe az előadás dramaturgja, Németh Nikolett.

IMG_4914-100647.jpg

Fröhlich Kristóf a Beszélnünk kell Kevinről olvasópróbáján (Fotó/Forrás: Borovi Dániel / Budaörsi Latinovits Színház)

Pelsőczy Réka, aki Evát játssza majd az előadásban, most először dolgozik színésznőként a budaörsi társulattal három rendezése, az Álarcosbál, a Születésnap és a jelenleg is műsoron lévő Vadászat után. Ő maga tíz évvel ezelőtt olvasta először az előadás alapjául szolgáló regényt. Régóta motoszkált benne, hogy kezdenie kellene valamit ezzel az anyaggal, de nem talált olyan dramaturgot, aki színdarabbá formálta volna a szöveget. Mint az olvasópróba után elmondta, nagyon tetszik neki a készülő előadás szövegkönyve és nagy örömmel tölti el az is, hogy újra Budaörsön dolgozhat.

Ma reggel, amikor jöttem az olvasópróbára, úgy éreztem, hazajövök. Jó érzés az is, hogy nem én rendezem ezt a darabot, hanem most színészként lehetek azokkal, akikkel korábban együtt dolgoztam itt.

Az pedig különösen izgalmas nekem, hogy két egykori tanítványom is köztük van, Böröndi Bence és Fröhlich Kristóf. Hogy az előadásban Kristóf lesz a fiam, különösen megdobogtatja a szívemet” – mondta Pelsőczy Réka, aki számára nőként, anyaként és színésznőként is nagyon izgalmas és fontos feladat Eva szerepe.

IMG_5184-100928.jpg

A Beszélnünk kell Kevinről olvasópróbája (Fotó/Forrás: Borovi Dániel / Budaörsi Latinovits Színház)

A Beszélnünk kell Kevinről bemutatója április 22-én lesz, az előadásban Pelsőczy Rékát, Hartai Petrát, Fröhlich Kristófot, Ilyés Róbertet, Böröndi Bencét, Takács Katalint és Koós Boglárkát láthatjuk majd.

Bővebb információ és jegyvásárlás ide kattintva.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Pelsőczy Réka a Beszélnünk kell Kevinről olvasópróbáján (Fotó/Forrás: Borovi Dániel / Budaörsi Latinovits Színház)

„Győzelem és vereség egyformán sokba kerül” – bemutatták Zsótér Sándor legújabb Brecht-rendezését Budaörsön

Kapcsolódó

„Győzelem és vereség egyformán sokba kerül” – bemutatták Zsótér Sándor legújabb Brecht-rendezését Budaörsön

Zsótér Sándor negyedik alkalommal rendezte meg Bertolt Brecht egyik legismertebb színdarabját. A Kurázsi és gyerekei bemutatóját február 18-án tartották a Budaörsi Latinovits Színházban, Spolarics Andrea főszereplésével.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Mahler műve csendül fel az OMIKE következő koncertjén a Rumbach zsinagógában

Fischer Iván vezényli Gustav Mahler Dal a Földről című művét az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) március 5-i estjén, neves szólisták közreműködésével.
Vizuál

A kozmikus leheletet jeleníti meg a következő Velencei Biennálé magyar pavilonjának installációja

A hazai gyakorlatnak megfelelően a Velencei Biennále nemzeti biztosa, dr. Fabényi Julia idén is nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választotta ki a következő Velencei Képzőművészeti Biennále Magyar Pavilonja kurátorát és kiállítását.
Színház

Bátyai Éva: „Megtanultam szeretni a nehézségeket”

Bátyai Éva pályája során számos zenés előadásban szerepelt, de thrillerben ez idáig még nem játszott. Az Újszínház színésznőjével új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán a készülő krimi-musicalről, a leghálásabb közönségről, az összetartó társulat erejéről, valamint arról is beszélgettünk, mi mindenre tanítja őt a futás.
Klasszikus

Egy kézfogás múlt és jövő között

Snétberger Ferenc és Tehetség Programjának négy növendéke adott koncertet január 26-án a berlini Collegium Hungaricumban az auschwitzi haláltábor felszabadításának nyolcvanadik évfordulója alkalmából, a holokauszt szinti és roma áldozataira emlékezve.
Vizuál

Egy kutyát is perbe fognak a 15. Frankofón Filmnapokon

Február 27. és március 9. között rendezik meg a 15. Frankofón Filmnapokat Budapesten. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben huszonhárom kortárs frankofón alkotást nézhet meg a közönség eredeti nyelven, magyar felirattal.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Bátyai Éva: „Megtanultam szeretni a nehézségeket”

Bátyai Éva pályája során számos zenés előadásban szerepelt, de thrillerben ez idáig még nem játszott. Az Újszínház színésznőjével új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán a készülő krimi-musicalről, a leghálásabb közönségről, az összetartó társulat erejéről, valamint arról is beszélgettünk, mi mindenre tanítja őt a futás.
Színház hír

Felvételt hirdet a Momentán Műhely

A Momentán Társulat 18-26 éves fiataloknak szóló improvizációs színházi alkotóműhelye felvételt hirdet. Olyanok jelentkezését várják, akik szeretnének egy fiatal alkotóközösség tagjai lenni, improvizációs színházi technikákat elsajátítani, és egy csapatban álmodnák és valósítanák meg különböző kreatív ötleteiket.
Színház ajánló

A hazai és nemzetközi bábművészeti élet legkiválóbb előadói érkeznek Veszprémbe

A Kabóca Bábszínház első alkalommal rendezi meg a Veszprémi Nemzetközi Felnőttbábfesztivált, amely három napra a nemzetközi bábművészet figyelmének középpontjába állítja a várost. A Tradíció és Innováció alcímű fesztivál február 7. és 9. között várja az érdeklődőket.
Színház hír

Két hét múlva megnyílik Budapest legújabb magánszínháza, a Bástya Színház

Február 20-án megnyitja kapuit a Bástya Színház. A hetedik kerületi, az egykori Bástya mozi épületében működő, 90 férőhelyes stúdiószínház célja, hogy friss előadásokkal és különböző műfajokkal gazdagítsa Budapest kulturális kínálatát.
Színház ajánló

Agatha Christie-krimit mutat be a Veres 1 Színház Simon Kornél rendezésében

Megkezdődtek Az Ackroyd-gyilkosság próbái a Veres 1 Színházban. A krimit, amely Agatha Christie számára meghozta a világhírnevet, Simon Kornél állítja színpadra. Az áprilistól látható előadásban Poirot szerepében Kálid Artúrral találkozhat a közönség, partnerei között található Szabó P. Szilveszter és Száraz Dénes is.