Színház

Megvan, ki vezeti majd a szolnoki színházat

2015.03.26. 12:58
Ajánlom
Harmadik ciklusát kezdheti meg a szolnoki Szigligeti Színház élén Balázs Péter, akit március 26-án választott meg a város közgyűlése újabb négy évre a teátrum élére.

Balázs Péter újabb vezetői mandátuma 2015 júliusától 2019 júniusának végéig szól, a közgyűlés egyhangúlag támogatta ismételt kinevezését. Szalay Ferenc polgármester a közgyűlésen elmondta: a színház vezetői munkakörének betöltésére egyedül Balázs Péter pályázott. Kitért arra, hogy a pályázatot szakmai bizottság véleményezte, amelynek tagjai március 20-án meghallgatták, majd egyhangúlag támogatták Balázs Pétert. "Az igazgató és társulata jó gazdája a színháznak"- mondta Szalay Ferenc. Hozzátette: a színház társulata hangsúlyos szereplője a város kulturális életének, legnagyobb értéknek az Ádámok és Évák nevű szolnoki produkciót tartja, amely az egész országban ismertté vált.

Balázs Péter a döntés után elmondta: a számos fiatal tehetséges színésszel rendelkező gárda vezetését változatlanul kihívásnak tartja és reméli, hogy újabb emlékezetes előadásokat tűzhetnek műsorukra. A jövőben is részt akar venni társulatával a város kulturális életében, céljuk nyitni a fiatalok felé, ehhez kérik a pedagógusok segítségét.

A régi-új igazgató feladata lesz a kiírás szerint a magyar és a világirodalom értékeinek bemutatása a Szigligeti Színházban. Emellett segítenie kell a kortárs szerzők műveinek színpadra állítását, a Szín-Mű-Hely nevű szobaszínházban pedig az újító kezdeményezéseknek, kamaradarabok színrevitelének, konferenciáknak kell teret kapniuk.

Balázs Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt első alkalommal 2007-ben nevezték ki a szolnoki színház igazgatójává, majd 2011-ben négy évvel meghosszabbította mandátumát a közgyűlés.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Zenés színház

Kalocsai Zsuzsa: „A szívünk-lelkünk benne van”

Kalocsai Zsuzsa született díva, igazi primadonna, aki nem csak csodás hangjának, hanem belső eleganciájának, királynői megjelenésének köszönhetően érdemelte ki a Budapesti Operettszínház közönségének szeretetét.
Zenés színház

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Színház

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Zenés színház

Jonas Kaufmann, Anna Nyetrebko és Erwin Schrott a budapesti mozivásznon

Az Uránia moziban július 19-én és a rákövetkező hetekben operacsillagok koncertfilmjeit láthatja a nagyközönség.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Fenyő Iván: „Úgy éreztem, hogy megszűnt az összetartás”

Idén folytatódik a „legendás” Máté-Horvai osztály előadássorozata a Jurányi Házban, amely most Fenyő Iván életével foglalkozik. Őt kérdezte a Jurányi Latte a főiskolás emlékeiről, illetve arról, miért szállt ki az AlkalMáté Trupp-ból, és vajon játszik-e majd a róla szóló előadásban.
Színház lázár kati

Lázár Katinak ítélték a színikritikusok az idei életműdíjat

A Színházi Kritikusok Céhe nyolcadik alkalommal ismer el életműdíjjal a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó, 65 év feletti művészt.
Színház Radioaktív

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Színház interjú

Gyerekek tragédiája – valóságos túszdráma, színházi köntösben

2004-ben a beszláni I. számú iskolát terroristák rohanták le, ezernél is több embert ejtve túszul. A holland Carly Wijs Mi és Ők című kamaradarabja ezen elbeszélhetetlen napok emlékéről szól.
Színház hírek

Ők a Színikritikusok díja várományosai

A Színházi Kritikusok Céhe 39. alkalommal adja át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeinek járó elismerést szeptemberben.