Színház

Megújult műsorral érkezik a Szegedi Szabadtéri Játékok

2021.05.03. 17:00
Ajánlom
A pandémia és a bizonytalan pályázati támogatások miatt módosul a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada – tudatta Barnák László, a fesztivál ügyvezető igazgatója.

Az eredeti tervekkel ellentétben mégsem mutatják be a Sok hűhó semmiért című Shakespeare-vígjátékot, az Újszegedi Színpad produkciói közül pedig a Traviata, valamint a Hófehérke és a hét törpe kerül ki a műsorból.

Az elmaradó előadások ellenére azonban nem maradnak izgalmas darabok nélkül a 90. jubileumi évad nézői, a szervezők számos plusz produkcióval készülnek.

A szezon június 24-én az Ajándékkoncert című szimfonikus zenekari koncerttel indul, majd július 17-18-án a Puskás Ferenc életéről szóló musicalt tűzi műsorára a Szabadtéri. Szente Vajk rendezésében 22 színész, 30 gyerekszínész és 60 táncos, valamint artista érkezik a Dóm térre.

Július 23-án egy koprodukciós előadás kerül színre az idén 70 éves Magyar Állami Népi Együttes jóvoltából, TÁNC-ÜNNEP címmel.

Az Újszegedi Szabadtéri Színpadon is a szórakozásé lesz a főszerep: július 9-10-én a Játékszín fergeteges komédiáját, a Kölcsönlakást mutatják be, majd 23-24-én Mozart vígoperája, a Szöktetés a szerájból lesz látható. Az évad egészen augusztus közepéig tart, 19-20-án a Veres1 Színház Nők az idegösszeomlás szélén című musicalje kerül színre, Tasnádi Csaba rendezésében.

A tavalyi sikeres bemutatkozást követően visszatér a Dumaszínház is, ezúttal Kőhalmi Zoltán és Kiss Ádám érkezik egy-egy estére a ligetbe.

A változások nem érintik a műsoron maradt produkciókat, így a korábban meghirdetett időpontban lesz látható az Újszegedi Színpadon a Scapin Furfangjai, a Dóm téren pedig Szirtes Tamás rendezése, a Jézus Krisztus Szupersztár, Szente Vajk Apáca Show-ja, illetve a 20. század egyik legnagyobb musicalklasszikusa, a West Side Story, amely Alföldi Róbert rendezésében elevenedik meg a Dóm téren.

Az elmaradó előadások jegyeinek visszaváltására online, valamint a fesztivál jegyirodájában is lehetőség van.

Fejléckép: Szegedi Szabadtéri Játékok a Dóm téren (forrás: Wikipédia)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők az idei Prima Primissima-jelöltek

A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Müpában.
Zenés színház

Ismét díjazta a legjobb előadásokat az Opernwelt

Idén is összegyűjtötte az évad legjobb művészi produkcióit a rangos német operamagazin, az Opernwelt. A legjobb operajátszó intézmény hetedik alkalommal a Frankfurti Opera lett.
Plusz

Riccardo Muti, Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Diana Damrau – 2024-ben is sztárok érkeznek a Müpába

Bővül a Müpa 2023/24-es évadának programja: nemcsak Riccardo Muti és a Chicagói Szimfonikusok, Maria João Pires és Daniel Harding, Philippe Jaroussky, Francesco Corti és a Freiburgi Barokk Zenekar érkezik, de fellép a bluegrasslegenda Béla Fleck is.
Jazz/World

Ezekre az albumokra esküszik a fúziós zene nagyágyúja, Gary Husband

A Fidelio és a JazzFest Budapest közös sorozatának legújabb részében a nemzetközi hírű dobos, zongorista és billentyűs, Gary Husband kedvenceibe hallgathatunk bele.
Könyv

Könyvfóliázás: vesszőhiba miatt nyerhet pert a Líra

Minden jel szerint nem követett el jogsértést a Líra Kereskedelmi Kft., amikor homoszexualitást tartalmazó könyveket árusított az ifjúsági részlegen, az érintett rendelet ugyanis egy fogalmazási hiba miatt nem azt jelenti, amit a jogalkotó vélhetőleg mondani szeretett volna.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Markó Róbert a veszprémi Kabóca Bábszínház új igazgatója

Markó Róbert íróként, rendezőként és dramaturgként is többször megfordult már a Kabóca Bábszínházban, amelynek október 15-től látja el igazgatását.
Színház ajánló

Egy autista zseni és az alma szimbolikája – A Kódfejtő a 6SZÍN-ben

Alan Turing tragikus életéről Benoit Solès francia színész írt színdarabot, ami évek óta nagy siker Franciaországban és már Budapesten, a 6SZÍN-ben is.
Színház hír

Rendhagyó Tartuffe-előadással lesz jelen a Comédie Francaise a 10. MITEM-en

Tíz ország huszonegy előadása, köztük a párizsi Comédie Francaise Tartuffe-produkciója lesz látható a 10. Madách Nemzetközi Színházi Találkozón szeptember 30. és október 23. között a Nemzeti Színházban.
Színház magazin

„Amire visszanézek, az az életem” – Csomós Mari 80 éves

Ma ünnepli 80. születésnapját Csomós Mari színművész, Kossuth- és Prima Primissima díjas érdemes művész, a Nemzet Színésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki nem szívesen ad interjút. Egyik ilyen ritka alkalomból megjelent beszélgetéséből szemezgettünk.
Színház hír

Egy darab, ami mindent tud a szerelemről – Mohácsi János rendezésében mutatja be Az üvegcipőt a Vígszínház

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.